Az ’50-es években Békés megyétől Szolnok térségéhez csatolt Öcsöd neve sokaknak még ma is elsősorban József Attiláról ismerős, ráadásul meglehetősen nehéz örökség tapad a településhez. A József Attila Emlékházban járva éppen ezért nem csupán egy költő gyermekkorát ismerhetjük meg, hanem azt a falut is, amelybe egy alig néhány éves, pesti környezetből érkező kisfiú 1910 tavaszán nővérével, Etussal megérkezett, és több mint két évet töltött itt nevelőszülőknél. Mátéfi Ágnes helytörténész vezetett körbe bennünket, és közben olyan részleteket mesélt el a költő életéről, Öcsödről és a Gombai családról, amelyek egészen más fénybe…
Tovább olvasomCímke: józsef attila
Közös versmondásból lett flashmob a Zöld háznál
Nem mindennapi jelenet fogadta a járókelőket kedd délután a Zöld ház előtt: egyre többen csatlakoztak ahhoz a közös versmondáshoz, amely végül flashmobbá alakult.
Tovább olvasomNemcsak Szolnokon köszöntik programokkal a Költészet Napját
Ahogy beszámoltunk róla a Szol24-en, idén is különleges programmal ünnepli a megyeszékhely a az egyik legjelesebb magyar költőnk, József Attila születésnapján a Költészet Napját, amelynek keretében a helyiek lehetőséget kapnak arra, hogy megosszák egymással kedvenc soraikat. Szolnok mellett Jászberényben, Karcagon és Újszászon egyaránt rendezvényekkel készülnek.
Tovább olvasomVersmegálló Szolnokon a Költészet Napján
Hazánkban 1964 óta tartunk irodalmi előadóesteket, könyvbemutatókat és szavalóversenyeket az egyik legjelesebb magyar költőnk, József Attila születésnapján. Idén különleges programmal ünnepli a megyeszékhely a Költészet Napját, amelynek keretében a helyiek lehetőséget kapnak arra, hogy megosszák egymással kedvenc soraikat.
Tovább olvasomBaleset történt az egyik fontos szolnoki csomópontban
A jelzőlámpák az eddigi információk szerint működtek, a csattanás után gyorsan nagy torlódás alakult ki a környéken.
Tovább olvasomPistaként vágyakozni Öcsödön a mama után
A magyar költészet napja 1964 óta József Attila születésnapja. A tragikus sorsú költő 1905. április 11-én látta meg a napvilágot öt és fél kilós csecsemőként. Miután József Áron már két éve magára hagyta feleségét három gyermekével, a két kisebb 1910-ben Öcsödre kerül nevelőszülőkhöz. Miközben a mama és József Jolán a nyomorral és a betegséggel viaskodik a Ferencvárosban, addig a kicsik a lelencek idegenségélményét tapasztalják meg. Gombaiék a szúrós szemű kisfiút Pistának nevezik már a megérkezése napján.
Tovább olvasom