Tojáskisokos – minden, amit a tojásról tudni érdemes

A húsvét egyik szimbóluma a tojás, amiből általában mindig kerül az ünnepi asztalra valamilyen formában. Amúgy is az egyik legsokoldalúbb élelmiszerről van szó, ami éppúgy lehet fontos alapanyag, mint önálló fogás. Az omlettől, rántottától kezdve a lágy tojáson át a főttig vagy kaszinótojásig számtalan variációban fogyasztjuk, és persze nem csak az ünnepen, hanem a szürke hétköznapokon is. Amit pedig ezen felül érdemes tudni a húsvéti asztal elmaradhatatlan szereplőjéről, azt most a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége az alábbiakban összefoglalja. Mennyi az annyi? 1 tojás körülbelül 68 kilokalóriát tartalmaz, ez annyi, mint amennyi 1 deci…

Tovább olvasom

Jó reggelt, Szolnok! Csütörtöki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk Csütörtökön kelet, északkelet felől erősen megnövekszik a felhőzet, naposabb időszakok a Dunántúlon lehetnek. Az ország keleti-északkeleti harmadán eső, havas eső, havazás egyaránt kialakulhat. Az északi-északnyugati szelet sokfelé kísérhetik élénk, erős lökések. Hajnalban -7 és 0, napközben északkeleten 2 és 5, máshol 6 és 12 fok között alakulhat a hőmérséklet. Ma őket ünnepeljük Névnap Bíborka, Vilmos, Atlasz, Balzsam, Bíbor, Bíbora, Bíboranna, Celeszta, Celesztin, Celesztina, Csát, Dénes, Dienes, Ruben, Szellő, Szellőke, Szixtin, Szixtina, Szixtusz, Taksony, Viliam A Bíborka név eredete: a régi magyar Bíbor és Bíbora nevek 19-20. századi felújításából ered. A…

Tovább olvasom

Jó reggelt Szolnok! Szerdai időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk Szerdán számottevő csapadék sehol sem várható, a változó felhőzet mellett többfelé hosszabb időszakokra is kisüt a nap. Az északi szél többfelé élénk, erős lesz. Hajnalban -7, +1, napközben 5-10 fokot mérhetünk. Ma őket ünnepeljük Névnap Vince, Honoráta, Irén, Iréne, Juliána, Julianna, Julinka, Juliska, Kreola, Kreszcencia, Teodóra A Vince név eredete: A Vince név latin eredetű férfinév, a Vincentius latin név rövid változata, azt jelenti: győztes. Női megfelelője a Vincencia. A Vince név jellemzése: Céltudatos és akaratos, sokszor kifejezetten önfejű, és nem hallgatja meg mások véleményét, még akkor sem,…

Tovább olvasom

Jó reggelt Szolnok! Keddi időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk Kedden az ország északnyugati felén napos-gomolyfelhős, délkeleti felén felhős, borongós idő körvonalazódik. Keleten, délkeleten kisebb eső, havas eső, helyenként havazás is előfordulhat. Az északi-északkeleti szelet sokfelé erős, északkeleten és nyugaton viharos lökések kísérhetik. Hajnalban -6, +1, napközben 3-9 fok várható. Ma őket ünnepeljük Névnap Izidor, Izor, Kerény, Platina, Platón Az Izidor név eredete és jelentése: Az Izidor férfinév görög eredetű, azt jelenti Ízisz ajándéka. Női megfelelője az Izidóra. Az Izidor név jellemzése: Kitartó és szorgalmas, ha valamit eltervez, azt véghez viszi, nem számít, hogy hányszor kell újra és…

