Az ellenzék külön ünnepelte március 15-ét

Megosztás

Nincs összefogás az ellenzéki pártok között továbbra sem. Egy évvel a választások előtt külön-külön ünnepelték március 15-ét.

Gyurcsány Ferenc: merjetek megküzdeni a szabadságotokért, különben a nemzet szégyenévé váltok

A Demokratikus Koalíció elnöke azt tanácsolta hallgatóságának a párt szerdai, budapesti nagygyűlésén, hogy merjenek megküzdeni a szabadságukért, “különben jogfosztottak lesztek és a nemzet szégyenévé váltok”.

Gyurcsány Ferenc az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulóján tartott rendezvényen azt mondta: a DK lesz az otthona a Fidesszel szemben állóknak.

A DK józan, hazafias európai politikát folytat, alapelvei egyszerűek: az ember szabad és erre a szabadságra vigyázni kell. Továbbá az erős nem élhet vissza hatalmával, a gyengét pedig segíteni kell, mert ő is ember – hangsúlyozta az ellenzéki politikus.
“A zsarnokkal küzdeni kell és nem tárgyalni” – mondta. Az odaadott szabadság mindig visszavehető, amelyért megküzdöttek, az nem – figyelmeztetett a DK elnöke.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, az igazi hazafiak a jövőről beszélnek, befogadóak, barátokat keresnek és szabadságpártiak, míg az úgynevezett nemzetiek a múltról beszélnek, kirekesztenek, ellenségeket keresnek és elnyomáspártiak. A világ legsikeresebb államai a legszabadabbak közül kerülnek ki, de az is számít, hogy a közös gazdagságot miként osztják el. Ebből a szempontból a DK elnöke szerint a skandináv mintát kell követni.

“Nagyon sokban van nekünk ez a kormány: közös pénzünk jelentős részét elvették, most meg, ami járna, azt miattuk nem kapjuk meg” – mondta.

“A magyar kormány elesett, letette a fegyvert. Nem Világosnál, hanem a brüsszeli bankszámlák előtt, könyörög rimánkodik (…) pénzt akar, szinte bármi áron. Hunyászkodásban van a dölyfös úr.” De nagyon valószínű, hogy nem lesz uniós pénz, mert ha teljesítené a jelenlegi kormány az uniós követelményeket, az a rendszer bukását jelentené – mondta Gyurcsány Ferenc.
A jogállamiságról folyó vitával kapcsolatban pedig azt emelte ki: a polgár szabad, nem a kormány. Az emberek ellenőrzik az államot, és nem fordítva.

“Legyetek büszkék arra, hogy szabadok akartok lenni! (…) A Dobrev-kormány a megoldás, tessék támogatni!” – hangoztatta Gyurcsány Ferenc.

Dobrev Klára, a DK EP-képviselője azt mondta, az, hogy az ország ennyire szétszakadt, egyenes következménye az Orbán-rendszer politikájának. Hozzátette, legelőször “ellopták tőlünk a nemzeti gondolatot”, ezért az első feladat annak “visszavétele” lesz. Úgy fogalmazott: az, amit Orbán Viktor nemzeti politikának nevez, éppen “a nemzet érdeke ellen való politika, mert éppen a legfontosabbat, a közös nemzet gondolatát tagadja”.

Magyarország európai lesz, tisztességes lesz, vagy nem lesz – összegezte mondanivalóját.

Donáth Anna: a márciusi ifjak közösségbe szervezték azokat, akiknek a szabadság érték

A márciusi ifjak úgy döntöttek, hogy kezükbe veszik a sorsukat, közösségbe szervezik azokat, akiknek a szabadság és a nemzet érték – mondta a Momentum európai parlamenti képviselője az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján szerdán Budapesten.  

