Közel két év börtönt kapott a csecsemőjét elhanyagoló kunmadarasi anya

Döbbenetes, ahogy a gyermekével bánt a huszas éveiben járó nő. A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a húszas éveiben járó nőnek a büntetőügye, aki a hétköznapi embert elborzasztó módon bánt mindössze 10 hónapos gyermekével 2019 nyarán Kunmadarason. Mint a közlemény írja: a kútról hozott, felmelegítetlen vízben fürdette. Előfordult, hogy amikor sírt, a mellkasánál fogva rázta. Amíg külföldön, prostituáltként dolgozott, egy általa alig ismert család „gondjaira bízta”, és az egyre gyakrabban köhögő és hányó csecsemőt, akinek fején, illetőleg arcán ekkorra számos bőr alatti bevérzés és hámhorzsolás volt, annak ellenére sem vitte…

Tovább olvasom

Mozgássérültre csapott le egy fiatalkorúakból álló rablóbanda a Tisza-tónál

Az Egri Járási Ügyészség csoportosan, a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt emelt vádat három fiatalkorú elkövetővel szemben, akik a sértett mozgáskorlátozottságát kihasználva, megpróbálták őt kirabolni. A vádlottak 2020 júliusában egy este Poroszlón előzetesen megállapodtak abban, hogy a velük korábban szóba elegyedő, látszólag ittas állapotban lévő, de ismert betegségéből kifolyólag sántítva, dülöngélve közlekedő sértettet követik, és tőle pénz szereznek. A vádlottak a Tisza-tónál található gátig követték kiszemelt áldozatukat, ahol az elsőrendű vádlott kézzel tarkón vágta, majd két-három alkalommal ököllel is…

Tovább olvasom

Kábelestül ellopta a reflektort a jászkíséri házról a férfi

A nyomozók a feltételezett elkövető lakhelyén megtalálták és lefoglalták a jászkiséri családi házról eltulajdonított reflektort – írja a police.hu. A Jászberényi Rendőrkapitányság indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, aki 2022. február 16-án 11 és 12 óra között bement egy jászkiséri családi ház udvarára és a házról egy reflektort és a hozzá tartozó kábelt eltulajdonította. A rendőrök a helyszíni adatgyűjtést követően azonosították a feltételezett elkövető személyét, akit a Jászapáti Rendőrőrsre előállítottak. A nyomozók a 20 éves férfit gyanúsítottként kihallgatták, a lakhelyén tartott kutatás során az eltulajdonított reflektor feltalálásra és lefoglalásra került.

Tovább olvasom

Édesapja próbálta újraéleszteni a patakba fulladt kisfiát, de már késő volt

Az előző héten, csütörtökön este Sátoraljaújhely városhatárában egy 2016-os, illetve egy 2017-es születésű kisfiú játszott a Ronyva patak partján, amikor délután öt óra körül, eddig ismeretlen körülmények között mindketten a vízbe estek. A fiatalabbik gyereknek sikerül kimásznia a vízből és a közeli telephelyre ment segítséget kérni, ahol a biztonsági őr azonnal tárcsázta a segélyhívó számot, majd bebugyolálta az átázott, átfagyott gyereket. A kiérkező rendőrök, illetve az időközben odaérkező családtagok és környékbeliek kezdték meg a kisfiú keresését, akit az egyik keresésében résztvevő férfi talált meg a vízben. Az egyenruhások azonnal megkezdték…

Tovább olvasom

Vádat emeltek egy volt küzdősportoló ellen szexuális erőszak miatt | videó

A vádirat szerint 2021 áprilisában a kisportolt testalkatú, küzdősportokban magas fokon jártas férfi ittasan, egy házibulit követően közös ismerősük lakásán erőszakoskodni kezdett egy 41 éves nővel, és minden előzmény nélkül, a nő akarata ellenére szexuális cselekmény eltűrésére kényszerítette. A sértett végig kérte, hogy a nála jóval erősebb fizikumú férfi hagyjon fel az erőszakkal, és fizikailag is ellenállt. A nőnek sikerült szabadulni a fogásból, megpróbált felállni, a férfi azonban megragadta a nyakát és visszarántotta, majd mindkét kezét lefogta, és ellenkezése ellenére vele tovább közösült. Ezt követően az elkövető – abban a…