Tovább olvasom

Jó reggelt Szolnok! Hétfői időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk Hétfőn kezdetben helyenként zápor, esetleg hózápor is kialakulhat. Napközben nyugaton és keleten számíthatunk több napsütésre, a középső tájakon több felhő lehet az égen. Itt egy összeáramlási zóna mentén záporok várhatóak, ez a zóna lassan nyugat felé fog tolódni. Élénk, erős, helyenként viharos lesz az északias szél. Hajnalban -3 és +5, napközben 7 és 14 fok közötti értékeket mérhetünk. Ma őket ünnepeljük Névnap Richárd, Buda, Hóvirág, Indira, Irén, Iréne, Keresztély, Keresztes, Múzsa, Sükösd, Szixtusz, Ulpián A Richárd név eredete és jelentése: Germán eredetű férfinév. Jelentése: hatalmas, uralkodó + erős,…

Tovább olvasom

A Szolnok a Körmenddel meccsel a nyolc között

A címvédő és alapszakaszgyőztes Szombathely kikapott Székesfehérváron a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának zárásán. Az már az utolsó forduló előtt eldőlt, hogy a Falco nyeri meg alapszakaszt, a Szolnok a második, a Fehérvár pedig a harmadik lesz. Utóbbit pontszámban még beérhette a ZTE, de az egymás elleni eredmények az Albának kedveztek, így biztos volt, hogy a zalai csapat a negyedik helyen végez. A játéknap rangadóján az Alba fogadta a Falcót, bár ennek a meccsnek a presztízsen kívül nem volt tétje. A válogatott Perl Zoltán vezette vasiak csak az első negyedben…

Tovább olvasom

Retteghetnek a rosszfiúk: megérkeztek a pihe-puha polgárőr kutyák

A fajtamentő-mintaprogram keretében immár hatodik alkalommal vehetett át édes kuvaszkölyköket az Országos Polgárőr Szövetség a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központtól. A jelenleg még kicsi és kedves Csipke, Csinos és Kókusz diákok, de ha befejeződik a kiképzésük, valódi szolgálatba állnak polgárőr befogadó gazdáikkal. Magas protokoll jelent meg a kuvaszkölykök átadásán, de protokoll ide, vagy oda, minden meghívott vendég a gyönyörű kutyusokat csodálta. Csipke, Csinos és Kókusz, mintha megérezték volna, hogy most ők a főszereplők, így folyamatosan „produkálták” magukat.  A Polgárőrségnél minden évben pályázat útján választják ki azokat az egyesületeket, amelyek alkalmasak arra, hogy a kutyákat felneveljék, kiképezzék és a polgárőrség…

Tovább olvasom

Jó reggelt Szolnok! Pénteki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk Péntek reggel keleten várható eső, nyugat felől átmenetileg felszakadozik a felhőzet. A délelőtti órák lesznek naposabbak, majd délután nyugat felől ismét erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre több helyen lehet eső, zápor, néhol zivatar. Élénk, több helyen erős lesz a délnyugati szél. Hajnalban már nem lesz fagy, délután pedig 16-21 fok közé melegedhet a levegő. Ma őket ünnepeljük Névnap Árpád, Akács, Ákos, Balbina, Béni, Benjámin, Benjamina, Benő, Gujdó, Jelek, Johanna, Kornélia, Üllő, Zsanka, Zsanna Az Árpád név eredete és jelentése: Régi magyar férfinév, az árpa szó -d kicsinyítőképzős…

Tovább olvasom

Nem számít csodára Ausztráliában a Ferrari a Red Bull ellen

Hiába aratott egy éve domináns győzelmet a Scuderia Melbourne-ben, idén teljesen mások az erőviszonyok Charles Leclerc szerint. A harmadik futammal, az Ausztrál Nagydíjjal folytatódik a 2023-as Formula-1-es szezon. Egy éve Charles Leclerc magabiztos győzelmet aratott a Ferrarival, idén azonban nem számít csodára az első két versenyen domináló Red Bull-lal szemben: „Egyértelmű, hogy az idei teljesítményünk nem olyan jó, mint tavaly, de keményen dolgozunk azon, hogy visszatérjünk az élre. Nem hiszem, hogy bármilyen csoda történne ezen a hétvégén, de utána van egy háromhetes szünet, amit megpróbálunk a legjobban kihasználni, hogy fejlesztéseket…

Tovább olvasom