Nincs összefogás az ellenzéki pártok között továbbra sem. Egy évvel a választások előtt külön-külön ünnepelték március 15-ét. Gyurcsány Ferenc: merjetek megküzdeni a szabadságotokért, különben a nemzet szégyenévé váltok A Demokratikus Koalíció elnöke azt tanácsolta hallgatóságának a párt szerdai, budapesti nagygyűlésén, hogy merjenek megküzdeni a szabadságukért, “különben jogfosztottak lesztek és a nemzet szégyenévé váltok”. Gyurcsány Ferenc az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulóján tartott rendezvényen azt mondta: a DK lesz az otthona a Fidesszel szemben állóknak. A DK józan, hazafias európai politikát folytat, alapelvei egyszerűek: az ember szabad és erre…
Tovább olvasomCímke: lmp
LMP: Az őshonos erdők kivágása elfogadhatatlan bűn
Az LMP – Magyarország Zöld Pártja határozati javaslatot nyújtott be a bükkerdők védelmében, melynek célja a végveszélyben lévő erdők megmentése, és más őshonos erdők természetes állapotának fenntartása. A határozat értelmében a Parlament felszólítaná a kormányt, hogy tiltsa meg a vágást az ilyen erdőkben, azonban a nem védett erdőkben is korlátozni kell a vágásos üzemmódot – mondta el Szendefy Mária az LMP Somogy megyei elnöke. A határozati javaslatot a Parlament mezőgazdasági bizottsága, a fideszes többség a Jobbik és a Mi Hazánk asszisztálása mellett leszavazta a javaslatot, így az az Országház elé sem fog…
Tovább olvasomJelentős mennyiségű higiéniai termék gyűlt össze az LMP felhívására Szolnokon
Folyamatosan érkeztek a felajánlások a szolnoki Sóház Apartmanba, ahová az LMP megyei szervezete hirdetett adománygyűjtési akciót a nőnapon. A Tegyünk együtt a menstruációs szegénység ellen elnevezésű gyűjtést azért indította az LMP, hogy azok is tudjanak iskolába, dolgozni menni, akik nem engedhetik meg maguknak a higiéniai termékek megvásárlását anyagi okok miatt. Így aztán ki kell hagyniuk “azokat” a napokat az iskolában, a munkahelyen. Tóth Áron, az LMP megyei elnöke elmondta, hogy a most összegyűlt termékeket az anyaotthon és a iskolai védőnők szövetsége kapja meg, ők osztják majd szét. Hozzátette, Szelindi Andrea, az LMP…
Tovább olvasomAz LMP a közintézményekben ingyenesen elérhetővé tenné a menstruációs termékeket
Az LMP – Magyarország Zöld Pártja szerint a nők napja többről szól, mint a virágok és a bonbon osztás, Bakos Bernadett a párt országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, hogy ez a nap azért is fontos, hogy felismerjünk olyan problémákat, melyek a nőket érintik. Ilyen a menstruációs szegénység is, hiszen Magyarországon számos olyan nő van, aki nem tudja megvenni a higiéniai termékeket, ha pedig meg is tudják venni, akkor azon kell gondolkozniuk, hogy mi mást hagyjanak ott a boltba. Az LMP szerint akár egy millió embert is érinthet ez a probléma. A zöldek szerint el…
Tovább olvasomLMP: a Fidesz el akarja fojtani a vitát az akkumulátorgyárakról
Az LMP társelnöke szerint a kormány titokban hozta meg stratégiáját a nemzeti akkumulátorgyártásról, a társadalmi vitát pedig nem lefolytatni, hanem elfojtani szeretné arról. Schmuck Erzsébet keddi, online is követhető sajtótájékoztatóján kijelentette: a stratégiáról az Országgyűlésnek kellett volna döntenie, a debreceni beruházásról pedig társadalmi vitát kellett volna folytatni a város lakosságával. Az ellenzéki politikus bírálta a város polgármesterét, aki egy nyilatkozatban sajnálatát fejezte ki a kérdés átpolitizálódása miatt és a beruházás szükségességét hangsúlyozta. Az LMP társelnöke azt mondta: Papp László polgármesternek tanulmányoznia kellene az éghajlatváltozás ügyét, mert akkor tudná, takarékoskodni kellene…
Tovább olvasomLMP: Orbánék vita nélkül leszavazzák a fenntarthatóságra vonatkozó javaslatokat
