Nem tudott már uralkodni kocsiján, átszakította a szalagkorlátot

Megosztás

Egy 72 éves férfi személygépkocsival közlekedett Kisújszállás lakott területén kívül, a 4. számú főúton, Debrecen irányába március 23-án 20 óra körül. A gépkocsivezető haladása során elveszítette uralmát járműve irányítása felett, nekiütközött egy közúti jelzőtáblának, majd a jobb oldali szalagkorlátnak, és azt átszakítva az útárokban állt meg. A baleset során   – köszönhetően annak, hogy a sofőr a biztonsági övet használta  – személyi sérülés nem történt, azonban a személygépkocsiban jelentős anyagi kár keletkezett.

Fotó: police.hu

Kapcsolódó cikkek