Egyre több muflont tudnak elejteni

A felvételen látható muflonkost sikerült terítékre hoznia a szuhafői Nagy Szabolcsnak (képünkön jobbról) a Gyöngyös-Gyöngyöshalászi Földtulajdonosi Vadásztársaság területén.  Kísérője, Ilyés Zsolt hivatásos vadász a Nimród vadászújságnak elmondta: 6800 hektáros vadászterületük (melyből körülbelül ezer hektár érintett muflonvadászattal) a Mátra lábánál található, s habár a muflon vadászata egyre népszerűbb, jellemzően csak akkor tudnak lövetni, ha a vad lejön a hegyről a hó és a hideg miatt.  2020-ban 14, 2021-ben pedig 21 muflont sikerült terítékre hozni, miközben a vadásztársaságnál arra is figyelnek, hogy csak érett kosokat ejtsenek el a vendégvadászok. Fontosnak tartják ugyanis…

Tovább olvasom

A benzin megint olcsóbb lesz szerdától

A gázolaj viszont drágul, és az ára még messzebbre kerül a benzinétől. Eltérő irányú mozgásokat jelez előre a Holtankoljak.net a héten az üzemanyagok árában: a benzint bruttó 4 forinttal kevesebbért, a gázolajat 7 forinttal többért kapják majd a kutak a nagykereskedőktől. A szakportál szerint az átlagárakban is tapasztalható lesz a változást a hét közepén, várhatóan így alakulnak majd: 95-ös benzin: 634 forint/liter,gázolaj: 718 forint/liter.

Tovább olvasom

Ha itt dübörög minden, mégis, hogy van akkor ennyi szegény?

Félmillió forint az átlagkereset, nőnek a nyugdíjak, nő minden, ahogy persze azt a Fidesz elképzeli. Már csak az a kérdés, hogy akkor hogyan lehet az, hogy ennyi ember veszi igénybe az ingyenes ételosztást vagy ennyi embernek osztanak szeretetcsomagokat. Vagy miért is kell szociális tűzifát osztani tonnaszámra? Hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát, tartja a mondás, és ez érvényes a Fideszre is. Ezekkel az akciókkal bukik ki igazából, hogy bizony, nagyon sok szegény él Magyarországon, hiába is titkolják. Kállai Mária is örömmel számol be ilyen eseményekről, legutóbb például elég nevetséges módon…

Tovább olvasom

Hamar előkerültek a golfütők és a fejszenyelek

Golfütőkkel és fejszenyelekkel esett egymásnak két család a csongrádi komp állomáson. A rendőrök csoportos garázdaság és súlyos testi sértés bűntette miatt indítottak eljárást. A megalapozott gyanú szerint december 18-án kora délután találkozott egymással két haragos viszonyban lévő család Csongrádon, a Tisza partján. A találkozó erőszakba torkollt, a résztvevők a náluk lévő golfütőkkel és fejszenyelekkel ütötték-verték egymást, többen könnyű, egy férfi pedig súlyos sérülést szenvedett a verekedésben. A rendőrök három férfit és három nőt elfogtak és előállítottak a Csongrádi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták őket. Ellenük csoportosan elkövetett garázdaság és súlyos testi…

Tovább olvasom

Teljesen összegyűrték az autóját, elképesztő balesetéről második születésnapjaként számolt be a mezőtúri születésű nő

Csodával határos módon túlélte azt a balesetet az a mezőtúri születésű nő, akinek autóját egy 38 tonnás kamion gyűrte egy másik kamion alá a közelmúltban Szolnoknál. Az elképesztő balesetről maga az érintett számolt be közösségi oldalán. Ezt írta: “Úton voltam, mert anyukámhoz szerettem volna eljutni Békéscsabára, aki egész nap sütött-főzött, mert hosszú évek után először tudtunk volna több napot együtt tölteni és hivatalos ügyeket intéztünk volna ebben a pár napban, hogy a lakáshiteleim kamatai ne szökjenek az egekbe. Élveztem, hogy kora délután indulhattam, nem voltam időhöz kötve és a kedvenc,…

Tovább olvasom

KSH: novemberben 7040 gyermek született, és 10 ezer 220-an haltak meg

2021. december és 2022. november között a születések száma 5,2, a halálozásoké 11, a házasságkötéseké pedig 7,6 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi időszakhoz képest – tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn az MTI-t. Novemberben 7040 gyermek született, 11 százalékkal, 878-cal kevesebb az egy évvel korábbinál. 10 220-an haltak meg, 35 százalékkal, 5524-el kevesebben, mint 2021 novemberében. A természetes fogyás a tavaly novemberi 7826-tal szemben idén ugyanebben a hónapban 3180 volt. A KSH szerint a jelentős csökkenés oka a koronavírus-járvány negyedik hullámának tavaly novemberi magas bázisértéke. A járvány előtti…

Tovább olvasom

Szolnok és Budapest között vonattal éri meg jobban ingázni a MÁV szerint

Az üzemanyagárak változása miatt most még inkább érdemes a közösségi közlekedést választani, az ingázás nagyjából háromszor annyiba kerül azoknak, akik autóval járnak dolgozni – erre hívta fel a figyelmet a MÁV-Volán csoport az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében. Még akkor is körülbelül fele annyiból ki lehet jönni, ha városi helyi bérletet kell váltani a vasúti vagy a buszbérlet mellé – jelezték.Idén már a járványhelyzet előtti időszak utasforgalma tapasztalható a közösségi közlekedési társaságok járatain, a MÁV-Volán csoport utasszáma a 710 milliót is elérheti 2022 végére. A közlemény szerint ahhoz, hogy még többen…

Tovább olvasom

Gereblyézéssel fogtak halakat a Szórói Holt-Tiszából

A Szolnoki Járási Ügyészség orvhalászat vétsége és lopás vétségének kísérlete miatt emelt vádat két zagyvarékasi férfival szemben, akik tiltott módon, gereblyézéssel fogtak ki halakat a Holt-Tiszából, azonban a kifogás után a halőrök rajtakapták, majd a rendőrség megérkezéséig visszatartották őket. A vádirat szerint a 37 éves férfi és 29 éves öccse október 29-én a délelőtti órákban, Besenyszög-Szórópuszta külterületén, a Tisza folyó jobb parti árterületén található, Szórói Holt-Tisza ágban tiltott módon, gereblyézéssel fogott ki 20 pontyot, egy harcsát, 18 kárászt, és 6 amúrt, melyek értéke összesen 50 ezer 520 forint volt. A…

Tovább olvasom

Szolnok fideszes vezetése képtelen megbirkózni a sötétséggel

Olvasóink jelezték, hogy jó ideje teljes sötétség uralkodik a szolnoki Ady Endre utcában és környékén, például a Móra Ferenc utcai parkolóban. A problémáról pár napja mi is írtunk, ám semmi sem történt. Úgy tűnik, a város vezetésének fogalma sincs, mi folyik a városban, illetve ha tudnak is róla, képtelenek elintézni, hogy legyen világosság. Tudjuk persze, hogy gyaloghidakat és játszótereket könnyebb átadni, mint a Mészáros Lőrinc féle vállalatnál elintézni a problémát, de azért mégis jó lenne megpróbálni… Olvasóink azt írták, hogy az Ady Endre utca a piactól a Zagyva felé most…

Tovább olvasom