Egyetlen éjszaka alatt négy szolnoki gépkocsit tört fel a férfi

A Szolnoki Járási Ügyészség jármű önkényes elvétele bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy tiszaföldvári férfi ellen, aki egy éjszaka alatt – 2021. október 1-ről október 2-re virradóra – Szolnokon négy gépkocsit tört fel – számolt be róla a news56.hu. A vádirat szerint a 44 éves férfi első alkalommal a Nagy Imre körúton törte fel egy ott parkoló, lezárt személygépkocsi ajtaját, majd átkutatta azt. Ennek során letörte a kesztyűtartót. Megpróbálta elindítani az autót, ehhez kibontotta a műszerfalat, de nem járt sikerrel. Végül a tulajdonos által a kocsiban hagyott…

Tovább olvasom

Nagykapunak ütközött autójával a tiszafüredi sofőr

A gépkocsiban anyagi kár keletkezett, de szerencsére személyi sérülés nem történt. Egy helyi lakos személygépkocsival közlekedett Tiszafüred belterületén 2022. február 12-én 0 óra 30 perc körül – írja napi megyei összesítőjében a police.hu. A sofőr a Remény út és a Határ úr kereszteződésében járművével kisodródott az úttestről és egy ingatlan nagykapujának ütközött. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, azonban a gépkocsiban anyagi kár keletkezett. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén egyébként az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem jutott a rendőrség tudomására. A megye rendőrei…

Tovább olvasom

A cipőjét és a táskáját is a lakásban hagyta a karcagi tolvaj

A megalapozott gyanú szerint a jogsértő alkalmi ismerőse készpénzét tulajdonította el Karcagon, majd lábbelije nélkül távozott a lakásból. Egy helyi lakos tett bejelentést a Karcagi Rendőrkapitányságra, mert 2022. február 11-én 16 óra körül alkalmi hölgy ismerőse – kihasználva a sértett rövid ideig tartó távollétét – a hálószobai szekrényéből eltulajdonított 610.000 forint készpénzt és az ablakon át, zokniban – hátrahagyva cipőjét, táskáját és kabátját – távozott a lakásból. Az egyenruhások adatokat gyűjtöttek, tanúkat hallgattak ki, majd rövid időn belül előállították a feltételezett elkövetőt a rendőrkapitányságra. A 21 éves nőt lopás bűntett…

Tovább olvasom

Vádat emeltek a férfira, aki a Tisza-híd alatt súlyosan bántalmazta a barátnőjét

A Szolnoki Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a kabai férfivel szemben, aki Szolnokon, a Tisza-híd alatt féltékenysége miatt olyan súlyosan megverte a barátnőjét, hogy annak könyöke és válla is eltört. A vádirat szerint a 24 éves román állampolgárságú, Kabán élő férfi 2021 áprilisában Szolnokon a Tisza-híd alatti részen féltékenységéből fakadóan összeveszett a barátnőjével, akit többször megrúgott, hajánál fogva rángatott és a földre lökött. A férfi barátnője a bántalmazás következtében több súlyos, 8 napon túl gyógyuló sérülést is szenvedett, eltört a bal könyöke, a bal válla,…

Tovább olvasom

Borzalmas gázrobbanás Kunmadarason

A családi házból nem sok maradt meg, természetesen lakhatatlanná vált. A tulajdonosnak azonban csodával határos módon sikerült kimenekülnie a teljesen összedőlt épületből. Gázrobbanás történt egy hibás gáztűzhely miatt csütörtök délután Kunmadarason, egy Lenkei János utcai családi házban – írja a Videk.ma. A detonáció következtében a hatvan négyzetméteres épület homlokfala kidőlt. Az ingatlan lakója ki tudott menekülni a házból, őt a mentők szállították kórházba. Mire a karcagi hivatásos tűzoltók kiérkeztek, kis területen égtek bútorok, az egység eloltotta a tüzet, ezután pedig áramtalanította az ingatlant, illetve egy  sértetlen gázpalackot vitt ki a romok közül. A…

