LMP: Orbánék vita nélkül leszavazzák a fenntarthatóságra vonatkozó javaslatokat

Megosztás

Az energiatakarékosság világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatót Dr. Keresztes László Lóránt, az LMP Országgyűlési Képviselője, aki egyben a Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnöke. Keresztes elmondta, hogy mára már mindenki megtapasztalhatta, hogy az éghajlatváltozás hatásai brutálisak az életünkre nézve, ahogy az energiaválság is, emiatt alapvető szemléletváltásra lenne szükség. Valódi, és hatékony lépésekre lenne szükség az energiahatékonyság növelésére, az LMP erről ciklusok óta beszél a Parlamentben. Ezt még Matolcsy György jegybank elnök is elismerte, aki élesen kritizálta a kormányt azért, amiért nem tettek lépéseket energiahatékonyság érdekében.

A zöldeknek a Fenntartható Fejlődés Bizottságának mai ülésén több indítványa is volt, azonban a kormánypárti képviselők vita nélkül leszavazták azokat. Keresztes elmondta, a mai ülésen elsősorban az akkumulátorgyárakról volt szó, megemlítette, hogy ezeknek a gyáraknak óriási a víz- és energia igénye, csak a debreceni kínai gyárnak akkora lesz az energiaigénye, mint amennyit másfél paksi blokk termel. Ez az LMP – Magyarország Zöld Pártja szerint tovább növelné az ország energia kitettségét.

Tulajdonképpen a kormány azért akar új atomerőművet építeni rendkívül drágán, hogy az ott megtermelt áramot multinacionális cégeknek adja el. A kormány kerüli a vitát, ráadásul azt sem engedik a fideszes képviselők, hogy az érintett városok maguk szavazhassanak arról, hogy szeretnének-e akkumulátorgyárat vagy sem.  

Keresztes kitért a vármegyei és országos bérletekre is, elmondta, hogy alapvetően az LMP örül, hogy a kormány meghozta ezt a lépést, azonban az ára indokolatlanul magas, ami pedig még nagyobb baj, hogy nem teremtenek egységes közösségi közlekedési rendszert, hiszen a helyi járatokra nem lesz érvényes. Ennek ellenére a vármegyei bérletek bevezetése egy részleges eredménynek tekinthető, hiszen a zöldek nagyon régóta követelték a klímabérlet bevezetését, mindez tehát egy LMP-s kezdeményezés volt. A kormány is kezdi belátni, hogy a zöldeknek igazuk van, elég csak a klímabérletre vagy a szélenergiára gondolni – tette hozzá a pécsi képviselő.

A zöldek emiatt újra benyújtják a komplex épületfelújítási javaslatukat, mely csökkenthetné hazánk energiafüggőségét. Az LMP évi háromszáz milliárd forintot fordítana erre a programra, amelyből a lakosság egyaránt igényelhetne vissza nem térítendő támogatásokat, és kedvezményes hiteleket is, szigetelésre, nyílászáró cserére, fűtéskorszerűsítésre és megújuló energia felhasználására. Mindez harmincezer munkahelyet teremtene a zöldek számításai szerint.

Kapcsolódó cikkek