Klímaválasztás 2021: Márki-Zay és Dobrev ezúttal a zöld politikáról vitázott | videó

Csütörtökön este a HVG székházában találkoztak az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek, a Greenpeace Magyarország és a HVG által szervezett klímamegbeszélésen a két politikus zöld kérdésekben ütköztette érveit és terveit. A két ellenzéki miniszterelnök-jelölt között szó esett a kibocsátás-csökkentésről, Paksról és a Mátrai Erőműről is. A legnagyobb vita viszont arról szólt, hogy kire kell terhelni a klímaharc költségeit. Dobrev Kláráról, a DK pályázójáról kiderült még, hogy igyekszik nem minden évben olyan új ruhákat vásárolni, amire nincs szüksége, Márki-Zayról pedig, hogy szódagépet használ palackozott víz helyett, és családját is kerékpáros közlekedésre biztatja Hódmezővásárhelyen. Márki-Zay…

Tovább olvasom

Karácsony bízik benne, Márki-Zay vezetésével a programja 80 százaléka megvalósul

A hódmezővásárhelyi polgármester jobban akarta a győzelmet, ez a motor pedig fel kell, hogy pörgesse az ellenzéki jelöltet – minderről az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt a miniszterelnök-jelölti versenytől pénteken visszalépő budapesti főpolgármester. Karácsony Gergely hangsúlyozta: az előválasztás első fordulójának eredményei alapján az LMP-P-MSZP szövetsége a legerősebb mai ellenzéki parlamenti erő lesz. Saját kampánybeli teljesítményéről azt mondta: amikor arról beszélt, hogy milyen Magyarországot szeretne, volt benne tűz, amikor a saját szerepéről beszélt, nem annyira. “Ami történt, annak így kellett történnie” – értékelte a történteket Karácsony, aki szerint ha nincs előválasztás, lehet hogy ő…

Tovább olvasom

Gyorsan reagált a Fidesz, most már Márki-Zayt is összegyurcsányozták

Pénteken Karácsony Gergely visszalépett az ellenzéki előválasztás második fordulójától, a miniszterelnök-jelölti versenyben ezentúl Márki-Zay Pétert támogatja. A lépés fejvakarást válthatott ki a kormányból, mivel előtte hetekig azt szajkózták, hogy úgyis Karácsony lesz a befutó az előválasztáson, amelyen eleve csak Gyurcsány Ferenc mozgatja a bábukat. Hollik István azonban néhány hete a Telex kamerái előtt jelentette ki, hogy éppen emiatt Márki-Zay úgysem lesz győztes, mert ő nem Gyurcsány embere – a vonatkozó rész 7:42-től: A Fidesz persze gyorsan reagált, nem sokkal Karácsony visszalépése után már meg is jelent a legújabb kisreklám, amelyben…

Tovább olvasom

Karácsony bejelentette: visszalép Márki-Zay javára

Ahogy arra csütörtök este óta számítani lehetett, a budapesti polgármester visszalépett a miniszterelnök-jelöltségtől, s innentől a hódmezővásárhelyi polgármester indulását támogatja. Péntek délelőttre sajtótájékoztatót hirdetett meg Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter, ezen Karácsony bejelentette, hogy  NÉMI MÉRLEGELÉS UTÁN, JÓ SZÍVVEL, BEFEJEZI A MINISZTERELNÖK-JELÖLTI KAMPÁNYÁT, ÉS ARRA KÉRI AZ ŐKET TÁMOGATÓKAT, HOGY MÁRKI-ZAY PÉTERRE SZAVAZZANAK. Könnyű volt ez a döntés számára, mert becsületes, tisztességes embernek tartja Márki-Zay Pétert, aki Hódmezővásárhelyen már győzött a Fidesz ellen, és azt is tudják, hogy hogyan kell szolgálni, hogyan kell olyan politikát folytatni, ami lehetővé teszi, hogy…

Tovább olvasom

Mind a 106 választókerületben egyedi Nyomtass te is! lapszám készült az előválasztási eredményekkel

A „közszolgálati média” helyett a Nyomtass te is! mozgalom viszi el a falvakba az előválasztás győzteseinek hírét. Azon ellenzéki jelöltek közül, akik eddig is rendszeresen terjesztették az újságot, nagyon sokan nyertek az előválasztásokon – olvasható a lap közleményében. Minden választókerületre újabb 106-féle Nyomtass te is! újság készült  az előválasztás eredményeiről néhány óra leforgásával azt követően, hogy véglegesek lettek a számok. Ez két héten belül a második alkalom, hogy ilyen óriási fába vágja a fejszéjét az elsősorban önkéntesek munkájára építő civil mozgalom, mégpedig sikerrel. A kormánykézben lévő közmédia továbbra is elhallgatja…

