Más típusú órát szeretett volna beköttetni, ám miután ezt a kérését visszautasították, nagy haragra gerjedt. Azzal fenyegetőzött, hogy megnyitja a csapot és meggyújtja a gázt. A hatóságok ezt nem kívánták megvárni.
Tovább olvasomNap: 2024.03.02.
Abonyban akár kétmilliós bírságot is fizethet, aki a közkutakat nem “ivásra” használja
Szigorúan tilos lett például állatokat itatni, kocsit mosni, házi termesztésű növényeket locsolni a közkutakról vett vízzel. Aki ezt megszegi, kétszázezres bírságot, súlyosabb esetben kétmilliót kell fizetnie.
Tovább olvasomBaleset Túrkevénél, egy motoros az árokba hajtott
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a baleset miatt félpályán halad a forgalom az érintett szakaszon, a Mezőtúrt és Túrkevét összekötő út 20-as kilométerszelvényénél. Árokba hajtott egy motorkerékpáros: a járművön csak a vezetője utazott. A mezőtúri hivatásos tűzoltók mellett a társhatóságok is kiérkeztek a helyszínre, valamint mentőhelikoptert is várnak a balesethez. A hatósági beavatkozás idejére félpályán, irányítás mellett halad a forgalom az érintett útszakaszon. A 4202-es számú mellékút egy nagyjából 30 kilométer hosszú, országos közút Jász-Nagykun-Szolnok megye területén, Kisújszállást köti össze Túrkevén keresztül Mezőtúrral. Kép: O. Jakócs Péter
Tovább olvasomKülönösen erős a vadveszély Tószeg környékén
A Tisza magas vízállása csak tovább ront a helyzeten, csapatban menekülnek az őzek az árterületekről és igen gyakran vágnak át az úttesten.
Tovább olvasomEzt beszélik: a független vidéki magyar média heti sajtószemléje
Bodrogba omlott a kerékpárút Borsodban, Tiborcz István érdekeltségének vadonatúj, ötcsillagos szállodája lett Sárváron. A KecsUP két, Kecskeméten élő ázsiai vendégmunkással beszélgetve próbálta kideríteni, miért jönnek hazánkba ilyen messziről. A Szegeder annak ment utána, mi a titka a lengyel Rzeszównak, amiért Szegeddel ellentétben nőtt a lakossága. Többek között ezek a témák érdekelték ezen a héten a Budapesten kívüli független újságok szerkesztőségeit és olvasóit.
Tovább olvasomDurván meleg lett az idei februárunk, még a márciusok között is a hetedik legmelegebb lenne
Tele voltunk kitűnő kirándulóidővel, kellemes sétákat tehettünk, de ennek nem most kellett volna bekövetkeznie. Az időjárás ismét nagyon enyhe arcát mutatta, havazásra gondolnunk sem kellett. Cinikusan azt mondhatnánk, az majd jön áprilisban.
Tovább olvasom