Csipes Tamara nyerte az egyest Szolnokon

Megosztás

A szolnoki válogató egyik legfontosabb döntője a női K-1 500 méter volt, amit magabiztosan nyert az olimpiai bajnoki Csipes Tamara. Másodikként Gazsó Alida Dóra, harmadikként pedig Fojt Sára érkezett be.

Csipes Tamara nyerte az 500 méter egyest a női kajak szakág idei első válogatóversenyének szombati versenynapján, Szolnokon. A május eleji szegedi tájékoztató és az ugyancsak a Maty-éri pályán rendezett múlt hétvégi világkupa elsősorban erőfelmérő volt a női kajakosok számára, a mostani viadal viszont tétre megy.

K-1 500 méteren négy előfutamot rendeztek délelőtt, ebben a szakaszban, majd a középfutamokban is a 33 éves Csipes érte a legjobb időt, de a nyolcas döntőbe minden esélyes bejutott. A délutáni fináléban is a Honvéd tavalyi évet kihagyó, kétszeres olimpiai bajnoka kezdett a legjobban, féltávnál azonban még vele tartott a tájékoztatón győztes Gazsó Alida Dóra és második Rendessy Eszter is.

A hajrához közeledve aztán Csipes tisztán az élre állt és végig bírva a saját maga által diktált tempót, magabiztos sikert aratott. Másodikként Gazsó ért be, az elfáradó Rendessyt pedig megelőzte a Kovács Katalin Akadémia húszéves kajakosa, Fojt Sára. A mezőny másik olimpiai bajnoka, Hadvina Dóra ötödik lett.

A K-2 500 méter és a K-1 200 méter küzdelmeit vasárnap rendezik a Holt-Tiszán. A második válogatóra június közepén kerül sor Szegeden. Eredmény: női K-1 500 m:

  1. Csipes Tamara (Budapesti Honvéd SE) 1:58.778 p
  2. Gazsó Alida Dóra (Budapesti Honvéd SE) 1:59.576
  3. Fojt Sára (Kovács Katalin Akadémia) 1:59.742

MTI

Fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség Facebook

Kapcsolódó cikkek