A szomszéd szikrája gyújthatta fel a másik portán lévő tárolót

Egy húsz négyzetméteres, könnyűszerkezetes épületben tárolt bálák, illetve takarmány kapott lángra csütörtök délután Jászberényben, a Kerékgyártó Árpád utcában. A szomszéd a saját udvarában, az épület közelében hegesztett, és az ennek során keletkező szikra okozta a tüzet. A bejelentést egy szabadnapos tűzoltó tette, aki a szolgálatban lévő társai kiérkezése előtt lehetővé tette az ingatlanba történő bejutást, majd a közelben tartózkodókkal együtt oltani kezdte a lángokat. Az építményben három birka is volt, azokat kihajtották. A jászberényi hivatásos tűzoltók vízsugarakkal fejezték be a munkát. Képünk illusztráció.

Tovább olvasom

Előbb feleségét, majd magát is lelőtte az idős férfi

Egy mohácsi férfi március 23-án 23 óra 51 perckor arról tett bejelentést a rendőrségre, hogy lelőtte a feleségét, és magát is meg fogja ölni. A rendőrök azonnal a helyszínre indultak, majd a házhoz érve megpróbálták elérni a férfit, azonban a kapcsolatfelvétel sikertelen volt. A Terrorelhárítási Központ műveleti egysége a helyszínre érve bement a házba, azonban a 66 éves nőt és 74 éves férjét is holtan találták az épületben. A férfi búcsúlevelet hagyott, amelyben tettét felesége súlyos betegségével indokolta. A nyomozók megállapították, hogy a férfi egy lövéssel először a feleségét, majd…

Tovább olvasom

Nem tudott már uralkodni kocsiján, átszakította a szalagkorlátot

Egy 72 éves férfi személygépkocsival közlekedett Kisújszállás lakott területén kívül, a 4. számú főúton, Debrecen irányába március 23-án 20 óra körül. A gépkocsivezető haladása során elveszítette uralmát járműve irányítása felett, nekiütközött egy közúti jelzőtáblának, majd a jobb oldali szalagkorlátnak, és azt átszakítva az útárokban állt meg. A baleset során   – köszönhetően annak, hogy a sofőr a biztonsági övet használta  – személyi sérülés nem történt, azonban a személygépkocsiban jelentős anyagi kár keletkezett. Fotó: police.hu

Tovább olvasom

A harmadik legmelegebb év volt a tavalyi, Szolnokon észlelték a legkevesebb csapadékot

A harmadik legmelegebb és a tizenhetedik legszárazabb év volt a tavalyi – írta a 2022-es év éghajlati értékeléséről az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján. Az elemzésben azt írták, Magyarországon a 2022-es évi középhőmérséklet országos átlagban 11,83 Celsius-fok volt, ez 1,1 fokkal volt melegebb az 1991-2020-as éghajlati normál értéknél. A tavalyi év a 2019-es és 2018-as évek után a harmadik legmelegebb volt az elmúlt 122 évben. Hozzátették: az éves középhőmérséklet országos átlaga szignifikánsan emelkedik. Az évi középhőmérséklet országos átlagának változása az elmúlt 122 év alatt (1901 és 2022 között) átlagosan plusz…

Tovább olvasom

Magyarország előre megy: népkonyha lesz Szolnokon rászorulóknak

A Cívis Szociális Étkeztetési Központ áprilistól térítésmentes népkonyha szolgáltatást indít Szolnokon. A népkonyha napi egyszeri egy tál meleg ételt biztosít hétfőtől-péntekig (ünnepnap kivételével) azoknak a szociálisan rászorult 18 éven felüli személyeknek, akik szolnoki lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkeznek és más étkeztetési formát nem vesznek igénybe. A szolgáltatás rászorultság vizsgálatától függetlenül – előzetes igénylést (adatkezelési nyilatkozat kitöltését) követően – az alábbi osztópontokon vehető igénybe. A március 27-ig leadott adatkezelési nyilatkozattal április 12-től (szerda) mind az öt osztóponton igénybe vehető a szolgáltatás. A március 27-e után leadott adatkezelési nyilatkozattal várhatóan április 17-…

Tovább olvasom

Tízéves per folytatódik Szolnokon, a vádlottak tesznek az egészre

A Karcagi Járási Ügyészség jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat csaknem száz vádlottal szemben, akiket azzal vádolnak, hogy csoportonként szerveződve 2012. áprilisa és 2014. júliusa között Németországban, Ausztriában, Szlovéniában, Csehországban, Svédországban, Svájcban és Olaszországban különböző autókölcsönző társaságok képviselőit megtévesztve prémium kategóriás autókat béreltek ki, majd azokat Magyarországra szállították és értékesítették. A vádirat szerint az egyes vádlottak több csoport tevékenységében is részt vettek, anyagi elszámolás mellett segítették egymás tevékenységét tolmács, kísérő biztosításával és a gépjárművek értékesítésében történő közreműködéssel. Körültekintően megszervezett cselekményeiket a munkamegosztás jellemezte.…

Tovább olvasom

Szolnoki eset: olyat tettek a portája előtt, ami nagyon nem tetszett a panaszosnak

Kétségbeeseve hívta szerkesztőségünket egy szolnoki lakos, hogy ingatlana előtt csütörtökön reggel váratlanul munkások jelentek meg és nagy erőkkel kezdtek árokásásba. A lakos azért aggódott, hogy tönkremehet az utcára ültetett gyönyörű sövény- és fasora, illetve hogy felbontják kocsibejáróját.

Tovább olvasom