Gyász: elhunyt a Szomszédok Etusa, Csűrös Karola

Megosztás

A legtöbben a közel másfél évtizeden át futó teleregényből ismerték és szerették meg, 84 éves korában érte a halál. Már a hatvanas évektől láthattuk híres filmekben.

Csűrös Karola 1936. november 6-án született Budapesten. 1959-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Még ebben az évben a Győri Kisfaludy Színházba szerződött. 1962-től a budapesti Madách Színház művésznője. 1962–1972 között vendégszerepelt a Bartók Gyermekszínházban. A kezdeti naiva-szubrett szerepkörből hamarosan érett karakterszínésszé vált., ismertebb alakítása az Úri muri Rozikája, az Ahogy tetszik Céliája.

Elhunyt Csűrös Karola | Nők Lapja

Több filmben és televíziójátékban is szerepelt, így a Két emelet boldogságban (1960) mint Szabó Gyula partnere, de játszott többek között A Noszty fiú esete Tóth Marival (1960), a Katonazene (1961), a Gyula vitéz télen-nyáron (1970) című filmekben.

Különösen a Szomszédok című teleregényből lett ismert, ahol Etust alakította. “Fantasztikus volt megélni azt a kiemelt népszerűséget, amit aztán a Szomszédok adott meg. A mai napig megszólítanak az utcán: „Etuska, hogy van?” Nem zavar, inkább öröm, amikor azonosítanak a szereppel. Szerencsém van, hogy imádták a karaktert, ha gyűlölték volna, ki sem mernék menni az utcára” – nyilatkozta erről. A sorozatbeli szerepe szerint keramikusművész volt, egy ízben meghívták a prágai keramikustalálkozóra is.

A férje, a Szomszédok rendezője, Horváth Ádám volt, akinek a két évvel ezelőtti halála óta Csűrös Karola visszavonultan élt, alig kommunikált a külvilággal.

Legutóbb augusztusban volt látható a nyilvánosság előtt, amikor elhunyt férjének állítottak emléket az újlipótvárosi otthonánál. A Blikknek áprilisban azt mondta, hiába kapta meg a koronavírus-elleni védőoltását, nagyon rosszul érinti, hogy ennek ellenére sem tud kimenni férje sírjához évfordulójukon.

A Szomszédok Etusa gyakorlatilag két éve szobafogságra volt ítélve. Tavaly trombózis miatt kórházba is került.

„Felajánlottam neki, hogy meglátogatom, de éreztem a hangján, hogy nincs elragadtatva az ötletemtől, ezért nem is erőltettem. Majd, ha lesz kedve, szól. Néha tényleg nagyon kedvetlen, olyan, mint amikor ­de­pressziós az ember, de ez csak időszakos nála. Remélem, hamarosan teljesen felépül, aztán tudunk együtt programot szervezni” – nyilatkozta a Blikknek a színésznő jóbarátja, Pásztor Erzsi, miután hazaengedték Csűröst.

“Tudom, mi történik a világban, véleményem is van róla, legfeljebb nem mondom el. Egyebekről szívesen beszélgetek olyan emberekkel, akiket szeretek. A pályámat pedig kereknek érzem, főként, ha a jó dolgokra gondolok vissza. Nem adtam fel az életet, nem vagyok megkeseredve. Mégsem jó így, ahogy most van, mert Ádám hiányán nem lehet túllépni. Megnehezítette a dolgot a trombózis utáni lábadozás, a vírus utáni karantén, a bezártság” – nyilatkozta az Origónak augusztusban Csűrös Karola.

1993-ban Erzsébet-díjjal, 1993-ban Déryné-díjjal tüntették ki, 2001-ben megkapta A Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjét. 2006-ban érdemes művésszé avatták.

Csűrös Karolát a Madách Színház saját halottjának tekinti.

“Karcsika, sosem felejtünk el” – írták. (Hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek