Kipattant a botrány: egy pénztáros közel 400 ezret lopott a Lidlben

Megosztás

A dolgozó hölgy mindössze 25 esztendős és úgy oldotta meg a trükközést, hogy a nyugtákat érvénytelenítette, amikor a vásárlóktól kapott pénzt már zsebre vágta. A hírek szerint adósságokat akart visszafizetni, de kissé túlzásba vitte és lebukott. A brit hölgy így rendőrkézre került.

Shannon Mansbridge még márciusban lett a manchesteri Lidl dolgozója, de mivel tartozása volt, és más megoldásban nem gondolkodott, pénzt tulajdonított el a munkahelyéről. Ezt úgy oldotta meg, hogy érvénytelenítette a nyugtákat, miután a vásárlóktól megkapta a pénzt.

A tettére fény derült, és azzal vádolták meg őt, hogy 2022 áprilisától júniusáig több mint 800 fonttal, azaz több mint 358 ezer forinttal rövidítette meg az országos élelmiszerláncot.

Ügyvédje azzal érvelt, hogy védence azért követte el a bűntényt, mert vissza akarta fizetni nővére adósságait, aki hitelt vett fel a vádlott nevében.

Daily Record azt írja, hogy a fiatal nőnek van egy 358 ezer forintos és egy 671 ezer forintos tartozása is. Belátta, hogy amit tett, az nem helyénvaló, ezért az ügyvédje javaslatára bűnösnek vallotta magát, amiért a bíró 12 hónap közmunkára ítélte őt, valamint törlesztenie kell az eltulajdonított összeget is.

Jelenleg már új munkahelye is van, és az édesanyja segít neki, hogy talpra tudjon állni.

Kapcsolódó cikkek