Donáth Anna a Nagytétényi forradalmi piknik elnevezésű rendezvényen kiemelte, minden generációnak joga és kötelessége, hogy kezébe vegye a jövőjét. Úgy fogalmazott: “mi másról szólnak ezek a nemzeti ünnepek, mint arról, hogy megemlékezünk azokról, akik a jövő érdekében mindent megtettek, hogy szabadabbak, boldogabbak, őszintébbek, hitelesebbek lehessünk?”
 Az ellenzéki politikus azt mondta, a történelemkönyvek szerint “a szabadságharcaink nem túl pozitív véget értek.” Ugyanakkor – emelte ki -, minden vércseppnek, minden bánatnak, minden akkor elhangzott szónak “igenis lett eredménye, hiszen itt vagyunk és itt vannak az újabb generációk is”.

Havasi Gábor, a Momentum budafok-tétényi polgármesterjelöltje azt mondta, 2023-ban “ismét elnyomók ülnek a nép nyakán”, a hatalom hatalmaskodik és nem szolgál. Az országnak változásra van szüksége, ám ehhez nem elegendőek a politikusok gyújtóhangú beszédei és az internetes véleményvezérek dühös posztjai. Azoknak a kiállására, szavaira van szükség, akik eddig mindenbe beletörődtek, a változást csak is a csendesek forradalma hozhatja el – jelentette ki Havasi Gábor.

Jobbik-elnök: ugyanazok a céljaink, mint 1848-ban

Párhuzamot vont térségünk 175 évvel ezelőtti és mai helyzete között Gyöngyösi Márton pártelnök a Jobbik-Konzervatívok március 15-i megemlékezésén, szerdán, mondván, akkor is, ma is az volt a cél, hogy Magyarország ne kerüljön ki az európai nemzetek sorából, hanem azokkal együtt fejlődjön.

A cél az volt, hogy Magyarország szabad, európai, jóléti ország legyen – mondta az ellenzéki politikus a budapesti Batthyány-örökmécsesnél, hangsúlyozva, nemzetünk mindig is a kontinens nyugati feléhez tartozott kulturálisan, a magyarok zöme pedig egyetértett abban, hogy együtt kell tenni azért, hogy ne essünk ki a kontinens véráramából.

Hangsúlyozta: a földrész azon részén 1848-ra “lenyesegették” a felvilágosodás túlkapásait és modern polgári társadalmak épültek ki, szélesedő középosztállyal, fejlődő jogállamisággal, fejlődő jóléttel.

Gyöngyösi Márton kiemelte: polgári társadalmat nem lehet fentről, rendeletekkel, szabályokkal létrehozni, “a hatalom polgári társadalmat építeni nem tud, szétverni viszont annál inkább, főleg, hogyha a hatalom mögött egy nagyobb létszámú orosz hadsereg is áll”.

 A Jobbik elnöke arról beszélt: az utóbbi évszázadokban a legtöbb alkalommal orosz fegyvereknek is köze volt ahhoz, ha eltiporták a magyar szabadságot.

 Ma Magyarországon egy olyan rezsim lehet hatalmon, amely nyíltan tagadja Európát, és helyette az oroszoknak gazsulál – jelentette ki a politikus, aki szerint nem gondolhatjuk, hogy “a háttérben nem köttettek már meg az alkuk, és nincsenek itt közöttünk azok, akik ismét bármikor behívnák az orosz seregeket”.

 A szónok szerint Orbán Viktor célja egyértelmű, “ő ki akarja vezetni Magyarországot Európából, és az orosz érdekszférába akarja sorolni hazánkat”.    

MSZP: a haladás és a progresszió ünnepe ez a nap

Március 15. a társadalmi haladás, a valódi nemzeti ügyek és az európai progresszió ünnepe, ezzel szemben a mostani orbáni rendszerre sem a haladás, sem a valódi nemzeti érdekképviselet, sem a haladó európaiság nem jellemző – jelentette ki az MSZP társelnöke szerdán az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulóján, a pesterzsébeti Petőfi-szobornál tartott megemlékezésen.

