Az évtized végére teljesen eltűnhetnek a dízelek az új autók piacáról

Az utakon még sokáig fogunk találkozni gázolaj-fogyasztású gépjárművel, de 2030-ra, az eddigi információk alapján újonnan már szinte semennyit nem fognak belőlük értékesíteni. Az európai dízelautó-piac 2015-ben volt a csúcson, amikor a gázolajos autók részaránya elérte a 48 százalékot a teljes piacot tekintve. A dízelek előnye nem csak a jobb üzemanyag-hatékonyságból származott, hanem abból is, hogy sok piacon eleve olcsóbb volt a gázolaj, mint a benzin. A legjobb időket követő egy évtizeden belül azonban a számuk 10 százalékos részaránnyá zsugorodott. A változást jól szemlélteti, hogy dízelek eladásai több mint tíz éven át…

Tovább olvasom

A családok spóroljanak a gázon, az MVM pedig éppen 1,3 milliárdot adott a Fradinak

Az MVM 3,4 millió eurós (1,3 milliárd Ft-os) szponzorációval támogatja meg a Ferencvárosi Torna Clubnak vagyonkezelésre átadott új sportcsarnok finanszírozását 2022-ben – írja a K-Monitor az MVM honlapján talált szerződés alapján. A névadó szponzoráció egy évre szól. A mára monopolhelyzetbe került állami közműcég folyamatos költségvetési kisegítésre szorul a rezsicsökkentés miatt, ennek ellenére milliárdokat költ szponzorációra és kommunikációra, gyakran a kormánynak kedves célok érdekében – tette hozzá a 444.hu. A több mint 20 ezer néző befogadására alkalmas MVM Dome-ot december 16-án adták át, a Market Zrt. kivitelezésében készült el, a beruházás…

Tovább olvasom

300 milliós bírságot róttak ki a Ryanairre az extraprofitadó áthárítása miatt

Jogsértést állapított meg a fogyasztóvédelmi hatóság – számolt be róla Varga Judit. Fogyasztóvédelmi eljárás keretében 300 millió forintos bírságot kapott a Ryanair-DAC légitársaság, mert tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat, írja Varga Judit igazságügyi miniszter a Facebookon. Budapest Főváros Kormányhivatala június 10-én indított fogyasztóvédelmi hatósági eljárást a Ryanair-DAC légitársasággal szemben az extraprofit-különadó áthárítása témájában. „Szakmai irányító szervként az Igazságügyi Minisztérium végigkövette a vizsgálatot, melynek végén a fogyasztóvédelmi hatóság a mai napon jogsértést állapított meg, ugyanis a légitársaság tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat. A fogyasztóvédelmi bírság összege: 300 millió forint” – írja…

Tovább olvasom

Ujhelyi meggondolta magát: mégsem adja be az EU-s népszavazási kérdést az ellenzék megosztottsága miatt

Többek között a Momentum és az LMP is ellenezte a javaslatot, amit visszavonul az MSZP-s EP-képviselő, de azért a “legfelső fiókjában tartja” azt. Mégsem adja be népszavazási kezdeményezését Magyarország európai uniós tagságáról Ujhelyi István – számolt be róla a Telex. Az „Ujhelyi: fiókban hagyom a népszavazási kérdésemet az ellenzék megosztottsága miatt” című közleményének árulkodó címe szerint a döntést az ellenzék megosztottsága miatt hozta meg. Az MSZP-s politikus szerint a felesleges párhuzamosságokat kerüli el azzal, hogy miután a Jobbik hétfőn beadta a saját népszavazási kezdeményezését hazánk uniós tagságának megerősítése érdekében, ő is…

Tovább olvasom

Durván leépül a rendőrség, az elromlott autókat már nem javítják, „örüljenek, hogy a fizetést folyósítják”

Bár az internetes bejegyzés egy keleti megyéről szól, tudni vélik, hogy ez bizony egyáltalán nem egyedi eset, hanem tömeges probléma a zsaruknál. Már a szolgálati gépjárművet sincs pénz szervizelni, szép világban élünk hazánkban. A rendkívül súlyos problémák burjánzásáról a Zsaruellátó számolt be a Facebookon. Meglepődünk ezen, vagy sem? „Sziasztok! Tudom, hogy sehol nem rózsás a helyzet, de mifelénk most még a szokottnál is kevésbé jobban nem az: Országunk keleti szegletében van egy megye, ahol kicsit elfogyott a pénz. Sok-sok jármű várt eddig is szervizre (pénz hiányában természetesen), de ezután még…

