Szolnok és Budapest között vonattal éri meg jobban ingázni a MÁV szerint

Megosztás

Az üzemanyagárak változása miatt most még inkább érdemes a közösségi közlekedést választani, az ingázás nagyjából háromszor annyiba kerül azoknak, akik autóval járnak dolgozni – erre hívta fel a figyelmet a MÁV-Volán csoport az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.

Még akkor is körülbelül fele annyiból ki lehet jönni, ha városi helyi bérletet kell váltani a vasúti vagy a buszbérlet mellé – jelezték.
Idén már a járványhelyzet előtti időszak utasforgalma tapasztalható a közösségi közlekedési társaságok járatain, a MÁV-Volán csoport utasszáma a 710 milliót is elérheti 2022 végére. A közlemény szerint ahhoz, hogy még többen szokjanak át a vasúti vagy a buszos utazásra, az autósoknak is vonzó menetrendi év kezdődött december 11-től.

A közlekedési vállalatcsoport ismertette: a Vác és a Nyugati pályaudvar közötti 34 kilométerre a dolgozói bérlet havi 24 ezer 600 forintba kerül, autóval a havi költés eléri a 73 ezer forintot. Budapest és Székesfehérvár között 67 kilométer a távolság, ezen a viszonylaton 49 ezer 800 forint a bérlet, autóval ingázva viszont 143 ezer 648 forintot kell üzemanyagra költeni.

Budapest és Szolnok között a vonatbérlet 71 ezer 200 forintba, az autózás 214 ezer 400 forintba kerül.

Példaként említették, hogy a buszbérletek ára is általában harmad annyiba kerül, mint a napi autós ingázás üzemanyagköltsége.
Az árak a 30 napos, teljes árú vonat- és buszbérletre vonatkoznak, míg a gépkocsiknál 1 utasra, 20 munkanappal számolt a közlekedési társaság, és kizárólag az üzemanyagköltséget vette figyelembe. A személyautóknál az átlagfogyasztást 8 literrel, az átlagos üzemanyagköltséget pedig 670 forinttal számolták.

Térképen is bemutatták a különbséget

Kapcsolódó cikkek