Biciklizzenek többet a fiatalok: Kiskunfélegyházán is nagy sikerrel indult a Bicibusz

A Bicibusz mozgalom öt, Barcelonában élő család fejéből pattant ki, akik szerették volna, ha a gyerekeik reggelenként örömmel és biztonságban érnének be az iskolába. Az elképzelésükből globális projekt lett és eljutott Magyarországra is, a fővárostól Zircen át, Pécsen keresztül egészen Kiskunfélegyházáig fogtak össze egy jó cél érdekében diákok és felnőttek.

Tovább olvasom

Két év alatt 191 millió forintot csalt ki a hiszékeny férfitól, aki még adósságba is verte magát

A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás miatt vádat emelt egy nővel szemben. Az elkövető a lakásának felújítása kapcsán megismert cégvezetővel bensőséges kapcsolatba kerülve, közel két év alatt összesen 191 millió forintot csalt ki a gyanútlan férfitól. Áldozatának nemcsak a saját pénze úszott el, hanem még tetemes adósságba is verte magát, hogy a nő hamis terveit finanszírozni tudja. A vádirat szerint az isaszegi nő – az ügy vádlottja – 2018 elején álnéven mutatkozott be a lakásának felújítása kapcsán megismert kiskunfélegyházi vállalkozónak, akivel rövidesen bensőséges viszonyba került.…

Tovább olvasom