Tovább olvasom

Cigit kunyerált, majd leütötte és kirabolta szesztestvérét egy szolnoki férfi

A Szolnoki Járási Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat egy Szolnok területén hajléktalanként élő férfi ellen. A vádirat szerint a 47 éves férfi 2021. augusztus 19-én délelőtt, Szolnokon, a Jubileum téren együtt italozott alkalmi ismerősével, akitől többször pénzt kért, de nem a sértett nem adott neki. Ezért a tér bokrokkal takart részén váratlanul tarkón vágta a sértett férfit, aki az ütés erejétől a földre zuhant. Ekkor a vádlott átkutatta a sértett hátizsákját és elvette mobiltelefonját, valamint 5000 forint készpénzét, majd elmenekült a helyszínről. Az ügyészség az erőszakos és vagyon elleni…

Tovább olvasom

Ki akarta kerülni a gyalogosokat, mégis elsodort egyet az öcsödi sofőr

A sértett az elsődleges orvosi vélemény szerint nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság közúti baleset okozása vétség miatt rendelt el nyomozást – írja a police.hu. A rendelkezésre álló adatok szerint, egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival Öcsöd belterületén 2022. február 10-én a kora délutáni órákban. A sofőr haladása során az úttest jobb oldalán közlekedő gyalogosokat kívánt kikerülni, azonban manővere során feltehetően nem tartott kellő oldaltávolságot, ezért egyiküket elsodorta. A baleset következtében az egyik gyalogos – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Tovább olvasom

Horror: borzalmas kegyetlenséggel kinyomta volt szerelme szemeit Attila, most kattant rajta a bilincs – videó, 18+

Ez a történet annyira szörnyű, hogy csak erős idegzetű olvasóink figyelmébe ajánljuk. A “Gengszter” névre hallgató 33 éves nyírségi férfi örökre megvakította volt barátnőjét, mert az nem akart visszatérni hozzá. Előre megmondta. A 33 éves Gy. Attila először puszta kézzel nyomta ki volt barátnőjének mindkét szemét Kemecsén, majd egy árokba dobta és otthagyta áldozatát. Állítólag a csak gengszterként emlegetett Attila annyira dühös lett, hogy a szerelmét többször megverte, megszúrta, sőt, meg is vakította. Mint kiderült, azért akarta megölni a nőt, hogy az ne tudjon a bíróságon vallomást tenni. Az orvosok megállapították,…

Tovább olvasom

A 4-esen kezdett menekülni az ámokfutó, aki majdnem egy rendőrt is elgázolt – videó

A férfi 80-100 kilométeren keresztül menekült a rendőrök elől, de természetesen nem volt véletlen, hogy megpróbált kereket oldani a zsaruk elől. Az esetet részletező beszámoló szerint a férfi 80-100 kilométeren át menekült a rendőrök elől Hajdú-Bihar megyében, miután nem állt meg egy közúti ellenőrzésnél. A 4-esen elindult Püspökladány irányába. Több rendőrautóval követték, megállásra szólították fel, de a sofőr nem engedelmeskedett. Végül a Nádudvar–Hajdúszoboszló–Hajdúszovát útvonalon visszaérkezett Debrecenbe, ahol a földutakon a rendőrök szem elől tévesztették. Rövid időn belül megtalálták az álló, de járó motorú kocsit, megpróbálták igazoltatni a férfit, de újra gázt adott,…

Tovább olvasom

Másik autójának rendszámát használta Szolnokon, közel két év börtönt kapott érte

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a harmincas éveiben járó, de fiatal kora ellenére már többszörösen büntetett előéletű férfinak büntetőügye, aki két nappal azután, hogy egy rendőri intézkedés során elvették rendszámtábláit, 2020. február 16-án már úgy „futott bele” az újabb rendőri intézkedésbe Szolnokon, hogy az autón már egy másik, szintén általa használt gépkocsira kiadott rendszámtáblák voltak. A Büntető Törvénykönyv rendelkezései szerint bűncselekményt, egyedi azonosító jellel visszaélést követ el, aki egyedi azonosító jelet (pl. rendszámtáblát) eltávolít vagy meghamisít, de az is, aki olyan dolgot szerez meg, használ fel, vagy olyan dologról…

Tovább olvasom