Bedühödtek Milák Kristófra, törvénymódosítást terveznek, amivel bajnok úszónk bukhatja az életjáradékot

Kétszeres olimpiai bajnok úszónk mindig meglehetősen különc volt, ami a viselkedését illeti, de az eredmények eddig mindig őt igazolták. Ám most megharagudtak odafent Milákra, egy törvénymódosítással akár saját életjáradékától is eleshet, ha továbbra sem jelöli meg, ki segítette a felkészülését.

Tovább olvasom

Bejelentette visszavonulását legendás úszónőnk, Hosszú Katinka

Rióban három olimpiai aranyérmet is szerzett, Tokióban már a dobogóra sem sikerült felállnia, tavaly pedig már az olimpiára való kijutástól is messze járt. Ettől függetlenül amit előtte letett az asztalra eredmények terén Hosszú Katinka, arról csak szuperlatívuszokban beszélhetünk, fantasztikus pályafutás végére tett most pontot.

Tovább olvasom

Megvan az újabb olimpiai aranyérmünk! A férfi párbajtőrcsapat drámai utolsó tussal győzött

Többször is kerülgethetett minket a szívinfarktus, a hajrában ugyanis nem sikerült a két tus előnyt megőrizni, egyenlített Japán, így jöhetett a hosszabbítás. Itt azonban Siklósi Gergely bevitte a döntő találatot, megvan a második aranyérmünk Párizsban!

Tovább olvasom

„A bírók korábban is a kínaiaknak kedveztek” – elvették a magyar aranyérmet a téli olimpián

Knoch Viktor gyorskorcsolyázón kívül másnak is könnyedén szemet szúrt, mennyire lejt napok óta a kínai hazai pálya. Hiába lett első Liu Shaolin Sándor, végül videózás után kizárták és nem nagy meglepetésre ismét kínai versenyző nyakába került az aranyérem. Jogos döntés, vagy megint azt élhetjük át, mint 2008-ban, hogy ha kínai indul egy versenyszámban, akkor mindenképpen ki kell hozni győztesnek? A téli olimpia hétfői gyorskorcsolya-versenyén hiába ért Liu Shaolin Sándor elsőként célba a férfiak 1000 méteres döntőjében, a videózás után elvették a magyar aranyérmet. Hazai, kínai győzelem született, Liu Shaoang pedig…

Tovább olvasom

Elképesztő: azt hitték, belehalt a balesetbe, a hullaházban vették észre, hogy még él, öt év múlva olimpiai bajnoki címet nyert

Döbbenetes történt az elmúlt századból, így válhat valaki „elhunytból” olimpiai bajnokká, így épülhet fel rendkívül súlyos sérülésekből olyannyira, hogy aranyérmet szerezhessen. „Ő volt az, aki kinyitotta a kaput, és megmutatta, hogy az atlétika szórakoztató, drámai és elbűvölő is egyben. Jövőképet mutatott a fiatal nők ezreinek, hogy érdemes a sporttal komolyabban foglalkozni” – 1971-ben, ötven éve méltatták így a mindig mosolygós Betty Robinsont, amikor bekerült a Hírességek Csarnokába. Hogy ott van a helye, abban már akkor mindenki biztos volt, sokan azon csodálkoztak, miért csak 60 évesen került be a sportág halhatatlanjai…

Tovább olvasom