Franciaországban már komoly az omikron-gond, másodpercenként két új fertőzöttre bukkannak

Szinte még véget sem ért a negyedik hullám, Nyugat-Európában látványosan új erőre kaphat a koronavírus-járvány. Mindenhol újra lezárások és korlátozások lépnek életbe, vélhetően mi sem ússzuk meg az újabb csomagot. Franciaország a jövő héttől további korlátozásokat vezet be a koronavírus-járvány miatt, miközben napok óta rekordokat dönt a naponta diagnosztizált új fertőzöttek száma, kedden már meghaladta a 200 ezret – írja a 444.hu. Franciaországban – az egészségügyi minisztérium adatai szerint – az elmúlt 24 órában a járvány tavalyi kitörése óta a legtöbb, 208 ezer új fertőzést diagnosztizálták. „Másodpercenként két új fertőzöttet…

Tovább olvasom

A katonaságot se kímélte a koronavírus

Tizenhat halálos áldozata volt a koronavírus-járványnak 2021-ben a katonák és honvédelmi alkalmazottak körében – mondta Benkő Tibor a Spirit FM Exkluzív című műsorában. „16 emberünket nem tudtuk megmenteni” – fogalmazott a honvédelmi miniszter. Elmondta azt is, hogy a kormány döntése alapján hathavi illetmény jár az egyenruhát viselőknek az „odaadó lelkiismeretes munkájukért”, illetve január elsejétől 10 százalékos illetményfejlesztésre számíthatnak. Afganisztánról is szót ejtett, elmondása szerint a magyar honvédség 50 katonája felkészült arra, hogy elinduljon a határra segítséget nyújtani, ha Lengyelország igényt tart erre. Ukrajna kapcsán pedig Benkő Tibor azt mondta: Magyarország azért nem támogatja az…

Tovább olvasom

Az európai felnőttek 78 százaléka kapott már oltást

Az Európai Unióban élő felnőttek 78 százaléka már megkapta a koronavírus elleni oltást – írta a Napi.hu cikke szerint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Twitteren. Az elnök köszönetet mondott mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy egy év alatt ilyen magas átoltottsági arányt tudjanak elérni. Ide tartoznak az egészségügyi dolgozók, az oltási adminisztrációt végző közszolgák, a vakcinák szállításában részt vevők és minden ember, aki a pandémiás időszakban fenntartotta a közszolgáltatásokat – mondja videóüzenetében. Kiemelte: Az omikron változat terjedése miatt most különösen fontos az oltások felvétele. Jelenleg a vakcinák –…

Tovább olvasom

Oltási akciónapok egész hada jön januárban

A tervek szerint az év első hónapjának összes csütörtökjén, péntekjén és szombatján lehet regisztráció és időpontfoglalás nélkül kérni a koronavírus elleni vakcinákat. Az eddigi oltási akciók sikerére és az omikron vírusvariáns magyarországi megjelenésére tekintettel januárban több oltási akció is lesz a kórházi oltópontokon és a járási székhelyek szakrendelőiben, amikor ismét előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval lehet majd kérni az oltást – tájékoztatott a koronavirus.gov.hu. Emellett az Országos Oltási Munkacsoport a háziorvosokat is felkéri arra, hogy a rendelési időben végzett oltásokon túl, ők is tartsanak kifejezetten oltási akciónapokat. A terv szerint januárban minden csütörtök és péntek…

Tovább olvasom

Gyász: elhunyt Damu Roland

Hiába volt két oltása, a botrányairól is elhíresült színészt elvitte a koronavírus. 47 éves korában meghalt Damu Roland, a Jóban Rosszban című tévésorozat egykori szereplője – írja az Index.hu. December közepén érkezett a hír, hogy a színész mélyaltatásban fekszik az egyik kórház intenzív osztályán. Akkor egy ismerőse tudatta a rajongókkal, hogy Damu Roland két oltás ellenére kapta el a koronavírust. Éppen a harmadik oltást készült felvenni, de az állapota ezt már nem engedte. Damu először lélegeztetőgépen várta a gyógyulást, ám mivel nem reagált jól a terápiára, átszállították egy másik kórházba, ahol műtüdős…

