Már 1,4 milliárd forint fölé nőtt az Elkxrtuk gyártási költsége

Tavaly még 800 millióról volt szó, de még a bemutató után is emelkedett az állami támogatás összege. Tovább nőtt a 2006-os budapesti zavargásokat egy kitalált narratíva alapján ábrázoló Elkxrtuk című film Nemzeti Filmirodánál regisztrált filmgyártási költsége, így a magyarországi forgatások után automatikusan igénybe vehető közvetett állami támogatás összege is – szúrta ki a Napi.hu a Filmiroda 2021. december 20-i állapotot mutató nyilvántartásában. Az elszámolás még nincs lezárva, így az is elképzelhető, hogy a számok tovább emelkednek.) A játékfilmet gyártó Mega Film Kiadó Kft. tavaly még A hazugság ára címmel vetette…

Tovább olvasom

Nem valószínű, hogy ismételgetni fogják: A Kossuth rádió bemondta, hogy hazudtak Dobrev Kláráról

Arra mérget vehetünk, hogy ezt nem fogják hosszú hetekig szajkózni, mint előtte magát a hazugságot. Az állami média halkan elismerte, hogy hazudtak és valójában Dobrev semmilyen döntést nem hozott a 2006-os zavargások idején. „2021. október 26. napján a Kossuth Rádió műsorában valótlanul állítottuk, hogy dr. Dobrev Klára 2006-ban az utcán lévő ártatlan emberek szemkilövéséről és megveréséről döntött volna. Ezzel szemben a valóság az, hogy dr. Dobrev Klára semmilyen döntést nem hozott az úgynevezett 2006 őszi zavargások vonatkozásában” – hangzott el a Kossuth rádió szerdai adásában. Erről a 24.hu számolt be. Egy…

Tovább olvasom

Buszokkal szállították az Elkxrtuk vetítésére a diákokat Karcagon

Az Elkxrtuk csütörtöki, karcagi vetítésére több helyi és környékbeli középiskolából érkeztek diákok: volt olyan intézmény, ahol kötelezővé tették a filmet, és aki hiányzott, igazolatlan órát kap – számolt be a Telex. Csütörtökön a karcagi Déryné Kulturális Központban háromszor is levetítették Kálomista Gábor producer filmjét, a botrányos 2006-os események 15. évfordulójára készült Elkxrtukot. Ebből a három vetítésből az első kettőt szervezték helyi középiskolák diákjainak: a reggeli vetítésen a Karcagi Nagykun Református Gimnázium diákjai voltak jelen, nekik nem volt kötelező megnézni a filmet, önként lehetett jelentkezni, ám diákok becslései szerint a többség, a tanulók…

Tovább olvasom

A Medián igazgatója: Nem hagyhatjuk szó nélkül az Elk*rtukban megengedett hatalmas hitelrontást

Személyesen Hann Endrét és az általa vezetett céget teljes mértékben igyekszik lejáratni és abszurd színben feltüntetni a kormány új “sikerfilmje”, ami Hann szerint inkább az ötvenes évek propagandafilmjeire hasonlít. Hann Endre, a Medián igazgatója a HVG 360-nak adott interjút, amiben nagyrészt az Elk*rtukban kapott szerepéről volt szó, így felmerült az is, hogy botrányosnak találja, ahogy ábrázolják a filmben, és rossz fényt vet a Mediánra is, aminek mindig igyekezett odafigyelni a függetlenségére. „Annyira abszurd az egész, hogy épeszű ember nem hiheti el. Itt nem elsősorban a személyem érdekes, hanem az általam vezetett Medián.…

Tovább olvasom

Szolnokon alig érdekelt valakit az Elk*rtuk premiervetítése

A mai nap került a mozikba az egész országban az Elk*rtuk című játékfilm, ami a 2006-os őszi eseményeket dolgozza fel. A film kapcsán nehéz nem látni mögötte a politikai ambíciót, vagy a politikai célokra történt megrendelést sem. Ezt mutatja a negatív rekordnak számító 1.2-es értékelés is az IMDB-n, a világ leglátogatottabb filmes oldalán, ahol 1-től 10-ig lehet osztályozni a filmeket. A kasszáknál is valószínűleg bukni fog a film, ugyanis úgy hírlik, sehol se tolonganak a vetítésekre. A premier előtti este leellenőriztük a szolnoki Cinema City weboldalán, hányan foglaltak helyet az…

Tovább olvasom

„A rendszerváltás utáni magyar demokrácia legsötétebb időszaka” – így promózza Kállai Mária az Elk*rtuk című filmet

A minap került mozikba a 2006-os eseményeken – az őszödi beszéd kiszivárogtatása és az azt követő zavargások – alapuló magyar film, ami az Elk*rtuk címet kapta. Miközben az IMDB-n minden idők egyik legpocsékabb értékelésével nyitott az alkotás, a fideszes politikusok természetesen igyekeznek mindent megtenni a “Gyurcsány-terrorról” szóló mű promóciója érdekében. Nem kivétel ez alól Dr. Kállai Mária, Jász-Nagykun-Szolnok megye 1-es választókerületének képviselője sem, aki az alábbi poszttal jelentkezett a film kapcsán: Fotó: Dr. Kállai Mária Facebook

Tovább olvasom