Krumplival vett szavazat – miről ismerhetjük fel a választási csalást?

Az állampolgárok joga és lehetősége a választás, ami által felhatalmaznak képviselőket, akik a választást követően döntéseket hoznak a közélet számos területén. Valakinek a megválasztása felhatalmazás is egyben. Az önkormányzati vezetők és a képviselők feladata ugyanis, hogy a közösségért dolgozzanak. Érvényesítsék a helyi polgárok érdekeiket, tegyenek a mindennapi élet működőképessége érdekében olyan döntésekkel, amelyek a közösség érdekeit szolgálják, és egyben a közösség tagjainak biztosítják az élhető élet feltételeit. Ez helyi, önkormányzati szinten éppen úgy igaz, mint az Európai Parlament képviselőinek felhatalmazása a világpolitika színterén.

Tovább olvasom

Hamarosan eltűnhet a boltokból a hazai krumpli, a sertéshúsra pedig brutális drágulás vár

A készletek kifogytak, így a magyar burgonya még januárban eltűnik az üzletekből, az importot pedig csak sokkal drágábban lehet beszerezni – mondta Raskó György agrárközgazdász a Jazzy Rádióban. A Napi.hu szemléje szerint a szakértő arra is figyelmeztetett, hogy a sertéshús is nagyon, akár 80 százalékkal is megdrágulhat – elsősorban az államilag megszabott ár miatt. Raskó úgy látja, hogy hiány is kialakulhat ezekből a termékekből, mivel a hazai készletek kifogyása után a viszonteladók már csak külföldről tudják őket beszerezni, az import nagykereskedelmi ár azonban sokkal magasabb, ami jelentős veszteséget okoz majd nekik. Így a…

Tovább olvasom

Február elejére máris elfogyhat a magyar krumpli a boltokból

Egykori mezőgazdasági országként hihetetlen, de már évek óta nem vagyunk önellátók burgonyából. Ezután az aszályos nyár után pedig már a jövő év első hónapja után kifogyunk a hazai készletből és marad az import. Biztosan így kellene ennek lennie? Január után alig kapunk majd magyar krumplit a boltokban – mondta Kulich Éva, az Országos Burgonya Szövetség sajtóreferense a 444.hu-nak. Kulich arról beszélt, hogy a hiány már augusztus közepén látszott. Igaz, 2022 kiemelten nehéz, aszályos év volt a magyar mezőgazdaságban. De nem csupán a magyarban: Kulich beszámolója szerint burgonyaszempontból az év több európai…

Tovább olvasom

Már mától ársapkás a tojás és a krumpli – de a kereskedők szerint lehetetlen egy éjszaka ácímkézni őket

A tojásra és az étkezési burgonyára kiterjesztett árstopok már csütörtöktől életbe lépnek – írta meg a Kormányzati Tájékoztatási Központ szerda esti közlése alapján a HVG. A közlemény szerint a tojás és az étkezési burgonya esetében a bruttó kiskereskedelmi ár nem lehet magasabb a kereskedő által 2022. szeptember 30-án alkalmazott árnál. Úgy kalkulál a kormány, hogy az árstop a tojásnál 25 százalékkal, a burgonyánál 10 százalékkal csökkenti az árat és várhatóan 0,1-0,2 százalékkal csökkenti az inflációt. Az árstopos élelmiszerek köre a következőkre bővül: tojás, étkezési burgonya, liszt, napraforgóolaj, sertéshús, csirkehús, 2,8%-os tej,…

