A magyar politikai életben ritkán látott súlyú igazolással indította a 2026-os évet a Tisza Párt, amikor pár nappal ezelőtt bejelentették, hogy Kapitány István, a Shell korábbi globális alelnöke csatlakozik a szervezethez. Kapitány döntése azért is rendkívüli, mert sok évtizednyi sikeres nemzetközi karriert hagyott hátra, amelynek csúcsán 85 ország több tízezer kereskedelmi egységéért és félmillió munkavállalóért felelt: pártbeli tevékenységének egyik első állomásaként Jászberényben kezdte meg az operatív munkát.
Tovább olvasomSzerző: szol24.hu
Ráfázik, aki járművel a Tisza jegére hajt
Bár a hatóságok folyamatosan hangsúlyozzák a befagyott vízfelületek veszélyeit, két fiatalember mégis úgy döntött, hogy segédmotoros kerékpárral vág át az Alcsi-Holt-Tisza jegén. A felelőtlen közlekedők ellen a vízirendészek január 19-én, hétfő délután intézkedtek, miután tetten érték őket a tiltott zónában.
Tovább olvasomNyissunk ajtót, ha keres a KSH Szolnokon!
Szolnok lakosságának életkörülményeit, munkapiaci helyzetét és digitális szokásait méri fel idén a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A városvezetés hétfői tájékoztatásából kiderült, az önkéntes adatszolgáltatáson alapuló kutatások lényege, hogy naprakész és pontos adatokat biztosítsanak a döntéshozók számára a helyi társadalom aktuális állapotáról. Így tudjuk segíteni a munkájukat:
Tovább olvasomElhunyt Gutai István újságíró, a kosárlabdameccsek emlékezetes hangja
Mély megrendüléssel fogadta a hazai sportsajtó és a televíziós szakma a hírt, miszerint hosszan tartó, türelemmel viselt súlyos betegsége után, életének 53. évében elhunyt Gutai István. A televíziós szakember Pakson és a Jászságban is meghatározó alakjává vált a lokális médiának televíziózásnak: halálával egy remek gondolkodású kollégát és egy jellegzetes hangú riportert veszített el a szakma.
Tovább olvasomTávozik posztjáról a jászberényi alpolgármester
Lemondott tisztségéről Balogh Béla, Jászberény alpolgármestere. A Közösen Jászberényért Egyesület (KJE) színeiben mandátumot szerzett városvezető a képviselői mandátumát is visszaadta, így az 5. számú választókerület képviselet nélkül maradt. Budai Lóránt polgármester szerint egy hetek óta tartó folyamat végére került pont.
Tovább olvasomPócs János: Meg fogjuk nyerni a választást, legalább annyira, mint 2022-ben
Újabb állomásához érkezett a kormánypárt országjáró fóruma, Győr és Szeged után Miskolcon, a DVTK Arénában gyűltek össze a Fidesz szimpatizánsai. A Digitális Polgári Körök találkozóján Orbán Viktor közel másfél órán át felelt a közönség soraiból érkező kérdésekre, miközben a színpadon elhangzott beszédek jóformán kizárólag a háborús veszélyre és az új politikai szereplők jelentette kockázatokra fókuszáltak. A rendezvényen részt vett Pócs János országgyűlési képviselő is, aki kameráink előtt válaszolt néhány kérdésre.
Tovább olvasomElkóborlott némakacsát adott át gazdájának a jászberényi állatkert
Véget ért egy kalandos utazás Jászberényben, sikerült befogni azt a némakacsa gácsért, amely hetek óta járta a város utcáit. A szárnyas az állatkert melletti raktárparkolóban „bukott le”, és már vissza is került aggódó gazdájához.
Tovább olvasomMi lesz veled, egykori MOL-székház?
A hírek szerint hamarosan végérvényesen egy új korszak kezdődik a szolnoki belváros egyik meghatározó és kifejezetten megosztó épülete, az egykori MOL-székház életében. A tízemeletes irodaház az olajvállalat kiköltözése után hosszú ideig üresen állt és a város egyik, ránézésre is depresszív pontjává vált, de úgy tűnik, valaki potenciált látott benne.
Tovább olvasomTeljes egészében megtekinthető Puzsér Róbert szolnoki előadása
A modern társadalom egyik legégetőbb kérdését, a pszichopátiás jegyek és a hatalmi elit összefonódását járta körbe Puzsér Róbert és Dr. Kovács Beáta közös estje Szolnokon. A november 21-én megrendezett eseményen arra keresték a választ, miért vált mára a lelkiismeret hiánya szinte előnnyé a politika, az üzleti világ és a média csúcsain – a beszélgetés most az elejétől a végéig megtekinthető.
Tovább olvasomF*szkalapozás és kérdéses bírói döntések a jászberényi kosármeccsen
Rendkívüli izgalmakat és 130 perces küzdelmet hozott a Jászberényi KSE és a Phoenix-MT Fót összecsapása, a hazai kék-fehérek bár hatalmasat küzdöttek a bajnoki címre is esélyes Pest megyei csapat ellen, ám a kétszeri ráadást követően végül 97–99 arányban a vendégek távozhattak győzelemmel a vitatott végjátékot hozó találkozóról. A találkozón történteket Szarvas Gábor vezetőedző sem hagyta szó nélkül, sőt.
Tovább olvasom