Jelentősen terjed a szamárköhögés, bár Szolnok megyéből nem jött bejelentés

Az oltással megelőzhető fertőző betegségek közül 76 pertussis, vagyis szamárköhögés megbetegedés gyanúját jegyezték fel a fertőzőbeteg-nyilvántartásban az elmúlt időszakban. Ami még meglepőbb, hogy Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Somogy megye kivételével mindenhonnan érkezett bejelentés, ezt közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).

Tovább olvasom

Mekkora szerencséje Szolnoknak, hogy nem itt csapott le ez az elképesztő felhőszakadás – videó

A szolnoki csapadékvízelvezetés ugyanis legendásan pocsék, bármilyen felhőszakadásnál, erősebb zivatarnál az utcákon bokáig ér a víz, néhány még nehezebb helyzetű ponton ennél is feljebb. Ami viszont a napokban Bécset sújtotta, tényleg döbbenetes, 110 liter csapadék zúdult le négyzetméterenként, rövid idő alatt.

Tovább olvasom

Szép összeget hozott a MÁV-nak a bliccelők megbüntetése júliusban

Idén júliusban a vasúttársaság több mint 15 millió forintot kapott a bliccelőktől, ami eddig példátlan összeg a MÁV-START történetében. A korábbi második legmagasabb havi bevétel 2020 márciusában volt, 13,3 millió forinttal, de ezt idén júliusban megdöntötték a 15,2 millió forintos befizetéssel. A rekordösszeg jelentős késedelmi díjakat és kamatokat is tartalmazott, a legnagyobb egyösszegű befizetés 148 ezer forint volt.

Tovább olvasom

Összművészeti találkozó és alkotótelep lesz Jászberényben

Szeretettel várnak mindenkit az augusztus 22. és 24. között megrendezésre kerülő ÁTFEDÉSEK – ÁTJÁRÁSOK Összművészeti Találkozó és Alkotótelep keretében megszervezett programokra a Jászság fővárosában. A Főnix Műhelyházban Kovács István performanszát, hangköltészeti montázsokat, a Lehel Film-Színházban pedig koncerteket lehet megtekinteni.

Tovább olvasom

Cseles módon buktatták le a jászsági gyárban dolgozó tolvajokat

A Jászberényi Járási Ügyészség vádat emelt három Heves megyei férfi ellen lopás és pénzmosás bűncselekménye miatt. Az egyik férfi egy jászsági munkahelyről rendszeresen eltulajdonított távirányítókat, míg két társa az eladásukban segédkezett volna, ám rendkívül ügyesen rajtakapták őket.

Tovább olvasom

Fokozott ellenőrzést tartott a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság

A Tisza-tavi Régió Közbiztonsági Koordinációs Bizottsága felügyelete alatt három rendőr-főkapitányság – az idei vezető Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint Heves és Jász-Nagykun-Szolnok – felel a régió közrendjéért és közbiztonságáért. Ebben az évben is fokozott ellenőrzést végzett a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság, különös figyelmet fordítva a nyári időszakban forgalmas vizek környékére.

Tovább olvasom

Bekamerázott Toi Toi vécét találtak a bulizók Szolnokon

Néhány napja futótűzként terjed Facebookon egy videó, amiben tisztán látszik, hogy valaki kamerát helyezett el egy Toi Toi vécében a szolnoki Dokk Teraszon. Az eset felborzolta a kedélyeket, és jogosan merül fel a kérdés, hogy már vécére se mehetünk el nyugodtan Szolnokon?

Tovább olvasom

Ennyit kell várni Szolnokon egy műtétre

Naponta halljuk és tapasztaljuk, hogy a magyar egészségügy tragikus állapotban van. A kórházak felújításra szorulnak, klíma híján akár 40 fok is lehet a műtőkben kórtermekben, a várólisták pedig hosszúak. Az Átlátszó.hu által nyilvánosságra hozott adatok azonban az eddigieknél is borúsabb képet festenek.

Tovább olvasom