Nincs pénz a szolnoki Csáklya utcai Tisza-hídra

Hol tart az új szolnoki Tisza-híd előkészítése? – tette fel a kérdést hétfőn a Parlamentben Kállai Mária. Kállai Mária (Fidesz) arról beszélt: Szolnok régóta küzd a megnövekedett gépjárműforgalommal, ami indokolttá teszi, hogy egy Szandaszőlőst elkerülő út és a Tiszán átívelő új híd épüljön a Csáklya útnál. Ez nem csak a város közlekedésén segítene, hanem a Szolnokra délről érkező forgalom lebonyolításában is, idézte az MTI. A folyamat állásáról kérdezve azt is elmondta: a kormány az előkészítésre korábban 1 milliárd 670 millió forintot biztosított. Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért…

Tovább olvasom

Árvízvédelmi készültséget rendeltek el

A Kötivizig I. fokú árvízvédelmi készültséget tart fenn március 3-án 10 órától a Hármas-Körös folyó jobb parti védvonalán a 0+000 – 57+354 töltéskilométer szelvények, vagyis a Tisza és a Hortobágy-Berettyó főcsatorna között a 10.08 öcsöd-bánrévei árvízvédelmi szakaszon és a 10.05 kunszentmárton-nagyrévi árvízvédelmi szakasz Hármas-Köröst érintő gátőrjárásaiban. A jelenlegi előrejelzések alapján az árhullám tetőzése a hét elejére-közepére várható, közölte a Kötivizig. Képünk illusztráció

Tovább olvasom

Lovaskocsival karambolozott egy autó Ceglédnél, a hajtó meghalt

Lovaskocsival karambolozott egy autó hétfő este Cegléd külterületén, a balesetben a szekeret hajtó férfi életét vesztette – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. A tájékoztatás szerint egy férfi autójával hátulról ütközött neki a lovaskocsinak, a szekeret hajtó ceglédi férfi az ütközés következtében az árokba esett és sérüléseibe a helyszínen belehalt. Utasa nem sérült meg. A baleset körülményeit vizsgálja a rendőrség, írta az MTI. Az eset a Budai úton a horgásztavaknál történt. A hajtót megpróbálták újraéleszteni, de ez nem járt sikerrel. Fotó: Cegléd és környéke Sebességmérés/ Útinform Facebook

Tovább olvasom

Egyet máris eltörtek a frissen ültetett fák közül, érthetetlen vandalizmus

Kinek ártott vajon az a szerencsétlen fiatal fa? Egy ilyen átmérőjű fánál már nagyon kell akarnia valakinek, hogy eltörje a törzsét, de végül sikerrel járt. Miért jó ez egyes embereknek? A kamerás felvételek alapján azonban kézre keríthetik az elkövetőt. Eltört egy fa a Blaha Lujza téren, derül ki Budapest főkertészének Facebook-posztjából. „Az ember szíve ilyenkor összeszorul. A város jelentős költségeket áldoz annak az oltárán, hogy a belváros parkolójából a belváros fásított tere legyen a Blahán. Hogy az a fa gyökérszinten jól érezze ott magát a mostoha körülmények ellenére. Aztán jön egy…

Tovább olvasom

“Minek fizetjük a TB-t?” – újabb döbbenetes kórházi történet az egyik osztályról

Az utóbbi időszakban kifejezetten megszaporodtak az ehhez hasonló, nagyon rossz tapasztalatok az állami egészségügyben. Emlékezhetünk, mi történt a miskolci kórház sürgősségi osztályán alig egy-két héttel ezelőtt, most pedig újabb, egészen döbbenetes hozzáállásról olvashattunk történetet. Ez most már így is marad és ehhez kell hozzászoknunk? Ennyire általánossá vált? Nekünk mik a tapasztalataink? A saját, rendkívül rossz tapasztalatát ugyanis K. Tünde osztotta meg egy nem éppen kellemes váci vizsgálata során a közösségi médiában. A fiatal hölgy türelme azonban végtelen maradt. “Magyar egészségügy… 🙂 Bocsánat, hát ez már kikívánkozik az elmúlt időszakom f@szságai…