Kunhalmi Ágnes az MSZP Facebook-oldalán közvetített rendezvényen azt mondta, Orbán Viktor miniszterelnök függőségi viszonyok millióit alakította ki Magyarországon, ez pedig blokkolja a társadalmi haladást, a fejlődést és a modernizációt.
Szerinte 1848-ban az akkori magyarok nemcsak követői, hanem formálói voltak az európai eseményeknek. Akkor Magyarország az európai progresszió élvonalához tartozott, ma azonban Magyarország a sereghajtók között van az Európai Unióban – tette hozzá.

 Az ellenzéki politikus közölte, sem az EU alávetettjeinek, sem az EU zsarolóinak nem szabad lenni, Magyarország akkor lesz erős, ha aktív alakítója az uniónak.

Kunhalmi Ágnes elmondta, hisznek abban, hogy minden korrupt és autoriter rendszernek vége van egyszer, ebben hittek az 1848-as forradalom hősei is, ezért egymástól nagyon különböző politikai irányzatok egyeztek ki azért, hogy közös ügyüket sikerre vigyék.

Az MSZP szerint ma együttműködő, szuverén Magyarországra van szükség, ahol a szabadság és a jólét egyszerre tud teljesülni – mondta.
Hiller István, az MSZP válsztmányának elnöke szerint a 21. században az érvényesülés alapja a tudás, ezért mindenki, aki kiáll az oktatás és a tudás mellett, a szabadságot akarja. A 21. században az lehet szabad, akinek van tudása, ezért biztosítani kell minden magyar fiatalnak a tudáshoz való egyenlő hozzáférés jogát – jelentette ki.

 Közölte, az MSZP 2023-ban összeköti a szabadság és a tudás eszméjét, gyakorlatát és azt akarja, mindenkinek jusson tudásból, hogy szabadon élhessen.

LMP: a forradalom üzenete, hogy vannak dolgok, amelyekért megéri harcolni

Vannak olyan dolgok, amelyekért megéri harcolni. Ez 1848 és 1849 üzenete – mondta Ungár Péter, az LMP társelnöke abban a videóban, amelyet a március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából tett közzé az ellenzéki párt a közösségi oldalán szerdán reggel.

A politikus szerint azért fontos a forradalomra és a szabadságharcra emlékezni, mert akkor született meg az új, polgári Magyarország. Az ország függetlensége, önállósága jelenlegi formájában akkor alakult ki.

 Ekkor fektették le a jelenlegi politika alapjait is: azt, hogy minden ember ugyanolyan módon és szinten szólhasson bele a politikai folyamatokba, és azt, hogy “arról, hogy Magyarországon mi történjen, alapvetően mi, magyar emberek tudjunk dönteni”.
“Büszkék vagyunk az előttünk járó hősökre” – jelentette ki a videóban Schmuck Erzsébet, a párt másik társelnöke, hozzátéve: egy országnak újra és újra meg kell harcolnia a függetlenségéért, a szabadságáért és a jövőjéért.

 “Mi azt mondjuk, hogy a gazdasági gyarmatosítással szemben igenis küzdeni kell” – hangsúlyozta, hozzátéve: a tőke nem előzheti meg az embert, a politikai haszonszerzés a jövő generációk érdekeit, és a természeti értékek nem áldozhatók fel a kapzsiság oltárán.

 A legfontosabb üzenetüknek azonban azt nevezte: “a jövőnkről nem lehet a fejünk felett dönteni”. Úgy fogalmazott, beleszólást kell követelni a jövőnket meghatározó kérdésekbe, mert leginkább azzal lehet tisztelegni a forradalom hősei előtt, ha használjuk az általuk megalapozott vívmányokat.

 Az LMP a “Ma is meg kell vívnunk zöld szabadságharcunkat” mottóval tette közzé ünnepi kisfilmjét.

Log in or sign up to view

See posts, photos and more on Facebook.

MTI

Nyitóképünkön: Ünnepi fényfestés a Magyar Nemzeti Múzeum homlokzatán az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulóján, 2023. március 15-én. MTI/Lakatos Péter

Kapcsolódó cikkek