Tovább olvasom

Elárulta a minisztérium, eddig hány 5-11 éves kapott oltást

Viszonylag alacsony a minisztérium által közölt szám, de még csak néhány hete vette kezdetét a fiatalok vakcinálása. A szervi gyulladásokat és a poszt covid tüneteket szeretné elkerülni a legtöbb szülő, aki kéri a gyerekének a koronavírus-elleni oltást. Ezt mondta az RTL Híradónak nyilatkozó pécsi gyermekorvos, aki a nála jelentkezők többségének már az ünnep előtt beadta az oltást – írja a hvg.hu. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma eközben azt közölte, hogy az 5-11 éves gyerekek közül nagyjából harmincezezren kapták meg eddig a vakcinát. A szám alacsonynak tűnhet, de ne feledjük, hogy csak december 15-én kezdték…

Tovább olvasom

„Amikor valaki meghal, mindig kinyitom az ablakot, hogy a lelke el tudjon menni”

Szívfacsaró karácsonyi videóüzenetet tettek közzé a magyar kormány hivatalos Facebook-oldalán, amelyben a budapesti Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Covid-intenzív osztályának munkatársai beszéltek a tapasztalataikról és az oltás felvételének fontosságáról. A megható videóban – amelyet az Index.hu szemlézett – az ott dolgozó kardiológus szakorvosok egyike elmondta, nem adják fel, és a borzasztó fáradtság, illetve leterheltség ellenére is van egy-két kedves szavuk egymáshoz. “Sajnos én azt gondolom, a Covid tényleg olyan, mint az orosz rulett, nem lehet tudni, hogy kinél, mit vált ki” – fogalmazta meg az egyik főnővér, aki hozzátette, mindennapjaik mind fizikailag,…

Tovább olvasom

Már a versenyhivatal is vizsgálja, miért drágábbak itthon a gyorstesztek, mint Európában

Igaz, számos más termékkel is megtehetnék ezt a vizsgálatot, mert ugyanúgy nem értjük. Magyarországon a Covid-gyorstesztek jóval többe kerülnek, mint a legtöbb más európai országban. Az ok egyelőre ismeretlen, bár sejtéseink vannak. Vizsgálja a koronavírus-gyorstesztek piacát a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert felmerült, hogy a belföldön kapható tesztek ára európai összehasonlításban is túl magas, a gyorstesztek kapcsán több panasz is érkezett a hatósághoz – írja a GVH közleménye. „A fogyasztói árak – európai átlaghoz mért – magasabb árszintjének okait a nemzeti versenyhatóság gyorsított ágazati vizsgálat keretében vizsgálja meg, különös tekintettel arra, hogy…

Tovább olvasom

Törökország engedélyezte a saját fejlesztésű vakcináját

A török gyógyszerfelügyeleti hatóság engedélyezte a koronavírus elleni, török fejlesztésű Turkovac vakcina vészhelyzeti alkalmazását – közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter az oltóanyagot gyártó üzemben, amit a HVG szemlézett magyar nyelven. Koca egyúttal bejelentette, hogy megkezdődött az oltóanyag sorozatgyártása is, és ezzel Törökország a kilencedik ország a világon, amely vakcinát állít elő a SARS-CoV-2 koronavírus ellen. A tárcavezető jelezte: a készítményt a következő hét végétől kezdik el alkalmazni a lakosság tömeges oltására. Ates Kara, a török egészségügyi minisztérium által létrehozott tudományos tanács tagja úgy nyilatkozott, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján a…

Tovább olvasom

Egy magyar férfi már a negyedik oltását is megkapta

Hiába lehet egyelőre csak három oltást kapni hivatalosan Magyarországon, van már olyan magyar, aki négyszer vette fel a koronavírus elleni vakcinát – számolt be a Blikk. A lap tudósítása szerint Pártos Balázs december 17-én számolt be arról, hogy másodjára is felvette a harmadik oltást. Pártos azt írta, hogy márciusban és áprilisban egy-egy Pfizert kapott, szeptemberben pedig Janssennel oltották be. A férfi hozzátette, hogy korábban átesett a fertőzésen is. Pártos a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán kapta meg mind a négy oltását – vagyis hiába járt már ott háromszor korábban, negyedjére…

Tovább olvasom