Tovább olvasom

Őz ugrott a kocsi elé Szolnok és Abony között

Bár az autó is megsérült, az állat járt rosszabbul, ugyanis elpusztult. Egy törteli lakos közlekedett személygépkocsival Szolnok felől Abony irányába 2022. február 15-én 16 óra körül, amikor az úttest menetirány szerinti baloldaláról váratlanul egy őz ugrott a jármű elé – számolt be az esetről a rendőrség honlapja. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, azonban az őz elpusztult és a gépkocsiban anyagi kár keletkezett. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén egyébként az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem jutott a rendőrség tudomására. Az elmúlt napon a…

Tovább olvasom

Arcon lőtte a háza előtt beszélgető fiatalt a szedresi férfi

Idegesítette őt, hogy a háza előtt beszélgettek, ezért légpuskával arcon lőtte egyiküket, kevés híján szemen találta légpuskájával. A nyílt utcán lőtt rá az áldozatára légpuskával egy férfi a Tolna megyei Szedresen – számolt be az ATV Híradója. A férfi azért lőtt, mert felidegesítette, hogy a házával szemben fiatalok nevetgélnek. A riport szerint a kétszer lőtt a férfi, elsőre egy autót talált el, majd utána a fiatal arcát. A férfi elsőre csak fájdalmat érzett, majd azt hogy vérzik. Azonnal kórházba vitték, ott kiderült, hogy lövedék fúródott az arcába, nem sokon múlt, hogy…

Tovább olvasom

Házról-házra járt a jászberényi tolvaj

A Jászberényi Rendőrkapitányság nyomozást folytatott egy 23 éves helyi lakos ellen, aki a rendelkezésre álló adatok szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2021 októberében és 2021. november 4-én a jászberényi Neszűr tanyák dűlőben követett el több vagyon elleni bűncselekményt. A jogsértő házról-házra járt: volt, ahonnan egy locsolótömlőt és 1 zsák burgonyát, a másik tanyából 4 köteg lambériát, további ingatlanokból kerékpárokat, kályhát, gázfőzőt és taligát vitt magával. A jászsági rendőrök már a helyszíni szemlék kezdetén azt gyanították, hogy a 7 magánszemély sérelmére megvalósított lopási sorozatot ugyanazon jogsértő követte el. Az adatokgyűjtéseket és…

Tovább olvasom

Egy magyar nő holtteste került elő egy holland csatornában heverő tetőcsomagtartóból

Egy magyar nő holttestére bukkantak a holland rendőrök egy tetőcsomagtartóban, amelyet a múlt héten dobhattak be az észak-hollandiai Orvelte település melletti csatornába, írja az MTI. A hírportál tudósítása szerint a tetőcsomagtartót múlt hét hétfőn vette észre a vízben egy járókelő, aki azonnal értesítette a rendőrséget. A 37 éves áldozatot már jó ideje keresték a rendőrök eltűntként. A holttest megtalálása után a nő volt férjét, egy 52 éves asseni fogtechnikust pénteken őrizetbe vették. A rendőrség úgy véli, hogy a tetőcsomagtartót ő dobhatta bele a csatornába február 7-én, szombaton. Egy szemtanú arról…

Tovább olvasom

Lopás lett a rövid ismeretség vége Szolnokon

A megalapozott gyanú szerint a szolnoki sértett pénztárcáját fosztotta ki a budapesti férfi – írta meg a police.hu. Egy helyi lakos tett bejelentést a Szolnoki Rendőrkapitányságra, mert a lakásába beengedett egy – néhány nappal korábban megismert – férfit 2022. február 14-én. Az asszony néhány percre – amíg a szemetet levitte – hagyta magára az otthonában az 53 éves budapesti lakost. A férfi kis idő elteltével távozott az ingatlanból. A bejelentő később észlelte, hogy a ruhásszekrényben lévő pénztárcájából 250.000 forint készpénze hiányzik. A helyszínre kiérkező nyomozók szemlét tartottak, adatot gyűjtöttek és…

Tovább olvasom