Fontos árvízvédelmi fejlesztés Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Megosztás

Mezőtúr és Gyomaendrőd külterületén 1-1,5 méterrel magasították meg a töltéseket, a számítások alapja a 2013-as, hatalmas árvíz volt.

A vízügyi ágazat a 2013-as dunai árvizet követően döntött úgy, hogy részletekbe menő vizsgálatot végez a Tiszán és mellékfolyóin az előírt mértékadó árvízszint (MÁSZ) felülvizsgálata tekintetében. Háromféle módszer együttes alkalmazásával számították ki a levonuló legnagyobb vízszinteket, és a felülvizsgálat eredményeként új – a korábbinál 1-1,5 m méterrel magasabb – mértékadó árvízszint értékeket határoztak meg. Ennek az elvárásnak kívánt eleget tenni a fejlesztés, melynek eredményeit Szabó János igazgató úr (KÖVIZIG) foglalta össze:

„A projektben foglalt munkák fő eleme a Hármas-Körös jobb parti árvízvédelmi töltésének magasítása, melyet a szelvény méretének növelésével értünk el a mentett oldal felé, a 61+200-66+000 tkm-ek közötti 4,8 km-es töltésszakaszon. A melltöltés átépítésével növeltük a töltés vízzáróságát és 2,2 km hosszon kavicsszivárgó beépítésével a töltés állékonyságát, 225 m hosszon megerősítettük a töltés altalaját, 3 holtmeder kereszteződést stabilizáltunk a töltéshez közeli holtágvég földfeltöltésével. A töltés mentett oldali előterén kívül összesen 4,7 km nyílt szivárgó csatornát és 150 m zárt (drénezett) csatornát építettünk meg. Újjáépítettünk 2 árvízi tetőző vízmércét és újakra cseréltük a töltéstartozékokat.

Az árvízvédelmi töltés mentett oldali töltéslába átlagosan 8 méterrel közelebb került az árvízvédelmi töltéssel határos mentett oldali ingatlanokhoz. Ennek érdekében 43 ingatlanrészt vásároltunk meg. A töltés koronájára 5,3 km hosszon pormentes, 3 m széles aszfalt burkolatú utat építettünk, amelyet ugyancsak 3 m széles, két zúzottkő anyagú szórt útszakasszal egészítettünk ki, további 2,3 km hosszon. További részletek a Koroshircentrum.hu cikkében olvashatók.

Kapcsolódó cikkek