Még március 15., nemzeti ünnepünk alkalmából főigazgatói elismerésben (tárgyjutalomban) részesült Pádár Gábor, a Kötivizig nyugdíjba vonult kitűzési szolgálatvezetője, hajózási szakember. Március 22-én, a víz világnapján Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át a Belügyminisztériumban rendezett ünnepségen Markót Emese vagyongazdálkodási csoportirányító, Mosonyi Emil Díjban részesült Németh Miklós nyugalmazott szolnoki szakaszmérnök, utódja, Horváth Lajos (korábbi főmérnök) pedig Kvassay Jenő Emlékérmet vehetett át, közölte a Kötivizig.
Tovább olvasomSzerző: Tóth András
A biciklis megúszta könnyű sérüléssel, de járműve már nem járt ilyen jól
Egy dunakeszi lakos személygépkocsival közlekedett Öcsödön, a Kossuth Lajos úton március 22-én a reggeli órákban. A járművezető a Deák Ferenc úti kereszteződéshez érkezett, azonban figyelmen kívül hagyta a részére kihelyezett „Állj! Elsőbbségadás kötelező” közúti jelzőtáblát és nem biztosított elsőbbséget a védett úton érkező 66 éves helyi kerékpárosnak és összeütköztek. A baleset következtében a biciklis – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Fotók. police.hu
Tovább olvasomBűncselekményekből tartották fenn magukat, de letartóztatásuk ellen fellebbeztek
A Jászberényi Járási Ügyészség lopás bűntette és lopás vétsége miatt indítványozta azoknak a 24 és 21 éves jászapáti férfiaknak a letartóztatását, akik az elmúlt öt hónapban – részben közösen – összesen 11 alkalommal loptak Jászapátin.
Tovább olvasomM44 és M43: egyiken súlyos, másikon halálos baleset volt
Kunszentmárton külterületén, az M44-es számú autóút Békéscsaba felé vezető szakaszán baleset történt délután. A rendelkezésre álló adatok szerint egy nyergesvontató közlekedett az M44-es számú autóúton Békéscsaba irányába , amikor haladása során az 57. kilométerszelvényben belehajtott a külső sávban terelést biztosító, álló járműbe. A baleset következtében a tehergépkocsi vezetője megsérült, azonban a sérülésének foka nem ismert. A járműszerelvény keresztbe fordult, az autóút mindkét forgalmi sávját teljes szélességében elzárta. A rendőrök teljes útlezárás mellett kezdték meg a baleset helyszínelését és a műszaki mentést. A forgalmat az autóút 50. kilométerszelvényénél a 442-es számú…
Tovább olvasomA Kárpát-medence arcai címmel nyílt kiállítás a mezőtúri Kossuth Lajos téren
Országjáró útra indult a Patrióták – A Kárpát-medence arcai című kiállítása. A mezőtúri Kossuth Lajos téren található óriástablók arra hívják fel a figyelmet, hogy nincs külhoni és belhoni magyarság, hanem mindannyian ugyanannak az egységes és osztatlan nemzetnek vagyunk a tagjai. A plakátokon harmincöt véletlenszerűen kiválasztott erdélyi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai, drávaközi és muravidéki fotóalany portréja együtt szerepel a magyarországiakéval, ezzel is az összetartozást, a magyar nemzet oszthatatlanságát jelképezve. A délelőtti megnyitóünnepségre szép műsorral készült a „Leg a Láb” Alapfokú Művészeti Iskola néptánccsoportja, valamint a Túri Zsiványok Citerazenekar. A kiállítást Hetzmann Róbert,…
Tovább olvasomA Hit Gyülekezete is kért és kapott is valamit Cegléden
Továbbra sem kérnek térítési díjat a bölcsődei ellátásért, bővítik a város térfigyelő kamera rendszerét, 65 millió forint visszatérítendő támogatást nyújtanak a ceglédi kézilabda klub részére és 34 parkolót alakítanak ki a Köztársaság úton. Soron következő ülését tartotta Cegléd önkormányzati képviselő-testülete.
Tovább olvasomKét InterCity szerelvény ütközött a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon
A Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonalon két, ellenkező irányba haladó InterCity szerelvény ütközött, amelyeken összesen 900 ember utazott, emellett a balesetben érintett volt a vasútvonal felett, a 4-es főút felüljáróján haladó több jármű, további száz emberrel.
Tovább olvasomFolytatódik a Tisza-tó feltöltése, feltöltik az Alcsi Holt-Tiszát is
A Tisza-tó tavaszi feltöltésének első lépcsője március 8-án, a Kisköre-felső vízmércén mért 660±5 cm-es tartományban befejeződött a levonuló árhullám apadó ágán a vízszint megtartásával. Második lépcsőben a Tisza-tó vízszintjét az emelt nyári vízszintre, a Kisköre-felső vízmércén mért 735±5 cm-es tartományba duzzasztja a vízügy, többlet vízkészlet növelése céljából, készülve a várható aszályos időszakra, közölte a Kötivizig. A Tisza-tó tavaszi feltöltésének második lépcsőjét – az érkező vízhozam függvényében – az alábbi ütemterv szerint tervezik végrehajtani. (A tározó töltésének végrehajtását és ütemét befolyásolhatja, módosíthatja a Tisza vízjárása.) A Tisza-tó tavaszi feltöltési ütemterve, 2.…
Tovább olvasomA víz fontosságára hívták fel a figyelmet
Az ENSZ 1992-ben kezdeményezte a víz világnapjának megtartását minden év március 22-én, hogy felhívja a figyelmet a vízkészletek tisztaságának megőrzésére és fenntartható használatára. A világnapi események minden évben más-más aktuális témára fókuszálnak, az idei mottója: Változtass most! Az idei világnap tehát a vizeinket és környezetünket fenyegető válság megoldásához szükséges változások felgyorsításáról szól. Mivel mindannyian függünk a víztől, ezért mindenkinek van tennivalója ebben a kritikus időszakban. E gondolatokat adták közre a Kötivizig munkatársai szerda délelőtt kicsiknek és nagyobbaknak rendhagyó foglalkozásokon, tanórákon a tiszafüredi Nyitnikék óvodában, a jászalsószentgyörgyi Szent György katolikus általános…
Tovább olvasomA lakó életét egy fülsértő hang mentette meg
Jelzett a szén-monoxid érzékelő kedd délután Szolnokon, egy Rákóczi úti társasházi lakásban, ahol a fürdőszobában egy nyílt égésterű gázkazán üzemelt. A készüléknek köszönhetően a tulajdonos azonnal megkezdte a szellőztetést és nem szenvedett mérgezést. A szolnoki hivatásos tűzoltók visszaállították a jelzéskor fennálló állapotokat, és műszerükkel a fürdőszobában, illetve a konyhában is kimutatták a szén-monoxid koncentrációját, ezért értesítették a gázszolgáltatót. Lakosságvédelmi intézkedésre nem került sor. A szén-monoxid érzékelő jelzésének köszönhetően ebben az esetben sem történt tragédia. Fontos, hogy legyen ilyen készülék azokban az ingatlanokban, ahol nyílt égésterű berendezés üzemel, amely a helyiség…
Tovább olvasom