Vasúti kocsi fékrendszere égett Mezőtúron

Kigyulladt egy tehervonat egyik, félpótkocsit szállító vasúti kocsijának fékrendszere kedd délután – áll a megyei Katasztrófavédelem honlapján olvasható közleményben. Mint írják, a szerelvény a mezőtúri vasútállomáson állt meg, ahol a dolgozók porral oltóval avatkoztak be. A mezőtúri hivatásos tűzoltók hőkamerával figyelték a fékberendezés visszahűlését. Fotó: Mezőtúr HTP

Tovább olvasom

Vitézy Dávid: Ha igaz amit a MÁV mond, összeomolhat a kelet-magyarországi menetrend

„Régóta követem a MÁV ügyeit, de ilyet még talán sose láttam: a vasúttársaság nyilvános segélykiáltást fogalmaz meg, a laikus közönség számára is szépen kimunkált, könnyen érthető infografikákon elmagyarázva, hogy évtizedes távlatban nem látott pályaállapot-romlással terveznek a vasúti fővonalakon a következő menetrendi évre” -írja Vitézy Dávid Facebook-oldalán. A MÁV-Start közzétett grafikonja azt mutatja, hogy 2023-24-re a MÁV több úton is pályaromlással számol, mint az IHO írja ezek alapján a 100-as vonalon a felújítások ellenére is nő például a menetidő, a fontos állomásokon pedig meg sem állnak az IC-k. A visszaesés mellékvonalakat is érint…

Tovább olvasom

Három év kihagyás után ismét megrendezik a Vasútmodell Kiállítást

Itt megcsodálható lesz a közel- és régmúlt vasúti közlekedése és az ország egyik legnagyobb terepasztala. Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ közösségi oldalán jelentette be, hogy idén márciusban ismét hatalmas termeiken át kanyarognak a sínek, minden centiméteren izgalmas részletek mellett. Valósághű mozdonyok és vagonok, különleges szerelvények szelik majd át a terepasztalok erdeit, hegyeit-völgyeit, jellegzetes vasútállomásait. A sínek mellett békésen legelésznek a tehenek, csordogálnak a patakok, közlekednek a járművek, dolgoznak, vagy épp horgásznak az emberek. Egyszóval zajlik az élet. Egy miniatűr világ, megannyi csodával. Idén eddig nem látott, illetve újraépített vasútvonalak, terepasztalok mutatják…

Tovább olvasom

Legalább 53 ezer forinttal nő a vasutasok bére

Szerencséjükre, ehhez az emeléshez nincs szükség az uniós pénzekre. Öt százalékkal, de legalább 53 ezer forinttal emelkedik január elsejétől a MÁV-Volán-csoportnál dolgozók alapbére, 20 ezerrel a SZÉP-kártyajuttatás összege és ezer forinttal az önkéntes egészségpénztári tagdíjtámogatás, miután a szakszervezetek többször visszautasították a munkáltató korábbi, jóval kedvezőtlenebb ajánlatait, olvasható a Vasutasok Szakszervezetének honlapján. A szakszervezet korábban többször beszámolt arról, hogy a rossz gazdasági helyzet miatt újratárgyalták a 2021-ben megkötött hároméves bérmegállapodás 2023-ra érvényes részét, az 5 százalékos mértéket. A munkáltató első ajánlata 36.400 forintos minimális béremelés volt, amit a szakszervezeti oldal nem fogadott…

Tovább olvasom

Szívszorító levéllel búcsúzott a gyönyörű lány, aki a szolnoki vonal vonatbalesetének áldozata lett

A fiatal és szép lány képtelen volt úrrá lenni saját belső depresszióján. Bár esküvőjére készült, mégis megtette, önként lépett a vonat elé. Előtte többször is közzé tette segélykiáltásait az interneten, de a jelek szerint nem akartak, vagy nem tudtak segíteni rajta. Barbara volt a múlt heti vonatgázolás áldozata. Alig egy órával azelőtt, hogy megtette volna utolsó, halálos lépését, még posztolt a Facebookon. Egy versben búcsúzott, hosszú költeményben, amelynek minden egyes sora arról árulkodott, hogy végzetes útra indul. Az írásban arról is vall, hogy depresszió gyötri, hogy a gyermekkorában őt ért traumákat, bár…

Tovább olvasom

Hatalmas vasúti baleset Gödnél, az autót mindkét irányból telibe kapta egy-egy vonat

A fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott a sínekre a személyautó. Először a Vác felől érkező személyvonat csattant neki, majd azonnal a szemből érkező másik szerelvény is elgázolta ugyanazt a roncsot. Az eddigi információk szerint a sofőrt élve szedték ki a felismerhetetlenségig összetört maradványokból. A baleset még reggel történt, fél hétkor. A részletekről a MÁV számolt be. A Szobról a Nyugati pályaudvarra 5:56-kor elindult Z70-es (2379) vonat Dunakeszi és Göd között egy jól működő, tilos jelzést adó fény- és félsorompós vasúti átjáróban személygépkocsival ütközött. Az ütközés következtében a gépkocsi átsodródott a…

Tovább olvasom