A Fidesz országjárásának szolnoki állomásán Dr. Takács Péter államtitkár ismertette a kormány háborúval és békével kapcsolatos üzeneteit, valamint szóba kerültek a hazai politikai viták és az európai döntéshozók szerepe is. A rendezvény tartalmáról Szalay Ferenc polgármester számolt be közösségi oldalán.
Tovább olvasomCímke: Szolnok
Hosszú viták és elmaradt döntések a tegnapi közgyűlésen
A csütörtöki közgyűlés nemcsak a szokatlanul hosszúra nyúlt ülések, hanem a többször elmérgesedő, személyeskedésbe csúszó viták miatt is emlékezetes maradt. A délután kettőkor kezdődő ülés késő estig tartott és több kulcskérdésben sem született érdemi döntés.
Tovább olvasomCsak annyi történt, hogy kicsit arrébb tolódott a probléma? Újra csőtörés volt Szolnokon
A korábbi legnagyobb problémagócot, az Ady Endre út alatti csöveket kicserélték, így azonban csak annyit értek el, hogy a hálózat további, öt évtizeddel ezelőtt épült részei kapnak nagy terhelést és adják meg magukat hetente egy-egy szakaszon.
Tovább olvasomMegválasztották Szolnok új diákpolgármesterét
Megyeszékhelyünk frissen megválasztott új diákpolgármestere, Gyöngyi a Petőfi technikumba jár.
Tovább olvasomA bíróság megtiltotta a Szoljon-nak és a teljes Mediaworksnek, hogy poloskaként ábrázolják Magyar Pétert
Ideiglenes bírói intézkedésként a Debreceni Törvényszék egy végzéssel megtiltotta a kormánypárti médiaholdingnak, beleértve a Szoljon.hu-t, hogy Magyar Pétert poloskaként ábrázolják.
Tovább olvasomÁtláthatóság és polgári kontroll Szolnokon: Az Agóra Egyesület a városi pénzek felhasználásáról
Szolnokon az Agóra Szolnoki Közéleti Egyesület ismét ráirányította a figyelmet a közpénzek átláthatóságára és a polgári kontroll fontosságára. A szervezet a városi döntések egy konkrét esetére reagált, amely a közgyűlés pénzügyi felelősségét és az ellenőrzés lehetőségeit is érinti.
Tovább olvasomFlashmob Szolnokon: civilek és újságírók tiltakoztak a propaganda működése ellen
A Mediaworks 12. évfordulóján országos akciónapot hirdetett az aHang, amelyhez Szolnok is csatlakozott. A demonstráció célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kormánypárti médiarendszer torzító hatására és a független újságírás kiszorulására.
Tovább olvasomKállai Mária köszöntötte a szolnoki közösség példaképeit
Dr. Kállai Mária, Jász-Nagykun-Szolnok megye 1-es számú választókerületének parlamenti képviselője Facebook-oldalán köszöntötte azokat a helyi lakosokat, akik az elmúlt időszakban rangos díjban vagy kitüntetésben részesültek.
Tovább olvasomElkötelezett gyermekvédelmi dolgozó kapott elismerést Szolnokon
Györfi Mihály, Szolnok polgármestere a napokban különleges elismerést adott át dr. Gyuricza-Vincze Ildikónak, aki hosszú évek óta a gyermekvédelem területén végzett kiemelkedő munkájáról ismert. A Pro Caritate díj a hétköznapi hősök odaadó tevékenységét ünnepli, akik szívvel-lélekkel támogatják a családokat.
Tovább olvasomMi lesz a műhavas szánkódomb sorsa Szolnokon?
A természetes, tartós havazásnak évek óta többnyire híján vagyunk Szolnokon, de a hóágyúkkal mesterséges fehérséget varázsolva az utóbbi időszakban azért volt lehetőség siklani telente. Most azonban nem várt események történtek, lehet, hogy nem lesz műhó és szánkózás a városban.
Tovább olvasom