Tovább olvasom

Varga Judit és Szijjártó is milliós fizetést kaphat a „modellváltó” egyetemek kuratóriumi tagságáért

Mindenféle vészhelyzet van éppen hazánkban és brutális megszorítások. De minisztereinknek remekül megy a soruk, álláshalmozásban is jeleskednek. Nekik nem lesz probléma a gázszámla és az ezer forintos kenyér. Az RTL szerint a miniszterek vagyonnyilatkozataiból kiderült, hogy több miniszter is milliós juttatást vesz fel a modellváltáson átesett állami egyetemi kuratóriumi tagsága, vagy épp kaszinókoncesszió miatt. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter például a budapesti kaszinók működtetéséért felelő cégéből 1,6 milliárd forint osztalékot zsebelt be, miniszterként. Szalay-Bobrovniczky kinevezése után a kormány azt ígérte, hogy a többi cégével együtt – az Andy Vajna halála után Garancsi Istvánnal közösen…

Tovább olvasom

Semmi különös, csak egy elszabadult emu rohangászott Nagykőrös belvárosában – videó

Nagyon meglepődhetett mindenki, aki arrafelé közlekedett, hogy az autósok között egy óriási madár futkározik és próbálja megérteni a forgalmat. Nagykőrösön a Kecskeméti út közelében egy emu szaladgált az autók között, derül ki egy Facebookra feltöltött videóból – írja az rtl.hu Nem tudni honnan szökhetett meg és hová tart a szokatlan vendég, a Facebookra feltöltött felvétel szerint mindenesetre megpróbált belecsatlakozni az autósforgalomba. A videót IDE KATTINTVA tekinthetik meg az esetről.

Tovább olvasom

Hadházy szerint Orbán a honvédségi luxus jettel ment nyaralni Horvátországba

A képviselő legfrissebb posztjában írt arról, hogy a miniszterelnök az amerikai kiruccanása után a tengerpartra is az állami repülővel utazott – bár elképzelhető, hogy ez mégsem így történt a kormányfő pénteki programja alapján. Az alábbiakban Hadházy Ákos posztját idézzük Orbán Viktor horvátországi pihenője kapcsán: “A miniszterelnök továbbra is az állami (“honvédségi”) luxus jettel jár nyaralni. Nem hittem, hogy 35 százalékos infláció, többszörös energiaár emelés, benzinhiány, masszív adóemelés idején is meg meri csinálni, de a repülő jeladója nem hazudik. A luxusrepülő augusztus 1-én landolt New Yorkban, onnan két nap múlva ugrott át Dallasba,…

Tovább olvasom

Népszavazást kezdeményez az uniós tagság megerősítéséért Ujhelyi István

Emellett a Jobbik is hasonlót készül bejelenteni, de nem tudni, kapcsolódik-e a kettő egymáshoz. „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt Magyarország Európai Uniós tagsága iránti elkötelezettségéről?” Ezt a kérdést tenné fel a választóknak az MSZP európai parlamenti képviselője, Ujhelyi István – számolt be róla a HVG. „Orbánt és rendszerét eddig sem az értékek, hanem kizárólag az uniós pénzek tartották az európai közösségben, vagyis ha a pénzcsap elzáródik, nem lesz, ami az unióban tartsa a rezsim vezetőit” – érvel közösségi oldalán a szocialista európai parlamenti (EP)-képviselő amellett, hogy népszavazáson kell…

Tovább olvasom

Most már tényleg Horvátországban nyaral Orbán Viktor

Egy étteremben fotózkodott az ott dolgozókkal, akik megtiszteltetésnek érzik, hogy vendégül láthatták a magyar miniszterelnököt. Az Index információi szerint Orbán Viktor Horvátországban, Brač szigetén nyaral. A miniszterelnök milnai nyaralásáról egy kép is készült a Konoba Gajeta étterem személyzetével – írja a horvát lap. Megtiszteltetés volt számunkra, hogy vendégül láthattuk Orbán Viktort – olvasható a bejegyzés alatt. A bejegyzés megtekintése az Instagramon Konoba Gajeta (@konoba_gajeta) által megosztott bejegyzés A miniszterelnök sajtófőnöke korábban cáfolta, hogy Orbán Viktor szabadságra ment volna. Mint fogalmazott, az állítás csupán egy álhír, ugyanis Magyarország első embere az Egyesült Államokba utazik, hogy beszédet…

Tovább olvasom