Képekben Magyar Péter szolnoki látogatása

Október 13-án, hétfő este Szolnokra látogatott az országjáró körútja egyik állomásaként Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke. A politikus a Kossuth téren tartott beszédet, amelyen több száz érdeklődő gyűlt össze, hogy meghallgassa azt és kifejezze elkötelezettségét és támogatását a kormányváltás érdekében. Képeken a rendezvény.

Tovább olvasom

Magyar Péter azt mondta Jászberényben, hogy a Fidesz 8%-on áll a 30 év alattiak körében

Ahogy azt hírportálunkon olvashatták, augusztus 25-én, hétfőn bevette a Jászságot a Tisza Párt elnöke, Magyar Péter, ma pedig folytatja az útját a megyében, hiszen a következő állomása Kunszentmárton és Mezőtúr lesz. Tegnapi beszédében szó volt az orosz-ukrán háborúról, Pócs János országgyűlési képviselőről, a fiatalokat érintő legfontosabb problémákról, de emellett egy érdekes adat is elhangzott: Magyar azt mondta, a friss kutatásaik szerint a Fidesz a harminc év alatti korosztályban 8 %-on áll.

Tovább olvasom

Oligarchák tartják fogságban az országot, de ennek vége lesz – Magyar Péter Jászberényben járt

Magyar Péter a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán jelentett be júliusban, hogy újra országjáró körútra indul. Tervei szerint októberig minél több települést, még a legkisebb falvakat is szeretné felkeresni. A választókkal való találkozás augusztus 25-én, hétfőn Jászfényszarun és Jászberényben folytatódott, ahol a politikus megüzente, „nem fogják hagyni, hogy olyan emberek képviseljék a magyar parlament csodálatos épületében a jászokat, mint Pócs János, aki mindent elkövet, amit egy országgyűlési képviselőnek nem kéne.”

Tovább olvasom

Kezdődik Magyar Péter újabb országjárása, Tiszafüredre kenuval érkezik majd

A politikus hétfőn este jelentette be, hogy másnap indul a Tisza párt nyolcvannapos országjárása. Az első állomás Tokajban, a Tisza-parton lesz kedden, kora este, ahonnan kenuval mennek tovább Tiszalök és Tiszaújváros felé. Szombaton pedig Tiszafüredre érkezik a menet.

Tovább olvasom

Nyílt levélben vádolják bűncselekménnyel Pócs János képviselőt

A kormánypárti képviselő nyíltan megvádolt egy férfit, aki ugyan nem tagja a Tisza Pártnak, de részt vett Magyar Péter zarándoklatán. Pócs közzétett egy olyan dokumentumot, ami Nagy János szerint személyiségi jogot sért, ez pedig bűncselekmény.

Tovább olvasom

Hatalmas tömeg élén vonult Magyar Péter Szolnokon

Bár a kormányközeli média többször is megkérdőjelezi, hogy a Tisza Párt első embere egyáltalán gyalog teszi-e meg a nagy utat, autóból kiszállós fényképekkel igyekeznek zavart kelteni. Pedig csak annyi dolguk lenne, hogy figyelik a folyamatos élő adást, ahol kerek-perec kiderül, hogy Magyar Péter (is) kizárólag gyalogszerrel teszi meg az utat. Szombaton kora este Szolnokra ért.

Tovább olvasom

Óriási a különbség a Tisza és a Fidesz országjárása között – Lázárt saját fórumán trollkodták meg – képek

Ezek a képek nem fogják bejárni az M1 Híradóját, Lázár János showjára alig egy maroknyi ember volt kíváncsi, miközben nem sokkal korábban Magyar Péterre és a TISZÁRA egy hadseregnyi hallgatóság érkezett. Lázárt pedig kényelmetlen helyzetbe hozták az egyébként is gyér látogatottságú fórumán Pécsett.

Tovább olvasom