Megvolt a megegyezés, mégsem kapnak plusz pénzt a mozdonyvezetők, ismét sztrájkot fontolgatnak

Pedig az ápolókhoz és a pedagógusokhoz képest mennyivel magasabban van a fizetésük jelenleg is. Magyarországon pedig már szinte hozzászoktunk, hogy hiába születik megegyezés a munkáltatóval vagy a kormánnyal, akár írásban is, sosincs arra garancia, hogy az ígéretet be is tartják odafent. A mozdonyvezetők is most ezzel szembesültek. Hiába állapodott meg a MÁV-csoport és a MÁV-Start vezetése a vasutasokkal, most csak az év végi hűségpénzből előre kifizetett 300 ezer forintos vasutasnapi pénzt hajlandóak megadni, az e fölött járó, a mozdonyvezetőknek külön kialkudott összeget nem – mondta a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke a Népszavának.…

Tovább olvasom

Bár a sztrájkot lefújták a mozdonyvezetők, szolidárisak a pedagógusokkal

A mozdonyvezetők közleményben támogatják a pedagógusok munkabeszüntetését és harcát a kormánnyal. Példásnak tartják eltökéltségüket, hogy kiálljanak saját jogaikért. A Mozdonyvezetők Szakszervezete közleményt adott ki, hogy támogatásukat fejezik ki „a pedagógus munkavállalók anyagi, erkölcsi megbecsülését, tisztes megélhetését követelő sztrájkban részt vevők iránt”. Azt írják, figyelemmel kísérik „a Pedagógus Szakszervezetek által szervezett munkabeszüntetést, melynek célja a közoktatás minőségének javítása, a piaci körülményeknek megfelelő versenyképes jövedelem, a tisztességes munkafeltételek elérése”. A sztrájkoló tanároknak azt üzenik: „Példásnak tartjuk azt az eltökéltséget, amelyet képviseltek, tiszteljük azt a bátorságot, amelyet a pedagógus munkavállalók érdekeinek érvényesítéséért felmutattok.…

Tovább olvasom