Nincs pénz a szolnoki Csáklya utcai Tisza-hídra

Megosztás

Hol tart az új szolnoki Tisza-híd előkészítése? – tette fel a kérdést hétfőn a Parlamentben Kállai Mária.

Kállai Mária (Fidesz) arról beszélt: Szolnok régóta küzd a megnövekedett gépjárműforgalommal, ami indokolttá teszi, hogy egy Szandaszőlőst elkerülő út és a Tiszán átívelő új híd épüljön a Csáklya útnál. Ez nem csak a város közlekedésén segítene, hanem a Szolnokra délről érkező forgalom lebonyolításában is, idézte az MTI.

A folyamat állásáról kérdezve azt is elmondta: a kormány az előkészítésre korábban 1 milliárd 670 millió forintot biztosított.

Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára tájékoztatása szerint a nyomvonalra a környezetvédelmi engedélyt tavaly áprilisban kiadták, az építési engedélyezési eljárások lezajlottak, a hatóságok az építési engedélyt az utakra és a hidakra kiadták.

A kisajátítási tervek elkészítése és záradékolása a második negyedévben zárulhat.

Az államtitkár szerint a háború és az elhibázott szankciós politika okozta nehézségek miatt a további előkészítésre és kivitelezésre jelenleg még nem áll rendelkezésre forrás.

Már korábban is felmerült, kétséges, hogy pár éven belül megépül a második belvárosi Tisza-híd Szolnokon.

Kapcsolódó cikkek