Az oltatlanok újabb szegregációja Berettyóújfaluban, már nem kapnak táppénzkiegészítést

Amikor 2020 végén meghozta a döntést a támogatásról az önkormányzat, még lehetetlen és logikátlan is lett volna ilyen megkülönböztetést tenni oltott és oltatlan között. Most viszont, ha valaki oltatlanul lesz beteg, innentől nem kapja meg ezt a plusz összeget. Visszavonta Berettyóújfalu azt a 2020. novemberi döntését, amely alapján az önkormányzat dolgozóinak táppénzét kiegészítette a fizetésükre, ha koronavírus miatt nem tudtak dolgozni. Az ATV riportja szerint az új szabály értelmében ha valaki védettség nélkül lesz beteg, már nem kapja meg a különbözetet. A polgármester azt mondja: mindenkinek lehetősége van beoltatni magát, ezért nem…

Tovább olvasom

Kásler: Szükség lesz 4. oltásra, napi 200 elhunyttal számolunk – itt az ötödik hullám

Néha elég egy-két nap eltérés is, hogy bizonyos kormánypárti szakértők homlokegyenest ellentmondjanak egymásnak. Rusvai Miklós már a harmadik oltáshoz sem ragaszkodott volna, Kásler már a negyedik szükségességéről beszélt, vélhetően pedig utána majd a többiről is. Hivatalosan már az ötödik hullámban vagyunk és napi 13.000 feletti fertőzöttel számolnak. Kormánykörökből talán most először érkezett bármilyen konkrétum, ami azt taglalta, hogy milyen a kórházba kerülők oltatlan-oltott aránya. Egyelőre nem néz ki túl szépen a dolog a 60-40%-kal. Elkezdődött Magyarországon a járvány ötödik hulláma, és ha nem jön újabb mutáció, valamint nem nő jelentősen…

Tovább olvasom

Végre egy információ: így oszlik meg az intenzíven fekvők aránya az oltottak és oltatlanok között

Ezt sem a kormányzattól tudhattuk meg, mert a Fidesz-KDNP továbbra is titkolózik az ügyben. A Magyar Orvosi Kamara azonban saját felmérést végzett és ebből kiderül, jócskán kerültek az intenzívre beoltott emberek is, köztük olyanok is, akik már három dózist kaptak. De a jelentős többség így is oltatlan. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) legújabb, a szervezet hivatalos közösségi oldalán közzétett kutatásából kiderült, hogy a következőképpen oszlik meg állapota alapján 125, intenzív osztályon kezelt beteg: 70 fő intubálva, altatva lélegeztetőgépen van; 35 fő noninvazív lélegeztetésben részesül; 20 fő maszkon keresztül kap oxigént;…

Tovább olvasom

Az oltatlanok már a tömegközlekedést sem használhatják Olaszországban

Ha járványügyi okai vannak, bólintunk, de akkor miért harsogta egész Európa egy évvel ezelőtt, hogy nem lesz hátrányos megkülönböztetés oltott és oltatlan között. Dehogynem és egyre csak durvul a helyzet. A becslések szerint több mint hétmillió 12 év feletti olasz nem adatott be magának még egyetlen adag védőoltást sem a koronavírus-fertőzés ellen. Szigorúbb járványügyi intézkedéseket vezetnek be a karácsonyi időszakban a beoltatlan emberekkel szemben Olaszországban: december 6-tól negatív teszttel sem használhatják a tömegközlekedési eszközöket, nem léphetnek be szállodákba, bárokba és edzőtermek öltözőibe – jelentette be Mario Draghi miniszterelnök szerda este.…

Tovább olvasom

Körbevezetné az intenzív osztályon az oltatlanokat a koronavírus-túlélő

Negyven napig feküdt kórházban, az orvosok szerint ő volt az első, akit a szóban forgó ágyról nem zsákban toltak ki. Kántor László elmondása szerint a betegség akkor csapott le rá, amikor még nem volt mindenki számára elérhető a védőoltás, így ő még nem tudta elkerülni a helyzetet. A Mandinernek nyilatkozva arról számolt be, eleinte semmije nem fájt, még szagokat és ízeket is érzett, azonban ahogy múltak a napok, azt vette észre, hogy egyre nehezebben kap levegőt. Párja akkor hívta a mentőket, amikor egyszer csak összeesett az oxigénhiánytól. A sürgősségin átöltöztették, karjába kanülöket, arcára…

