Törökország engedélyezte a saját fejlesztésű vakcináját

Megosztás

A török gyógyszerfelügyeleti hatóság engedélyezte a koronavírus elleni, török fejlesztésű Turkovac vakcina vészhelyzeti alkalmazását – közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter az oltóanyagot gyártó üzemben, amit a HVG szemlézett magyar nyelven.

Koca egyúttal bejelentette, hogy megkezdődött az oltóanyag sorozatgyártása is, és ezzel Törökország a kilencedik ország a világon, amely vakcinát állít elő a SARS-CoV-2 koronavírus ellen.

A tárcavezető jelezte: a készítményt a következő hét végétől kezdik el alkalmazni a lakosság tömeges oltására. Ates Kara, a török egészségügyi minisztérium által létrehozott tudományos tanács tagja úgy nyilatkozott, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján a Turkovac emlékeztető oltásként lesz használható.

Recep Tayyip Erdogan török elnök videóhíváson keresztül kapcsolódott a sanliurfai eseményhez. Megszólalásában kiemelte, hogy

Törökország világszerte elérhetővé kívánja tenni az oltóanyagot.

A hivatalos közlés szerint a klinikai vizsgálatok során egy fertőzött sem szorult kórházi ellátásra. A vakcina hatásossági adatok nem ismertek. A 83,6 milliós Törökországban jelenleg a Sinovac, valamint a Pfizer–BioNTech koronavírus elleni vakcinájával végzik a lakosság oltását.

Kapcsolódó cikkek