Tovább olvasom

Fekete-Győr elképesztőnek tartja, hogy Jakab Dobrevet segítené győzelemhez

Ahogy az várható volt, a Momentum elnöke és az előválasztás első körében az utolsó helyen végző miniszterelnök-jelöltje is megszólalt Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely összefogása, vagyis pontosabban Jakab Péter erre adott reakciója kapcsán. Fekete-Győr András nem ért egyet a Jobbik elnökével abban, hogy csökken a kormányváltás esélye, ha Budapest és Hódmezővásárhely polgármestere összefog. Annál is inkább, mert mindketten nyertek már választást a Fidesszel szemben – írja Facebook-posztjában a momentumos, akit a Telex idézett. „Aki tisztában van a magyar társadalom realitásaival, az pontosan tudja, hogy Dobrev Klárával van messze a legkevesebb esélyünk legyőzni a…

Tovább olvasom

„Nem lesz ez így jó, urak!” – a DK is reagált Karácsony és Márki-Zay összefogására

Több gondja is van a pénteki bejelentéssel Molnár Csabának, a Demokratikus Koalíció alelnökének és kampányfőnökének – írja a HVG az említett politikus Facebook-posztja alapján. “Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter bejelentették, hogy mindketten szakértői kormányt fognak felállítani, ha esetleg miniszterelnök lenne belőlük. Na, nézzünk az állítás mögé! Mert ugye ezzel ők nemcsak azt mondják, hogy nem kívánnak pártpolitikusokat látni a kormányukban, hanem azt is, hogy miniszterelnökként, koalíciós kormány vezetőjeként egymaguk szeretnének dönteni a miniszterek személyéről” – írta ki szombaton a Facebook-oldalára Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke és kampányfőnöke. Azóta reagált Jakab Péter, a Jobbik elnöke is, aki elítélte…

Tovább olvasom

Jakabnak nem tetszik, hogy Karácsony és Márki-Zay összefog Dobrev ellen

“Srácok! Mi lenne, ha nem legyőzni akarnánk egymást, hanem kiegészíteni?” – tette fel Facebook-posztjában a kérdést Jakab Péter, a Jobbik az előválasztáson negyedik helyen végzett, így a második fordulóba be nem jutó miniszterelnök-jelöltje. Jakab azt kifogásolja, hogy a három állva maradt miniszterelnök-jelölt közül kettő, név szerint Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter összefogni készül a harmadik, az első kört megnyerő Dobrev Klára ellen – írja a 444.hu. Mint arról mi is írtunk, az előválasztás első fordulójában a DK miniszterelnök-jelöltje kapta a legtöbb szavazatot, viszont a második és harmadik helyen végzett Karácsony Gergely…

Tovább olvasom

Előre sejthettük: azonnal gyurcsányozással támad a Fidesz-propaganda, az összes győztes ellenzékire máris kormányzati össztűz zúdul

A fideszes aktivisták nem tétlenkedtek, már az eredmények ismeretének másnapján beindult a támadógépezet, természetesen ismét a gyurcsányozással a főszerepben. Valószínűsíthető, hogy előre elkészítették már ezeket a “műalkotásokat”, csak még várniuk kellett a startpisztoly eldördülésére és azonnal, komoly mennyiségű hirdetéssel nekiugorhattak a kormányváltást óhajtó ellenzéki jelölteknek. Csütörtök és péntek közötti késő éjszaka lezárult az ellenzéki előválasztás első fordulója, és pár órával később, péntek reggel kiderült: a Fidesz propagandistái nem lógatták a lábukat, szép sorban gyakorlatilag mind a 106 egyéni körzethez külön-külön legyártottak egy online hirdetést, ami pártállástól függetlenül megpróbálja alaposan összegyurcsányozni az előválasztás…

Tovább olvasom

Dobrev és a DK tarolt az ellenzéki előválasztás első fordulójában – itt a végeredmény

Csütörtök késő este bejelentették az ellenzéki előválasztás első fordulójának végeredményét. Ez alapján Dobrev Klára nyert, a meccs azonban még nem dőlt el: a második fordulóba Dobrev mellett Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter is továbbjutott – írta meg a Telex. Az előválasztáson a miniszterelnök-jelöltekre összesen 616 512 érvényes szavazat érkezett. A szavazatok megoszlása: Dobrev Klára: 214 319, Karácsony Gergely 168 396, Márki-Zay Péter 123 944, Jakab Péter 86 909, Fekete-Győr András: 20 944. A miniszterelnök-jelöltek kiválasztása mellett az egyéni körzetekben induló jelöltekről is szólt az első forduló. Ezen a téren is a Demokratikus Koalíció hozta a legjobb számokat…

Tovább olvasom