A piros lámpánál megállt az autós, mégis szabálytalan. Naná, mert a STOP-vonalnál kellene tartózkodnia és nem annyira elől. De ha a felfestésből szinte nem látszik semmi és nincs helyismerete, akkor is az ő hibája?
Tovább olvasomCímke: kereszteződés
Baleset miatt torlódás Szolnokon, kerüljük el a helyszínt
A kereszteződés egyébként is nehéz napokat okoz a közlekedőknek, mivel teljesen feltúrták és emiatt sávlezárás van érvényben. Egy személyautó és egy csuklós busz azonban a jelek szerint nem értették meg egymást.
Tovább olvasomKigyulladt és porig égett egy autó Szolnokon
Szerencsére nem történt sérülés, a benne ülők időben ki tudtak menekülni. Egy Mercedes típusú gépkocsi kapott lángra és égett le.
Tovább olvasomTúl sok a baleset – hamarosan megváltoztatják a „kutyagyári” kanyar közlekedési rendjét – videó
A tószegi polgármester maga jelentette be a jó hírt és részletesen be is mutatta, milyen változásokra számítsunk a közeljövőben.
Tovább olvasomMegelevenedett a sofőrök rémálma, elnyelt a föld egy autóst a kereszteződésben
Ezekhez képest a szolnoki kátyúk sehol nincsenek. Egészen durva eset, egyáltalán nem lehetett felkészülni erre a víznyelő okozta súlyos balesetre. Egyszer csak megnyílt a föld az autós alatt és tíz métert zuhant járművével.
Tovább olvasomTovábbra is problémás a szolnoki kereszteződés – a stop-vonal előtt álljunk meg
A másik irányból, kis ívben érkezők problémáját már megoldották, ám ezzel született egy újabb. A bóják ugyanis a nagy ívben kanyarodó buszoknak komoly akadályt jelentenek. Vegyük észre, hogy a belső sávban van egy fontos felfestett vonal.
Tovább olvasomSzolnokon a kereszteződésben autónk hátsó ajtaját próbálják kinyitni, legyünk óvatosak
Mindenképpen vigyázzunk értékeinkre és leginkább testi épségünkre, évekkel ezelőtt így gyilkoltak meg egy lányt, hogy ezzel a módszerrel jutottak be az autójába. Jobb félni, mint megijedni.
Tovább olvasomJókora baleset történt délelőtt Szolnokon
A karambolban részt vevő egyik autó fel is borult. Információink szerint szerencsére nem történt személyi sérülés, de a forgalom hosszasan és jelentős ideig torlódott.
Tovább olvasomBaleset történt az egyik fontos szolnoki csomópontban
A jelzőlámpák az eddigi információk szerint működtek, a csattanás után gyorsan nagy torlódás alakult ki a környéken.
Tovább olvasomBaleset történt Szolnokon, rendőrautó ütközött a kereszteződésben
Ebben az esetben pedig hiába rendőr az egyik résztvevő az ütközésben, annál inkább rendőrt kell hívni a helyszíneléshez. Természetesen nem lehet a csattanás résztvevője.
Tovább olvasom