A nyári szünet kezdetével ismét elindult az a program, amely évek óta egyszerre kínál elfoglaltságot a diákoknak és segítséget a családoknak. A résztvevők ezúttal sem hagyományos tábori napokra számíthatnak.
Tovább olvasomSzerző: Horváth Zsolt
Két napra megváltozik a közlekedés Csépa közelében
A következő napokban érdemes figyelmesebben közlekedni a Csépa és Csongrád közötti úton, ugyanis munkavégzés miatt ideiglenes korlátozásokra lehet számítani.
Tovább olvasomA magad Szolnokját kell megalkotnod – Ahmed Amran a Prima-jelölésről, a magyar nyelvről és az emberi töréspontokról
A Szolnokon élő író életútja több országon, nyelven és szakmán vezet át, most pedig a területi Prima díj jelöltjei közé került. Megkérdeztük Ahmed Amrant arról, hogyan látja a jelölést, a magyar nyelvet, Szolnokot és az emberi töréspontokat.
Tovább olvasomTöbb helyen is nyomot hagyott a szolnoki vihar
Rövid idő alatt romlottak le a közlekedési körülmények Szolnokon, miután a késő délutáni vihar erős széllel érkezett meg a város fölé.
Tovább olvasomA szolnoki utasok is megérzik a nagy nyári vasúti karbantartást
Hetekre átalakul a közlekedés az egyik legfontosabb szolnoki vasútvonalon, ezért most különösen könnyű rossz helyen vagy rossz időben keresni egy vonatot.
Tovább olvasomTöbb mint négyezer pályamű közül emelkedett ki egy szolnoki diák alkotása
A tűzvédelemről szóló országos pályázaton idén is több ezer iskolás mutatta meg, hogyan látja a megelőzés, a felelősség és a biztonság kérdését. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye is kiemelkedő eredménynek örülhetett.
Tovább olvasomJemenből indult, Szolnokon talált otthonra – Prima díjra jelölték Ahmed Amrant
A Szolnokon élő szerző pályája jóval messzebbről indult, mint a legtöbb hazai irodalmi történet. Ahmed Amran ma már magyarul ír, és idén a területi Prima díj jelöltjei közé került.
Tovább olvasomEgy túrkevei építész is bekerült a vármegye legjobbjai közé
A túrkevei származású építészmérnök idén a Prima díj Magyar építészet és építőművészet kategóriájának képviselőjeként jutott be a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei döntősök közé.
Tovább olvasomSzolnoki áldozatokra emlékeztek a holokauszt évfordulóján
A holokauszt szolnoki áldozataira emlékeztek a városban, a megemlékezésen Györfi Mihály polgármester is részt vett.
Tovább olvasomLőtér, templomok és rejtett műhelyek: különleges helyszínekkel bővül a Múzeumok Éjszakája
Június 20-án a Múzeumok Éjszakája programjai nemcsak a klasszikus kiállítóterekbe, hanem szokatlan, ritkán látogatható helyszínekre is beviszik a közönséget. A szervezők idén különösen szélesre nyitották Szolnok város kulturális térképét.
Tovább olvasom