A Medián igazgatója: Nem hagyhatjuk szó nélkül az Elk*rtukban megengedett hatalmas hitelrontást

Megosztás

Személyesen Hann Endrét és az általa vezetett céget teljes mértékben igyekszik lejáratni és abszurd színben feltüntetni a kormány új “sikerfilmje”, ami Hann szerint inkább az ötvenes évek propagandafilmjeire hasonlít.

Hann Endre, a Medián igazgatója a HVG 360-nak adott interjút, amiben nagyrészt az Elk*rtukban kapott szerepéről volt szó, így felmerült az is, hogy botrányosnak találja, ahogy ábrázolják a filmben, és rossz fényt vet a Mediánra is, aminek mindig igyekezett odafigyelni a függetlenségére.

„Annyira abszurd az egész, hogy épeszű ember nem hiheti el. Itt nem elsősorban a személyem érdekes, hanem az általam vezetett Medián. Olyan mértékű hitelrontásról van szó, amelyet aligha lehet válasz nélkül hagyni. Egyébként ha nem lenne ennyire kártékony, nevetségesnek mondanám, hogy az ötvenes évek propagandafilmjeire hajazó ”műalkotás„ azzal próbálja dokumentumfilmként hitelesíteni magát, hogy létező személyekkel dúsítja fel a képtelen fikciót.”

– mondta a lapnak.

Ettől függetlenül azt mondja, érdekli miért lett ilyen fontos a Fidesznek, felmerül az is, hogy a kormányközeli médiakutatók javaslatára kerülhetett bele a filmbe, mert annyiszor lett igaza ellenük, és az is, hogy Karácsony Gergelyt akarták lejáratni azzal, hogy történeteket találnak ki róla, és Hannról, aki akkoriban a főpolgármester főnöke volt.

Szóba került emellett az is, hogy Hann szerint nem a Medián mérése miatt lépett vissza Karácsony az előválasztáson Márki-Zay Péter javára.

„Ő is látta, hogy Márki-Zay, minden hibájával együtt, üstökösként emelkedik fel. Valóban nem volt szerencsés, hogy kedden az ATV-ben elmondtam azokat a számokat, amik megfelelő elemzéssel a csütörtöki HVG-ben jelentek meg. De a mérések pontosnak bizonyultak, később mások is megerősítették. A lelkiismeretemet épp az nyugtatja meg, hogy még egy régi barát kedvéért sem kozmetikáztam az adatokat.”

(Telex.hu)

Kapcsolódó cikkek