Csütörtökre sikerült: végre nem dideregnek a gyerekek a szolnoki iskolában

Megosztás

Megjavították a gázelosztót, amelynek hibája miatt két szolnoki általános iskola és az uszoda fűtés és melegvíz nélkül maradt napokra ebben a cudar hidegben.

A szülők hétfőn nagyon erősen zúgolódtak amiatt, hogy sem fűtés, sem melegvíz nem volt két szolnoki iskolában és előre lehetett tudni, hogy még napokig nem is lesz. Csütörtökre végre sikerült megoldani a problémát.

Két másik intézmény mellett a Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskolában egy nem várt hiba miatt sem meleg víz, sem fűtés nem volt. Akkor úgy nyilatkozott Szamosfalvi Gabriella intézményvezető a Szoljon hasábjain, hogy a probléma elhárításán a szakemberek dolgoznak, a megoldást a hét végére ígérték. Háromnapnyi didergés után szerdán délután megnyugtató híreket kaptak az érintettek.

– A szakemberek gyors és hatékony munkájának köszönhetően szerda délután sikerült elhárítani a gázelosztó hibáját – közölték. Még aznap el is indult a próbafűtés. – Nem várt problémáról volt szó, szerencse a szerencsétlenségben, hogy mindez a fűtési szezon legelején merült fel – hangsúlyozta Szamosfalvi Gabriella.

Szerdán délután próbafűtéssel indították újra a rendszert. – Körülbelül négy órakor jeleztek nekem, hogy minden rendben zajlik, meg is kaptuk az engedélyt, az örömhírről a szülőket is értesítettük – emelte ki az intézményvezető.

Kapcsolódó cikkek