Az energiatakarékosság világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatót Dr. Keresztes László Lóránt, az LMP Országgyűlési Képviselője, aki egyben a Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnöke. Keresztes elmondta, hogy mára már mindenki megtapasztalhatta, hogy az éghajlatváltozás hatásai brutálisak az életünkre nézve, ahogy az energiaválság is, emiatt alapvető szemléletváltásra lenne szükség. Valódi, és hatékony lépésekre lenne szükség az energiahatékonyság növelésére, az LMP erről ciklusok óta beszél a Parlamentben. Ezt még Matolcsy György jegybank elnök is elismerte, aki élesen kritizálta a kormányt azért, amiért nem tettek lépéseket energiahatékonyság érdekében. A zöldeknek a Fenntartható Fejlődés Bizottságának mai ülésén…
Tovább olvasomLMP: a Fidesz “sunnyog” az akkumulátorgyárak ügyében
A Fidesz “sunnyog” és az EU-ra sem számíthatunk az akkumulátorgyárak ügyében – mondta Tetlák Örs, az LMP országos elnökségének tagja a párt Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón vasárnap. Az ellenzéki politikus szerint az Európai Bizottság és a magyar kormány nem rúgja fel azt a stratégiai szövetségét, melynek lényege, hogy Magyarország globális nagyvállalatok hulladéklerakója és összeszerelő üzeme. A bizottság a napokban azt állapította meg, hogy a magyar kormány 90 millió eurós állami támogatásával, amelyet a gödi Samsung gyárnak nyújtott, nincs semmi probléma. Ebből a döntésből kiderül, hogy az “akkumulátorgyarmatosítás” elleni küzdelemben “sem a…
Tovább olvasomNe elhasznált pelenkát kelljen betétként használni!
Ha olyan nagyon a szívén viseli a családok és a nők érdekeit a magyar kormány, akkor igazán odatehetné magát abban is, hogy lányoknak és az asszonyoknak kedvezményesen biztosít higiéniai termékeket. Magyarországon ugyanis nagyon sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy megvegyék a szükséges intim betétet vagy tampont. Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője és Szelindi Andrea, az LMP Jász-Nagykun-Szolnok megyei politikusa Tegyünk együtt a menstruációs szegénység ellen! címmel tartott sajtótájékoztatót szerdán a párt országos akciójáról a szolnoki Sóház Apartmanban. Bakos Bernadett elmondta, hogy az LMP területi szervezete is megtartja az idén…
Tovább olvasomUngár Péter: Orbán politikája nem felel meg a magyar érdekeknek
Egy évvel ezelőtt, február 24-én támadta meg Oroszország Ukrajnát. A háborúról, annak következményeiről, az agresszor elleni fellépésről és a fosszilis világrend végéről beszél Ungár Péter az LMP legújabb videójában. -Az én generációm a 90-es években nőtt fel, egy olyan időszakban, ahol szintén a szomszédban háború volt. Talán most először, felnőttként szembesülünk azzal, hogy az a béke, amiben élünk milyen törékeny dolog. Az elmúlt egy évben ez a háború a rengeteg emberi szenvedésen kívül gazdasági problémákat okozott az egész világon, különösen Európában, mondja az LMP társelnöke. Videójában arról is beszél, hogy…
Tovább olvasomAz LMP szerint a kormány mindig megfutamodik a szakmai kérdések elől
Az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának rendkívüli ülését még múlt héten kezdeményezte az LMP, de kormánypárti képviselők nem vettek részt az eseményen. Arrogancia, lekezelés és az idegen érdekek kiszolgálása – ez jelenleg az Orbán-kormány politikája, hiszen a Fidesz arra sem képes, hogy vállalja az akkumulátorgyárakkal kapcsolatos vitát. Kedden volt az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának ülése, amin a kormánypárti képviselők nem is vettek részt, mondta Hohn Krisztina az LMP – Magyarország Zöld Pártjának szóvivője s és hozzátette, hogy ez abszolút jellemző a kormányra, hiszen rendre megfutamodnak a szakmai kérdések elől, és inkább a homokba…
Tovább olvasom