Mozgalmas hétvégén ünnepelte Város Napját Túrkeve, ahol egy különleges díjátadó és sokszínű kulturális programok várták a lakosokat. A kétnapos rendezvény pénteken a városháza dísztermében tartott ünnepélyes ceremóniával vette kezdetét, amelyen tíz év után először ítélték oda a Város Díszpolgára címet.
Tovább olvasomSzerző: szol24.hu
Gyászol Kisújszállás futballcsapata, elhunyt az egyik játékosuk
Még hétvégén pályára lépett csereként a Tiszaszentimre–Kisújszállás vármegyei I. osztályú mérkőzésen, néhány nappal később azonban tragikus hír rázta meg a helyi futballközösséget. Balogh Attila szerdán, munkahelyén lett rosszul, majd életét vesztette.
Tovább olvasomCsúnya motorosbaleset történt Mezőtúrnál
Súlyos baleset történt hétfőn Mezőtúr külterületén, miután a 4631-es úton két motoros összeütközött, a helyszínre pedig mentőhelikopter is érkezett. Az érintett útszakaszt teljes szélességében le kellett zárni, miközben több autópályán fennakadások nehezítették a közlekedést.
Tovább olvasomTovább szenved a magyar ipar, de talán már látszik a fény az alagút végén
Továbbra is tart a magyar ipar szenvedése, tavaly júliushoz képest idén újabb 1 százalékkal esett a termelés, de talán már látszik némi fény az alagút végén, mert a kiábrándító júniusi adathoz képest 2 százalékos növekedés mutatkozik a KSH pénteken közzétett becslése alapján. A részletes adatokat egy hét múlva közli majd a hivatal.
Tovább olvasomNyomára akadtak a devizában, rollerben és okosórában is utazó szolnoki férfinak
Őrizetbe vették a szolnoki rendőrök azt a 30 éves helyi férfit, akit több vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak. A nyomozás szerint elég hosszú a bűnlajstroma, az elmúlt hónapokban kerékpárt és elektromos rollert is eltulajdonított a város különböző helyszíneiről.
Tovább olvasomSzeretné, hogy Vétó legyen Jászberényben vagy Karcagon? – Itt tud szavazni
A Partizán újabb vidéki állomásra készül a Vétó című műsorral, és ezúttal Jászberény és Karcag is terítéken lehet, mint helyszín, bár a végső döntés a közönség kezében van. A szerkesztőség szavazást indított, azaz bárki leadhatja voksát arról, hogy a műsor következő felvétele Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Esztergomban, vagy a határon túl legyen.
Tovább olvasomElképesztően cuki őz esett gödörbe Örményesnél
Szokatlan balesethez riasztották a tűzoltókat kedden délután Örményes külterületére, ugyanis egy őz egy négy méter mély silógödörbe zuhant egy tanyán. A rémült állat önerőből képtelen lett volna kimászni a csapdából, így a gazdák értesítették a katasztrófavédelmet.
Tovább olvasomA nagykátai vasúti csatlakozáshoz igazítják a jászberényi tömegközlekedést
Szeptember 1-jétől változik több autóbuszjárat menetrendje Jászberény és Nagykáta térségében annak érdekében, hogy az utasoknak gyorsabb és kiszámíthatóbb átszállási lehetőséget biztosítsanak a Budapest felé közlekedő vonatokra.
Tovább olvasomMár nemcsak Pócs János mondja, hogy felújítják a jászberényi vasútállomást
A MÁV tájékoztatása szerint még az idén megkezdődik a jászberényi vasútállomás épületének felújítása. A beruházás során megújul a homlokzat, kicserélik a nyílászárókat, korszerűsítik a belső utastereket és új mosdók is létesülnek.
Tovább olvasomTizedik alkalommal tartott egész napos programsorozatot az Olajbányász-család
Szolnok jubileumi évében különleges közösségi eseménnyé vált az augusztus 30-án megrendezett tizedik Olajbányász Szurkolói és Családi Nap, hiszen a város sportbarátai egész napos programokkal ünnepelhették a klubhoz való kötődésüket.
Tovább olvasom