Tovább olvasom

Újabb szomszédos országban vezetnek be durva karantént az oltatlanoknak

Ausztria után Szlovákia is drasztikusan korlátozza az oltatlanok mozgásterét, alig valahova mozdulhatnak ki otthonukból, akik “nem védettek”. Karanténba kell vonulniuk az oltatlanoknak Szlovákiában – közölte csütörtökön Eduard Heger szlovák kormányfő. Azzal indokolta a lépést, hogy folyamatosan emelkedik a koronavírussal fertőzöttek száma, egyre telítettebbek a kórházak és egyre súlyosabb a nyomás az egészségügyi rendszeren. Az 5,5 millió lakosú országban rekordszámú új fertőzöttet regisztráltak az elmúlt napokban, ez a szám nyolcezernél tetőzött kedden. A héten jelentették be azt is, hogy kevés szabad ágy maradt az intenzív osztályokon a koronavírusos betegek részére. A…

Tovább olvasom

Jászárokszálláson minden héten tesztre kötelezik az oltatlan önkormányzati dolgozókat

A felmérések szerint az ottani munkavállalók közel ötöde nem vette fel egyik oltást sem, ezért minden hétfőn tesztre kötelezik az oltatlanokat. Már ma is. Erről maga a polgármester tájékoztatott a település honlapján. “Az intézményvezetőkkel felmértük az Önkormányzatnál dolgozó 137 ember koronavírus elleni oltottsági státuszát. 113 dolgozó kapott két oltást, amelyről igazolása is van és 24 dolgozó nem vette fel az oltást, ez 17,5%. Az országos átlagnál jobb ez az eredmény, azonban, ha belegondolunk, hogy dolgozóink nagyon sok emberrel találkoznak és emiatt fontos, hogy ne adják tovább a fertőzést, ezért nem…

Tovább olvasom

Itt a negyedik hullám, itt az újabb titkolózás – a kormány még azt sem engedi tudni, a kórházban levők közül mennyi az oltott személy

Vajon miért annyira fontos, hogy ne tudjunk semmit arról, hogy a koronavírus-fertőzéssel kórházba kerülők között mennyien kerültek az oltás ellenére is veszélyes helyzetbe? Egyre gyorsul a járvány terjedése. A kormány viszont ahelyett, hogy részletes tájékoztatást adna a negyedik hullámról, nagyon fontos információkat nem oszt meg a közvéleménnyel. Pedig számos adat, mint például a kórházban lévők között az oltatlanok aránya, nagyobb eséllyel ösztönözne az oltásra, mint Merkely Bélával és a “Magyarország működik, az oltás működik” szöveggel teleplakátozni az országot. Azt egyébként számos országban rendszeresen publikálják, hogy a kórházi kezelésre szorulók hány…

Tovább olvasom

Csak védettségi igazolvánnyal lehet idén gólyatáborba menni

Ha nincs védettségi igazolványunk, akkor ne is próbálkozzunk ezzel. Ismét megkülönböztetik az igazolvánnyal rendelkezőket és nem rendelkezőket Magyarországon. Mennyire nem egyedi eset… A gólyatáborok biztonságossá tételéért javaslatcsomagot állított össze a felsőoktatási intézményeknek az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), ebben alapszabályként szerepel, hogy a résztvevőknek és a szervezőknek igazolniuk kell a védettségüket. Schanda Tamás, a tárca parlamenti és stratégiai államtitkára a Facebook-oldalán közölte: összeállítottak egy javaslatcsomagot az idei gólyatáborok megszervezéséhez és lebonyolításához, az ajánlásokat tartalmazó dokumentumot a felsőoktatási intézményeknek még az ünnep előtt kipostázzák. (Index.hu)

Tovább olvasom

Ne lepődjön meg, ha becsenget egy kirendelt orvostanhallgató és próbál meggyőzni arról, hogy oltassa be magát

Teljesen megakadt az oltási program, hegyekben állnak felhalmozva a senkinek nem kellő vakcinák, leginkább a Sinopharm. Az élmezőnyből a gyenge középmezőnybe zuhantunk vissza, pedig Orbánék erre építették propagandájuk egy nagy részét. Nyilván ezért is az ellenzék és Brüsszel lesz a hibás. Egészségügyi hallgatók keresik majd fel azokat a 60 évnél idősebb embereket, akik eddig még nem oltatták be magukat. Ezek a hallgatók próbálják majd meggyőzni őket arról, hogy kérjék a vakcinát, és aki már legalább tíz féléve tanul az egyetemen, az be is adhatja ezeknek az embereknek az oltást. Mindez…

Tovább olvasom