Bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy 2021. február 24-én 21 óra és február 25-én 7 óra közötti időben Zagyvarékas belterületén egy tárolóban lezárt kerékpár lakatját elvágta ismeretlen személy és elvitte a biciklit. A rendőrök a bejelentést követően adatgyűjtésbe kezdtek, ami során információhoz jutottak az ellopott kétkerekű feltalálási helyét illetően, és hogy azt átfestették fehér színűre. Az adatok birtokában a rendőrök a kapott címre tartottak, mikor az egyik utcában egy férfire lettek figyelmesek, akinél egy fehérre festett kerékpár volt. A zagyvarékasi lakost bűncselekmény gyanúja miatt előállították az Újszászi Rendőrőrsre, ahol elmondta, hogy…
Tovább olvasomKategória: Kék hírek
Halló! Rendőrség? Tűzoltóság? Mentők?
Összesen 33 védett madarat foglaltak le egy szolnoki férfitől
Védet madarakat tartott egy 52 éve szolnoki férfi a lakóháza melléképületében. Az egyenruhások hét zöldikét, tíz csízt, három csicsörkét és tizenhárom tengelicet találtak a jogsértőnél – írta a police.hu. A feltételezett elkövetőt természetkárosítás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A terhelt elmondta, hogy a madarakat azért tartotta, hogy azokat keresztezze és a keresztezésből származó egyedeket kiállításon bemutathassa. Az énekesmadárkákat a nyomozók lefoglalták és átszállították a Jászberényi Sasközpontba.
Tovább olvasomBusz égett Tiszabőn
Kigyulladt egy használaton kívüli autóbusz Tiszabőn, a Búzakalász úton. A tűz egy épület tetőszerkezetébe is belekapott. A helyszínre a szolnoki hivatásos, valamint a törökszentmiklósi és a kunhegyesi önkormányzati tűzoltókat riasztották, akik három vízsugárral eloltották a lángokat.
Tovább olvasomHalálos baleset miatt késnek a vonatok a szolnoki vonalon
Halálra gázolt egy embert a vonat Tápiószecső és Sülysáp között, emiatt 15-20 percet késnek a vonatok a szolnoki vonalon hétfő délután – közölte a Mávinform a honlapján. A közlemény szerint a Békéscsabáról a Keleti pályaudvarra közlekedő Békés InterCity vonat Tápiószecső és Sülysáp között, Szőlősnyaraló megállónál elgázolt egy embert, aki a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés ideje alatt az érintett szakaszon csak az egyik vágányon közlekedhetnek a vonatok, emiatt a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon 15-20 perces késés várható. (MTI)
Tovább olvasomFényűző életet éltek a lányokat futtató szolnoki emberkereskedők
A rendőrség büntetőeljárást folytat Sz. Attila és élettársa, L. Ramóna ellen, mert gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a szolnoki lakosok több éven keresztül magyar nőket külföldön prostitúciós tevékenységre kényszerítettek, bántalmaztak, keresetüket pedig elvették tőlük – közölte a police.hu. Azt írták, hogy Sz. Attila szinte minden esetben álnéven ismerkedett meg későbbi áldozataival, akikkel rövid ismertséget követően érzelmi kapcsolatot létesített. Volt olyan eset, amikor egyiküket meg is erőszakolta. Később a nőket erőszakkal vagy megtévesztéssel prostitúcióra kényszerítette. A nőknek Németországba vagy Svájcba kellett utazniuk, ahol egy magyar nő fogadta őket, aki szintén kényszer hatására, betanította őket. A…
Tovább olvasomA zebránál álldogált egy férfi, vadkenderrel a kezében, a rendőröket is megkínálta
Utána simán elmondta a zsaruknak, hogy a kezében levő mennyiséget szerette volna eladni, a megmaradt részt pedig saját maga elfogyasztani. Az eset Vácott történt. Vadkenderrel a kezében álldogált egy férfi egy gyalogos-átkelőhelyen. A rendőrök is kiszúrták, majd igazoltatták, és elszámoltatták – olvasható a rendőrség honlapján. A police.hu cikke kifejti, hogy a váci rendőrök autójukkal járőröztek, amikor 2021. június 11-én késő este egy váci gyalogos-átkelőhelyen egy szatyorral a kezében ácsorgó emberre lettek figyelmesek. A rendőrök megálltak, és igazoltatták a huszonegy éves férfit, aki irigynek csöppet sem mondható, mivel a kezében lévő, első látásra gyanús,…
Tovább olvasomElszaladt a baleset helyszínéről a tettes
A megalapozott gyanú szerint, ittas állapotban, az eltiltás hatálya alatt vezetett, vezetői engedélye sosem volt, sőt lajstromát azzal is tetézte, hogy balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül távozott. Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival Kisújszálláson, a Téglagyári úton a Deák Ferenc út irányába 2021. június 8-án 19 óra 40 perc körül. A sofőr egy útkereszteződéshez érve, az „Elsőbbségadás kötelező” közúti jelzőtáblát figyelmen kívül hagyta és nekiütközött a védett úton haladó személygépkocsinak. Az ütközést követően a jogsértő a gépjárművéből kiugrott, nem győződött meg arról, hogy a baleset következtében valaki segítségnyújtásra szorul-e, és a helyszínről elszaladt.…
Tovább olvasom