Nem jött be a Fidesz-húzás, várniuk kell még egy hetet

Megosztás

Fél nap alatt akarta átverni az egész pályás letámadáshoz szokott fideszes önkormányzati vezetés a szolnoki víz- és csatornaművek államnak való átadását. Ez nem sikerült, mert végül az ellenzék kérésére levették napirendről a témát. Jövő héten veszik elő, akkor viszont valószínűleg simán átmegy az előterjesztés, mivel többségben van a Fidesz a hozzájuk átálltakkal együtt.

Szokásos közgyűlés  utáni sajtótájékoztatóját tartotta az ellenzék Szolnokon. Teszik ezt rendre azért, hogy szabadon elmondhassák véleményüket, amit persze a közgyűlésben is elmondhatnának. Viszont akkor azzal szembesültek korábban folyton, hogy a polgármester szinte habzó szájjal oktatta ki az ellenzéket az utolsó szó jogán.

Ezt megelégelve tart sajtótájékoztatókat az ellenzék közgyűlés után, aminek most a témája a víz- és csatornaművek államnak való átadása volt.

Mint azt a DK-s Füle István képviselő elmondta, szerdán délben kapták meg az előterjesztést erről, és csütörtökön már dönteni is kellett volna ebben a súlyos kérdésben. Érthető, ha azt javasolták, vegyék ezt le a napirendről, ami végül is megtörtént.

A víz – és csatornaművek helyzete stratégiai kérdés, hiszen a város és térsége vízellátásáról van szó, nem lehet hűbelebalázs módjára dönteni, ráadásul 1,8 milliárdos hiánnyal küzd a szolgáltató.

A város tehát stratégiai döntés előtt áll, amit az ellenzék szerint jól lenne alaposan megfontolni. 

Elöljáróban Füle István kifejtette, hogy a szolgáltató azt kérte a várostól még tavaly év végén, hogy vegye át a működtetést, mert nem bírják a rezsiharcot kigazdálkodni, súlyosan veszteségesek. Az idei üzleti terv 1,8 milliárd forintos veszteséggel számol.

Ezt valamilyen formában finanszírozni kell.

A város meg is tette, átvette a víziközműveket, majd tudomásunk szerint rögtön felügyelőbizottságot hozott létre, aminek vezetője információink szerint az a Lits László lett, aki az NHSZ és a városüzemeltetés vezetője is egyebek mellett.

Füle István beszélt arról is, hogy nem véletlenül alakult ki az 1,8 milliárdos veszteség, hiszen a szolgáltatók díjat nem emelhetnek, a költségek növekedését a lakosságra nem tudják áthárítani. Ráadásul az állam nem kompenzálja a működést. Az, hogy hiányzik a pénz a szolgáltató zsebéből, az a gyakori csőtörésekből is látható, hiszen felújításra, karbantartásra már nem futja. 

A nagy kérdés az tehát, hogy átadja-e a város a szolgáltatót az államnak, amit a kormányzat nagyon szeretne. 

Két eset lehetséges: vagy átadják, vagy a város üzemelteti a VCSM-et. Az ellenzék szerint ha az állam átveszi a szolgáltatót, akkor is finanszíroznia kell a működést, amit a város is meg tudna tenni, ha az államtól a szolgáltatóra fordított összeget egyből a város kapná meg. A város ugyanis tudja, ismeri helyben a sajátosságokat, azt, hogy milyen problémák vannak, milyen igények merülnek fel.

A város kéri is a támogatást az államtól, ami az első negyedévre időarányosan 450 millió forint lenne. Egyelőre ugyanis csak negyedéves viszonylatban terveznek a VCSM-mel az önkormányzatnál.

Füle István kiemelte, ami eddig az államhoz átkerült, az mind pusztulásnak indult, lásd oktatás, egészségügy, miegymás. Ezek a területek mind lerongyolódtak.

Füle István leszögezte, egyébiránt nem támogatja az ellenzék az átadást. 

Tóth Áron, az LMP megyei elnöke azt hangsúlyozta, hogy eddig nem kért az állami elhalászásból az ellenzéki vezetésű Szombathely és Érd, de a fideszes irányítás alatt lévő Debrecen sem. Ez nem véletlen. Az elnök nem látja, hogy mitől lesz több pénz a szolgáltatásra azzal, ha az államhoz kerül át az üzemeltetés. Mert ha nem lesz pénz, vagy több pénz, akkor nincs is értelme átadni. Az állami támogatás megadása esetén nyugodtan maradhatna városi kezelésben a cég. 

Tóth Áron kiemelte, hogy nemcsak a Fideszt, de az előző kormányzatokat is súlyos felelősség terheli azért, mert elmulasztották fejleszteni és karbantartani a víziközmű-hálózatot. Szerinte több mint 3 ezer milliárd forint hiányzik a rendszerből. Az 1-2 milliárdos éves támogatás csak maszatolás, ezt az összeget évi 100 milliárdra kéne növelni országos szinten. 

Aláhúzta az erre a területre vonatkozó autonómiát nem szabad elvenni a városoktól, sőt, az államnak növelnie kellene a támogatást, amit az önkormányzatoknak nyújt.

Szerinte esztelenség átadni a szolgáltatót az államnak, mert nem látnak garanciát arra, hogy minőségbeli javulás következzen be az ügyletet követően.

Jövő héten rendkívüli közgyűlésen döntenek a VCSM sorsáról. 

Képünkön Tóth Áron (balra) és Füle István

Kapcsolódó cikkek