Tovább olvasom

Bejelentette a kormány: a tojás és a krumpli is ársapkát kap

A szerdai Kormányinfón kiderült, mely termékek lesznek még hatósági árasok mostantól. Az elmúlt hetekben előbb Orbán Viktor kormányfő, majd Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter is beszélt arról, hogy rövidesen újabb élelmiszerek kaphatnak ársapkát. A szerdai kormányülésen erről is szó esett, az ottani döntésekről pedig Gilyás Gergely adott tájékoztatást a Kormányinfón. Mint a miniszter elmondta, a szankciós infláció a legnagyobb probléma, már az megdobta a gáz árát, hogy az unió bejelentette, akar egy kilencedik szankciós csomagot, mondta Gulyás. A miniszter szerint amíg újabb szankciók lesznek, addig szankciós infláció ez, de a magyar kormány…

Tovább olvasom

Eltűnhet a boltokból év végére a hazai krumpli és hagyma

Az utóbbi időben jelentősen megugrott ugyanis a tárolás költsége, így a termelők inkább gyorsan szabadulnának a termékektől. A magas energiaárak tovább nehezítik a hazai gazdák helyzetét: az idei időjárás miatt az átlagosnál kevesebb termés eleve kevesebb bevételt vetít előre a szezonra, ám ezt is elviheti a tárolás magasabb költsége – írja a Vg.hu. A portálnak Ledó Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara zöldségtermesztési alosztályának vezetője arról beszélt: sok termelő most azt fontolgatja, tárolás helyett inkább a betakarítás után, a földek mellől el is adják a terményt. Attól tartanak ugyanis, hogy a megnövekedett…

Tovább olvasom

Hatalmasat drágult a krumpli, a kormány mégsem érezte, hogy felső határt kéne szabni az árának

Pedig nem könnyű azt állítani, hogy ne lenne alapvető élelmiszer. Egy év alatt harmadával drágult a burgonya, mégsem került be az árstop-termékek közé. Talán így jobb lesz a választások előtt zsákszámra osztogatni? Ugye nem? Egy átlagos család majdnem 6 kiló krumplit vásárol havonta, több mint kétszer annyit, mint például cukorból. Mára azonban már a burgonya lett a legjobban dráguló termék a boltokban. Múlt hónapban 30,3 százalékkal kértek érte többet, mint egy évvel korábban – idézi az RTL Klub a KSH friss adatait. A termelők azzal érvelnek, hogy a kedvezőtlen idő miatt 20…

Tovább olvasom

Közel 8 kilós krumplit találtak a kertjükben

Colin és Donna Craig-Brown meglepődve tapasztalta, hogy egy hatalmas, göcsörtös valami pihen a kertjükben a föld alatt. Azt hitték, valami gyökér vagy gomba lehet, de amikor kihúzták, és megkóstolták, kiderült, hogy egy burgonya az – számolt be a 444. Lehetséges, hogy a mutáns krumpli az eddigi legnagyobb ismert krumpli: az inkább egy szatyornyi krumplira emlékeztető, egy kisebb kutya méretével vetekedő burgonya egy helyi bolt mérlege szerint 7,8 kilogramm. Az augusztus 30-án talált krumplit azóta a hamiltoni otthonuk fagyasztóládájában tartják, de néha előveszik, hogy egy kicsi kocsin húzva megmutassák a médiának…

Tovább olvasom

Itt a krumplitej, ami fenntarthatóságból ugyan jeleskedik, de sajnos nevetségesen drága

Már több európai ország üzleteiben is kapható egy új növényalapú tejpótló ital, amely azonban nem a lassan-lassan már megszokottá váló zabból, mandulából, szójából vagy épp rizsből készül, hanem burgonyából. Az új terméket a svédországi Veg of Lund nevű cég készíti, és DUG márkanév alatt forgalmazza. A tejpótlékot Eva Tornberg, a Lundi Egyetem professzora kutatásai alapján készítették, összetevői között borsófehérje, burgonyakeményítő, repceolaj és cikóriarost is van, valamint némi maltodextrin (egy keményítőalapú poliszacharid adalékanyag, italok és ételek állagának, ízének javításához használják), illetve természetes aromák. Az ital gyártója állítja, fenntarthatóság szempontjából kiemelkedően teljesít…

Tovább olvasom