Folytatódik a Tisza-tó feltöltése, feltöltik az Alcsi Holt-Tiszát is

A Tisza-tó tavaszi feltöltésének első lépcsője március 8-án, a Kisköre-felső vízmércén mért 660±5 cm-es tartományban befejeződött a levonuló árhullám apadó ágán a vízszint megtartásával. Második lépcsőben a Tisza-tó vízszintjét az emelt nyári vízszintre, a Kisköre-felső vízmércén mért 735±5 cm-es tartományba duzzasztja a vízügy, többlet vízkészlet növelése céljából, készülve a várható aszályos időszakra, közölte a Kötivizig. A Tisza-tó tavaszi feltöltésének második lépcsőjét – az érkező vízhozam függvényében – az alábbi ütemterv szerint tervezik végrehajtani. (A tározó töltésének végrehajtását és ütemét befolyásolhatja, módosíthatja a Tisza vízjárása.) A Tisza-tó tavaszi feltöltési ütemterve, 2.…

Tovább olvasom

Óriási arcul csapás a villanyautósoknak: a többszörösére emelik a feltöltések árát

Lehet, hogy nemrég még pénzt lehetett megtakarítani azzal, ha valaki az elektromos autózást választotta, most azonban óriási áremelés lesz. Száz kilométer megtétele átlagos elektromos autókkal hamarosan annyiba kerül majd, mintha a mostani benzinárak mellett 10, illetve 17 litert fogyasztana a járművünk. Agyon is csapják az elektromos autózást ezzel. 2023 elején módosítja regisztrált ügyfeleknek szóló díjszabását a Mobiliti. A 22 kW-os AC töltők esetében január 2-ától 145-ről 170-375 forintra emelkedik 1 kWh ára, a 25 kW-os DC töltőket használóknak pedig az eddigi 165 helyett 305 forintot kell majd fizetniük kWh-ként. A legalább 40, legfeljebb…

Tovább olvasom

A feltöltőkártyás villanyórások helyzete jelentősen bonyolódik, a rendszer pedig könyörtelen

Rengetegen járnak rosszul, nem stimmel a matek, kiforratlan a rendszer és a tájékoztatás. Kész matekdolgozat kiszámolni, mit és hogyan lehet tenni rezsicsökkentett és hogy lehet tenni piaci áron. Nehezen értelmezhető rendszer várja az amúgy is jellemzően nehéz helyzetben lévőket. Az E.ON ügyfelei jobban jártak, az eddigi információk szerint az övék könnyebben áttekinthető rendszer. Jelenleg 134 ezer otthonban van feltöltőkártyás villanyóra, hiszen sok főbérlő is él ezzel a lehetőséggel. A számok pedig várhatóan csak nőni fognak. Alaposan megkavarta a “lakossági piaci ár” bevezetése a rezsiszámlákat. A fogyasztók döntő többségénél – nagyon…

Tovább olvasom

Folytatódik a Tisza-tó vízszintjének feltöltése

A munkálatok több lépcsőben történnek. Nemsokára elérik a “nyári vízszintet”. Két lépcsőben állítják be a nyári vízszintet a Tisza-tavon – tájékoztatott a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, erről pedig a Szoljon.hu számolt be. Az első etap már hetekkel ezelőtt befejeződött, jelenleg a feltöltés második üteme zajlik. A cél az, hogy május másodikára elérjék a hétszázharmincöt (plusz-mínusz öt) centiméteres vízállást Kisköre-felsőnél.

Tovább olvasom