Az egekbe szökik a sertéshús ára

Drágul a sertéshús 2022 elejétől kezdve, mivel a gazdák kénytelenek lesznek emelni az árakat – közölte Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke. Mint mondta, az ágazat hullámzó évet zárt 2021-ben, és már tavaly év végén sem tudták lenyelni a takarmányár-növekedést a tenyésztők. Elmondása szerint az önköltségi árak jelentősen emelkedtek, ezt 2022 első hónapjaiban kénytelenek lesznek érvényesíteni a sertéstenyésztők.  Az elmúlt éveket a sertéshúságazat kettős vírushatás alatt élte, és 2021 is ilyen év volt, ugyanis ezt az ágazatot nemcsak a Covid-hatás, hanem az afrikai sertéspestis megjelenése is nagyon drasztikusan befolyásolta –…

Tovább olvasom

Ezek az ötös lottó eheti nyerőszámai

A tét 3,15 milliárd forint volt az ötös lottó sorsolásán, azonban nem volt telitalálatos. A kihúzott számok a következőek: 3, 17, 36, 66, 80.   A telitalálat ezen a héten 3,155 milliárd forintot ért, de nem volt ilyen. A négyesekre 1,63 millió forintot, a hármasokra 18 155 forintot, a kettesekre 1670 forintot fizetnek. A jokerszám 671542 volt. A jövő héten a telitalálatos ötös lottó szelvényre 3,33 milliárd forintot fizetnek majd.

Tovább olvasom

Macron, Orbán és mások közelébe juthatott minden engedély nélkül a képviselő, így biztosít a TEK

A fényképek egyértelmű tanúsága szerint alig néhány méterre járhatott-kelhetett a világ egyik legvédettebb politikusa közelében, miközben Orbán Viktor és több más európai ország miniszterelnöke is ott volt a közelében. Amennyiben a képviselő egy merénylő lett volna, mindannyian közvetlen életveszélyben lettek volna. Minden további nélkül besétált a TEK által biztosított V4-csúcsra Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselő, aki még Macron közelében is készített minderről egy szelfit. Szabó Bálint képviselő még decemberben osztott meg több fotót a Facebookon, ahol azon a V4-es csúcson látható, amelynek Emmanuel Macron francia elnök is a vendége volt. A találkozót a TEK biztosította, és a Belügyminisztérium utólag azt közölte, hogy nem…

Tovább olvasom

Havazás miatt óvatosabb közlekedést kérnek mindenkitől

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint szombaton elsősorban a Tiszántúlon várható változóan intenzív havazás, vasárnap reggelre pedig fokozatosan északkelet felé távozik a csapadékzóna. A Tiszántúlon többfelé akár 5 centit, de egyes helyeken akár a 10 centit is meghaladó hóréteg is kialakulhat – hívták fel a figyelmet a rendőrség honlapján. A hóesés és az azzal együtt járó romló látási viszonyok nagyobb figyelmet követelnek meg a közlekedőktől, a járművezetők részéről ilyenkor kiemelten fontos a nagyobb követési távolság betartása, valamint a sebesség csökkentése” – fogalmaz az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata. Hozzáteszik: indulás előtt…

Tovább olvasom

Rossz hír a magyar középiskolásoknak

A kormány döntése értelmében állami támogatásból idén nem mehetnek külföldre nyelvet tanulni a magyar középiskolások. A koronavírus-járványra hivatkoznak, de azt sem szabad elfelejteni, hogy 30 milliárd forintot vontak el idén az idegen nyelvi stratégia megvalósításától, aminek része volt az ösztöndíjak finanszírozása – írja az RTL.hu. „A Covid-19 okozta bizonytalanság miatt – amely a nyári járványhelyzetet is érinti –, biztonsági megfontolásokból a kormány úgy döntött, hogy 2022-ben nem indítja el a gimnáziumi, szakgimnáziumi, technikumi diákok egyes évfolyamainak lehetőséget biztosító Külföldi nyelvtanulási programot, azt egy évvel elhalasztja – közölte a Magyar Nemzettel Bartos Mónika, a programért felelős…