Tovább olvasom

Az Origó nagy nehezen bocsánatot kért Donáth Annától, amiért hazudtak róla

A bíróság bocsánatkérésre kötelezte a kormánypárti sajtó több gyorstüzelő fegyverét, köztük a Ripostot, a TV2-t és az Origót is, amiért teljes valótlanságokat állítottak Donáth Annáról és besározták az ellenzéki politikust. Egyelőre még csak az Origó tett eleget ennek, de ők is jócskán határidőn túl, miután a politikus már végrehajtókat küldött rájuk. Az igazságot teljesen nélkülöző állításokat ugyanis igen gyorsan közzéteszik a fideszes médiapropaganda tagjai, de az elvesztett perek utáni helyreigazításokat és bocsánatkéréseket már nem kapkodják el ennyire. Miután Donáth Anna múlt hétfőn végrehajtókat küldött a Mediaworksre és a TV2-re, az Origo nagy nehezen –…

Tovább olvasom

Hihetetlen, mit művelt vasárnap délelőtt az alattyáni férfi Jászberényben

A jászberényi rendőrök összesen hat bűncselekménnyel gyanúsítanak egy alattyáni férfit, aki vasárnap délelőtt rótta Jászberény utcáit, menet közben rongált, garázdálkodott és lopott. Mindezt kevesebb mint 1 óra leforgása alatt tette. Öt helyszín, hat bűncselekmény, egy feltételezett elkövető, kevesebb mint egy óra. Röviden így lehet összefoglalni annak a 32 éves alattyáni férfinak a tegnapi délelőttjét, akit a jászberényi rendőrök fogtak el. A megalapozott gyanú szerint a férfi március 5-én 9 óra körül megjelent egy jászberényi társasháznál, ahol betörte a bejárati ajtó üvegét. Mivel ott megzavarták, rohant is tovább egy fodrászathoz, ott…

Tovább olvasom

A Fidesz-KDNP ismét megakadályozta, hogy Varga Judit és Schadl György szerepét jobban megvizsgálják a korrupciós botrányban

Nem kellett mást tennie a kormánypártoknak, mint leszavazniuk a parlamenti vizsgálóbizottság megalakítását. Pontosan így is tettek, így az igazságügyi miniszter ismét nyugodtan dőlhet hátra, Schadl pedig hihetetlen, de változatlanul a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke maradhat. Ellenzéki országgyűlési képviselők kezdeményezték a parlament igazságügyi bizottságánál egy vizsgálóbizottság felállítását a Schadl–Völner-ügyben, de a Fidesz–KDNP képviselői leszavazták a javaslatot a igazságügyi bizottság hétfői ülésén – írja a Telex. A javaslat szerint vizsgálták volna a Schadl–Völner-ügy kormányzati érintettségét, Varga Judit igazságügyi miniszter lehetséges felelősségét, „Tóni, Barbara és Ádám” kilétét, a személyi összefonódásokat, illetve a kilakoltatások…

Tovább olvasom

A honvédség szolnoki fejlesztési terveiről egyeztettek

Navracsics Tibor és Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszterekkel egyeztetett ma a város és a megye vezetése a város katonai szerepéről, ezzel kapcsolatos fejlesztései terveiről. Szalay Ferenc polgármester közösségi oldalán a tárgyalással kapcsolatban megjegyezte, hogy ma a városban kiemelten fontos a honvédséghez kapcsolódó területek és az infrastruktúra korszerűsítése is. Szolnokon az ipari területek fejlesztése is kiemelten fontos, ezekről is tárgyalt már a város vezetője. Fotó: Szalay Ferenc Facebook

Tovább olvasom

Ötvenéves hazánk második Balatonja

Ötven évvel ezelőtt adták át a kiskörei víztározót, amit ma már Tisza-tónak (1988-ig volt víztározó) nevezünk. Magyarország második legnagyobb tava, egyben legnagyobb mesterséges tava létrehozásának legfontosabb oka a Kiskörei Vízerőmű működéséhez szükséges egyenletes vízhozam biztosítása volt, valamint az ugyanebben az időszakban, Tiszaújvárosban telepített új Tiszai Hőerőmű működéséhez szükséges magas vízszint biztosítása duzzasztással, írja a wikipédia. 1967-1973 között építették fel a Kiskörei Erőművet a duzzasztógáttal a tiszai áradások szabályozása és az Alföld hatékonyabb vízellátása érdekében. Feltöltése 1978-ban fejeződött be. A mesterséges tó vize egykori holtágakat, vízfolyásokat, legelőket, erdőket, szántóföldeket borított el.…

Tovább olvasom