A honvédelmi tábor régóta része a Magyar Honvédség és az MH Katonai Továbbképző Központ hagyományainak (korábban MH Béketámogató Kiképző Központ). Ez a nyári táborforma azonban csak 2021-ben, a koronavírus-járvány után vált olyanná, amilyen most is. Az egyhetes szolnoki táborban 15-17 éves fiatalok vesznek részt, sokszor hat-hét különböző megyéből érkezve.
Tovább olvasomKategória: Szolnok
Minden, ami Szolnok
SUP felvonulás: evezzünk le együtt a Zagyva-torkolattól a szolnoki szabadstrandig
Már csak néhány nap és SUP-ra fel, Szolnok!
Tovább olvasomKiakadtak a szolnoki önkormányzati lakásban élők: 30-50%-os emelés a bérleti díjakon
Előzetesen semmit nem tudtak az emelésről, amit levélben közöltek velük és máris szeptembertől életbe lép. Sokak szerint ez a Szalay-féle városvezetés utolsó bosszúja, hogy az intézkedésért már az új polgármester tartsa a hátát és kapja a szidalmakat.
Tovább olvasomSzolnok: így jó, szórjuk csak tele a várost illegális hulladékkal
Magyarországon és Szolnokon is a Natura 2000 tábla csak dísznek van, úgy csúfítjuk el saját városunkat, mintha kötelező lenne. A nyomozás vélhetően annyira lesz eredményes, mint eddig általában. A szemetelés azonban nem a városvezetés sara, ezt mi, lakosok csináljuk, egészen gátlástalanul. Botrányos.
Tovább olvasomNe feledje! Hétfőtől részlegesen lezárják a szolnoki Szent István hidat
A szolnoki Szent István Tisza-hídon jelentős felújítási munkálatok kezdődnek augusztus 12-én, amelyek várhatóan egy teljes hónapig fognak tartani.
Tovább olvasomSzolnoki bűnügy: Taxival menekültek, bilincsben végezték
Csütörtökön éjjel Szolnokon egy súlyos bűncselekmény történt: Egy nő tett bejelentést a rendőrségen, miszerint az éjszaka folyamán egy pár támadta meg és rabolta ki egy kereszteződésnél.
Tovább olvasomElismerésünk a szolnoki lakótelep legszorgalmasabb takarítómunkásának
A hölgy messze a legkiválóbb munkát végzi, ami a takarítást illeti, ez már egyre több helyi lakosnak is szemet szúrt. Nem henyéli el a munkaidőt, de meg is lehet nézni a végeredményt, amit maga után hagy. Csak az elismerés hangján szólhatunk róla.
Tovább olvasomÉletet mentettek a vonaton Szolnok közelében
Egy férfi, aki hétvégén rosszul lett egy vonaton Szolnok közelében, az utastársainak köszönheti az életét, miután ők azonnal megkezdték az újraélesztését, amikor a légzése leállt, valamint értesítették a mentőket.
Tovább olvasomAz utolsó két hónap: véget ér a Víz- és Csatornaművek Zrt Szolnok története
Jelenleg VCSM Zrt. Szolnok néven ismerhetjük, de októbertől már ne keressük.
Tovább olvasomCsak megtörténik: kicserélik az Ady Endre út alatti ivóvízvezetéket két ütemben
A szolnoki csőtörések hatalmas százaléka az Ady Endre úton történt az elmúlt években, meglehetősen gyakran. Néhány nap és lássunk csodát, kicserélik az ivóvízvezetéket, a legkritikusabb helyekkel kezdve. Ez komoly forgalomkorlátozásokkal is jár majd.
Tovább olvasom