Tovább olvasom

Jogsértésen kapták a vadászati kiállítást szervező céget

Jogsértően tartott vissza közérdekű adatokat a vadászati világkiállítást szervező állami tulajdonú cég, az Egy a Természettel Nonprofit Kft., erre jutott a HVG bejelentése után a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság. A lap azt írja, az NAIH szerint „az állami cég jogsértően alkalmazta a járvány elleni védekezésre hivatkozó veszélyhelyzeti intézkedést, amely a közérdekű adatigénylések 15 napos válaszadási határidejét 90 napra is kitolhatja”. A lap még augusztusban nyújtott be közérdekű adatigénylést a kiállítást szervező céghez, azt akarták megtudni, mire ment el pontosan a „célpiacok felmérése, haszonelemzés, attitűdfelmérés” témájú kutatásokra és más elemzésekre kifizetett összesen több…

Tovább olvasom

Menza helyett svédasztalos étkeztetést vezetnének be az iskolákban

Felül kell vizsgálni a közétkeztetést, szélesebb kínálatra van szükség a hazai menzákon, véli az országos szövetség. Ablakon kiadott étel helyett svédasztalos étkeztetést, egyetlen menü helyett szélesebb kínálatot vezetne be a hazai menzákon a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége – írja a Magyar Nemzet. A szervezet szerint a közétkeztetési rendszer minden területe megérett a felülvizsgálatra, és változtatásokra van szükség, hogy többen vegyék igénybe a közétkeztetést. Zoltai Anna, a KÖZSZÖV elnöke szerint most ahelyett, hogy a gyerekek széles körben egészséges, tápláló ételhez jutnának, a valóság az, hogy egyre többen morzsolódnak le a rendszerből.…

Tovább olvasom

Már 1,4 milliárd forint fölé nőtt az Elkxrtuk gyártási költsége

Tavaly még 800 millióról volt szó, de még a bemutató után is emelkedett az állami támogatás összege. Tovább nőtt a 2006-os budapesti zavargásokat egy kitalált narratíva alapján ábrázoló Elkxrtuk című film Nemzeti Filmirodánál regisztrált filmgyártási költsége, így a magyarországi forgatások után automatikusan igénybe vehető közvetett állami támogatás összege is – szúrta ki a Napi.hu a Filmiroda 2021. december 20-i állapotot mutató nyilvántartásában. Az elszámolás még nincs lezárva, így az is elképzelhető, hogy a számok tovább emelkednek.) A játékfilmet gyártó Mega Film Kiadó Kft. tavaly még A hazugság ára címmel vetette…

Tovább olvasom

Autóutasként haltak meg a legtöbben a balesetekben

2020-ban 1956 óta a legkevesebb baleset történt a magyar közutakon, 2021-ben pedig csupán 2,5 százalékkal nőtt az előző évihez képest a balesetek száma. Azonban a halálos kimenetelű tragédiáké több mint háromszor nagyobb mértékben, 8,4 százalékkal emelkedett. A 2020-as évvel összevetve ráadásul 16 százalékkal több volt az áldoza­tok száma, és az is feltűnő, hogy sokkal több utasáldozatot követeltek e szerencsétlenségek, mint korábban bármikor. Szakértők szerint ők jellemzően nem voltak bekötve, az ütközés hatására kirepültek az autóból, és fának, falnak, az úttestnek csapódtak, illetve a jármű alá szorultak.

Tovább olvasom

Pert nyert a Hell a Coca-Cola-val szemben

A „meginstáztuk”, a „bulika” vagy a „puszi” kifejezések mellett a „XOXO” (az angolban használt kedves üdvözlés, az „ölelések és csókok” gyakran használt rövidítése) is felkerült tavaly a Coca-Cola üdítők dobozaira, ami miatt perre ment a Hell energiaital gyártója és meg is nyerte. Az ítélet szerint a Coca-Cola ezzel a felirattal megsértette a Hell jegesteamárkájának, a XIXO-nak a védjegyét, vélhetően a hozzá túlságosan hasonlító felirattal. Az amerikai hátterű cég ezeket a csomagolásokat már nem használja, így nem tudja levenni őket a polcokról, azt a szöveget, amelynek közzétételére a Fővárosi Ítélőtábla kötelezte, jelenleg is kinn tartja a weboldalának nyitólapján.

Tovább olvasom