Erős a mezőny Szolnok első számú választókerületében – mutatjuk az ellenzéki jelölteket

Megosztás


Néhány napja vette kezdetét az ellenzéki előválasztás jelöltjeinek ajánlásgyűjtése. Jász-Nagykun-Szolnok megyében is javában kampányolnak az országgyűlési képviselőjelöltek, akiknek az első feladatuk 400 érvényes aláírás felmutatása.

A JÁSZ01-es választókerületben hárman is dolgoznak azért, hogy közülük kerüljön ki a jelenleg regnáló Fidesz-KDNP képviselőjének, Kállai Máriának a kihívója. A megye első számú körzete természetesen kiemelt fontosságú, hiszen beletartozik Szolnok, Zagyvarékas, Szászberek, Kőtelek, Besenyszög, Csataszög, Nagykörű, Hunyadfalva, Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Tószeg, Tiszavárkony, Tiszajenő és Vezseny is.

A SZOL24 most sorra veszi, kik indulnak az előválasztáson ezen a területen, és röviden felderíti, mi az egyes jelölteknek motivációja, célja az előttük álló megmérettetéssel.

A Momentum Kármán Irént indította a körzetben, akit a saját pártja mellett logójával az MSZP és a Párbeszéd is támogat. A civilben jogász és újságíró saját elmondása szerint már 2007-ben is a korrupció felszámolása és a tiszta közélet megteremtése volt a célja. Mint írja:

Azért küzdök, hogy a közpénzt az oligarchák gazdagodása helyett a helyi emberek kapják. Az adóforintokat és az EU-s pénzeket biztos megélhetésre, iskolákra, kórházakra, lakhatásra, a helyi közlekedés fejlesztésére kell költeni. Jász-Nagykun-Szolnok megye 1-es számú egyéni választókerületében a Momentum és MSZP-Párbeszéd képviselőjelöltjeként egy új, igazságos, emberséges és zöld Magyarország felépítésén fogok dolgozni.

Konkrét céljai között szerepel, hogy a Szolnok környéki tömegközlekedés szervezése a valós igényeket mentén történjen, összehangolná a Volán és a MÁV menetrendeket. Kiemeli, hogy a kórházi dolgozók hétközi munkaideje és hétvégi ügyelete, az ipari parkban működő nagy foglalkoztatók munkaidő kezdetének és végének szem előtt tartása, a kereskedelmi dolgozók műszakrendszere, a diákok tanrendje és a pedagógusok iskola és otthonaik közötti ingázása is legyen fontos a menetrendek összeállításánál.

Az LMP jelöltje, Tóth Áron politikai pályafutása mellett közéleti szereplő illetve politológus. A fiatalember jelenleg a Jövő Egyesület alelnöke, valamint az LMP – Magyarország Zöld Pártja Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezetének tagja is. 2018-ban szerzett diplomát a Budapesti Corvinus Egyetemen, de ezt követően is folytatta tanulmányait: jelenleg ismét ennek az intézménynek a hallgatója, gazdálkodástudományt tanul.

Nincs elérhető leírás.

Tóth Áron a legutóbbi önkormányzati választáson a Momentum-DK-LMP-Jobbik-MSZP közös képviselőjelöltjeként a szavazatok 46,33%-át szerezte meg, mindössze 14 szavazattal alulmaradva ellenfelével szemben.

Ígéretei szerint a megválasztása esetén

Azért fogok dolgozni, hogy minden tisztességesen dolgozó ember tisztességes bért kapjon, hogy minden fiatal helyben képzelje el a jövőjét, és ne kényszerüljön külföldre.

A politikus nem feledkezik el az idősekről és az elesettekről sem, mert véleménye szerint a társadalomnak igenis dolga őket védeni és támogatni. A lelkiismerete azt diktálja, hogy mindig a kis emberek mellé álljon a nagyurakkal szemben – állítja.

Sziráki Pál a körzet legidősebb indulója. A 66 éves politikus a Volán Tröszt ösztöndíjasaként a minszki Belorusz Műszaki Egyetemen kapta meg gépészmérnöki diplomáját, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen a gazdaságmérnöki szakot is elvégezte. A Volánnál dolgozott, a rendszerváltás után pedig céget alapított. Ezt követően 2003-ban a Jászkun Volán Zrt. vezérigazgatójának nevezték ki.

Magáról azt írja:

Hiába dolgoztam végig az életemet, most is azt érzem, hogy tudnék még többet tenni szűkebb hazámért, és kész vagyok ennek áldozni a mindennapjaim. Hiszem, hogy ha elegen leszünk, jobbá fogjuk tenni az otthonunkat és közös életünket.

Nincs elérhető leírás.

Az ellenzéki előválasztásokat szeptember 18. és 26. között rendezik országszerte, az online és személyes voksolás után azok a politikusok vehetik majd fel a küzdelmet a 2022-es országgyűlési választásokon a kormánypárti képviselőkkel, akik a legtöbb szavazatot szerzik. Ugyanebben az időszakban az ellenzék miniszterelnök-jelöltjeire is lehet szavazni, de itt csak az első három sorrendje dől majd el, a továbbiakat egy újabb fordulóban, október 4. és 10. között tisztázzák. 

A választókerület települései:

  1. Besenyszög
  2. Csataszög
  3. Hunyadfalva
  4. Kőtelek
  5. Nagykörű
  6. Rákóczifalva
  7. Rákócziújfalu
  8. Szászberek
  9. Szolnok
  10. Tiszajenő
  11. Tiszavárkony
  12. Tószeg
  13. Vezseny
  14. Zagyvarékas

Ide kattintva megismerheti a megye ellenzéki képviselőjelöltjeinek névsorát.

JÁSZ2

Kapcsolódó cikkek