Szolnok nehéz év elé néz idén

Megosztás

Jelentős plusz kiadásokkal kell számolnia Szolnoknak az idei költségvetés tervezésekor.

Mint arról Füle István, a pénzügyi, költségvetési és közbeszerzési bizottság elnöke a Szolnok Tv-nek beszámolt, a tavalyi 750 milliós energiaszámlához képest idén 4,5 milliárddal lesz kénytelen szembesülni a város. Ez még mindig kedvezőbb, mint az az 5,5 milliárd, amivel tavaly év végén számoltak.

Füle István azt is ismertette, hogy a kormány 1,7 milliárd forintot von el a várostól szolidaritási adó címén. Ez az összeg tavaly még csak 1,1 milliárd forint volt.

Az elnök közölte, ezen számok ismeretében már most látszik, hogy továbbra sem lesz elegendő pénz városüzemeltetésre, továbbá ahogy fogalmazott: “meg még sok mindenre”.

Jó hír viszont, hogy a városi cégek dolgozóinak bére követni tudja az inflációt, erre a források, úgy tűnik, megvannak.

Füle István szólt arról is, hogy megkezdik a városi csatornarendszer rekonstrukciójának tervezését. Erre azonban a korábbi hatmilliárd helyett csak 2 milliárd forintot szánnak.

A város költségvetésének sarokpontjairól a most csütörtöki, annak elfogadásáról pedig a februári közgyűlésen tárgyalnak.

Kapcsolódó cikkek