“Rengeteg csalódott, volt katás egyszerűen elkezd újra feketézni”

Megosztás

Volt egyszer egy egészen jó adózási forma, ám a Fidesz júliusban úgy kicsinálta a katát, hogy az ezt használók nagy százaléka simán úgy határoz(ott), hogy innentől feketén végzi azt, amiért eddig adózott. Remek megoldás, ettől sem lesz jobb állapotban az államkincstár. Igaz, Orbánék eddig sem éppen arra használták a pénzt, amire szükség volt.

Kijelenthető, hogy az új katatörvénnyel az adónemet csak nagyon kevesen választották – mondta az rtl.hu-nak Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének (Iposz) elnöke. Németh szerint „a korábbi katások 80 százaléka vagy teljesen letett a vállalkozásról, vagy a sokkal költségesebb és több adminisztrációval járó átalányadózásra tért át. Hozzátette: a korábban mellékállásban katázók, a főállásúak közül pedig az idősebbek hagyták maguk mögött az adónemet.

„A kollégáimmal beszélgetve úgy saccolnám, hogy százezernél is több ember választhatja a feketézést. Ők azok, akik másodállásra nem fognak vállalkozást alapítani, drágább, bonyolultabb adónemet választani vagy komoly adminisztrációt vezetni” – mondta Németh László. A feketézés jelensége pedig senkinek sem jó, hiszen ez komoly visszalépést jelent a gazdaság kifehérítésében.

Németh szerint főként azok mozdulnak a feketézés felé, akik korábban főállásuk kiegészítéseként, vagy másodállásban voltak katás vállalkozók és a lakosság kiszolgálásában vettek részt.

A szakértő szerint az is lehet feketéző, aki eddig cégeknek dolgozott, hiszen – példája szerint – nehezen képzelhető el, hogy egy kulcsmásoló, ha katás marad, szállodáknak nem dolgozik. Ilyen helyzetben inkább az lesz, hogy nem állít ki számlát a munkájáról.

Sakk-matt. (via Hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek