Életének 82. évében elhunyt Balázs Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, a Szolnoki Szigligeti Színház korábbi direktora. A népszerű művészt, aki évtizedeken át meghatározó alakja volt a magyar színházi és filmes életnek, valamint a szinkronszakmának, szerdán érte a halál.
Tovább olvasomCímke: színész
Nem indul el a szokásos rendben a Szigligeti új évada
A társulat közleményben tudatta, hogy halasztani kényszerültek legújabb előadásuk premierjét. Az elmúlt hetekben több váratlan körülmény – köztük betegségek – is nehezítette a próbafolyamatokat, ezért a vezetőség úgy döntött, hogy a bemutató időpontját áthelyezik. Az előadás premierje így október 3-án lesz.
Tovább olvasomBúcsúzik Szolnok Karczag Ferenctől
„Mély fájdalommal búcsúzunk Karczag Ferenctől, a Szolnoki Szigligeti Színház szeretett színművészétől” – emlékezett meg a szolnoki Szigligeti Színház. Karczag Ferenc Jászai Mari-díjas színész és rendező közel két évtizeden át volt a Szolnoki Szigligeti Színház meghatározó és szeretett tagja.
Tovább olvasomRékasi Károly négy és fél évtizeddel ezelőtt érettségizett Jászberényben – fotó
A 45 éves találkozó igazi időutazással ért fel a jászkunsági kötődésű színész számára. Nem valószínű, hogy sokan felismerik a színészt elsőre a tablóképén.
Tovább olvasomKórházba került Bodrogi Gyula
Pont karácsony előtt, december 23-án került kórházba a 90 éves színművész, elesett és csonttörést szenvedett, ami miatt meg kellett operálni. A 90 éves Kossuth-díjas színművész vendégségben volt a XII. kerületben, éppen hazafelé indult, amikor megszédült a kivilágítatlan lépcsőn és elesett. Jelenleg a Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) klinikáján, a sebészeti osztályon kezelik. A Blikknek azt mondta, nagy fájdalmakat élt át, de elmondása szerint kedden már jobban érezte magát. Reméli, hogy mielőbb hazatérhet, de egyelőre nem tudja, meddig kell a kórházban maradnia. A baleset miatt elmarad két szilveszteri fellépése a Karinthy Színházban.…
Tovább olvasomAase-díjban részesült a Szigligeti Színház örökös tagja
A Bajor Gizi Színészmúzeumban adták át hétfőn az epizódszerepek kiemelkedő alakítóinak járó Aase-díjakat. Az idei díjazottak között volt Gados Béla a Vígszínházból, Gombos Judit, a szolnoki Szigligeti Színház örökös tagja, Sirkó László, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színésze, valamint Urbanovits Krisztina, a KV Társulat művésze.
Tovább olvasomNagy szeretet veszi körül Pindroch Csabát a Szolnoki Szigligeti Színházban
„Tizenhét évet vártam erre a telefonhívásra” – árulta el Pindroch Csaba a Család ellen nincs orvosság olvasópróbáján, amikor a Szigligeti Színházból megkeresték, hogy vendégszerepeljen náluk. Szolnok különleges helyet foglal el a szívében, hiszen felesége, Verebes Linda is itt játszott korábban, és az akkori társulat tagjai között sok barátra talált. Pindroch Csaba a Színház.online-nak adott interjút.
Tovább olvasomSokan nem tudják, Koncz Gábor színész párja Szolnok megyéből származik, érdekes volt egymásra találásuk is
Hét évvel ezelőtt vette feleségül a híres színész Katát teljes titokban. Megismerkedésük egy külön érdekes történet, azóta elválaszthatatlanok.
Tovább olvasomCsaládi káosz a kórházban: nagy siker Pindroch Csabáék vígjátéka a Szigligetiben
A Család ellen nincs orvosság című darab bemutatója előtti főpróbán járt a Szol24: az előadás december 5-én nagy sikerrel vette kezdetét a Szolnoki Szigligeti Színházban, ráadásul karácsony előtt még öt alkalommal láthatjuk Pindroch Csabáék komédiáját.
Tovább olvasomGyász: elhunyt Forgács Gábor színész
Ismerhettük komoly és humoros oldalát is, utóbbit kicsit gyakrabban láthattuk. Még a gyilkos kórral szemben vívott harcában is igyekezett megtartani jókedvét. Hétfőn azonban örökre eltávozott.
Tovább olvasom