Eltűnhet a boltokból év végére a hazai krumpli és hagyma

Megosztás

Az utóbbi időben jelentősen megugrott ugyanis a tárolás költsége, így a termelők inkább gyorsan szabadulnának a termékektől.

A magas energiaárak tovább nehezítik a hazai gazdák helyzetét: az idei időjárás miatt az átlagosnál kevesebb termés eleve kevesebb bevételt vetít előre a szezonra, ám ezt is elviheti a tárolás magasabb költsége – írja a Vg.hu.

A portálnak Ledó Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara zöldségtermesztési alosztályának vezetője arról beszélt: sok termelő most azt fontolgatja, tárolás helyett inkább a betakarítás után, a földek mellől el is adják a terményt.

Attól tartanak ugyanis, hogy a megnövekedett tárolási költséget már nem tudják beépíteni az áraikba. Elsősorban a különböző gyökérzöldségekről, a hagymáról és a burgonyáról van szó, amelyekből egyébként sem volt túl jó termés az idén – emeli ki a Vg.hu.

A portál cikkéből kiderül: egyszerű tárolókban karácsonyig lehet minőségveszteség nélkül eltartani a zöldséget, ez után már speciális tárolókra van szükség. Túlkínálat azonban az Európa-szerte alacsony termés miatt akkor sem keletkezik, ha még idén piacra dobják a termelők a teljes készletet, így áreséssel sem érdemes számolniuk a fogyasztóknak – már csak azért sem, mert a szállítás ára is növekedett.

(via hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek