E-sírkert? Digitális temető? – Tiszaigaron minden lehetséges

A Magyar Falu Program keretében Tiszaigar község önkormányzata digitális temető nyilvántartás elkészítésére nyert támogatást. Az elsőre, és talán másodjára is furának hangzó pályázat a tervek szerint nagyban segíti a temetőben található sírhelyek pontos helyének megállapítását. Az online rendszer valóban működik, a szoftver név, születési idő, elhalálozási idő, hely, parcella és sír szerint is keresni tud.

Tovább olvasom

Millió lépés az iskoládért: Vesetranszplantált szolnoki lány buzdít mozgásra

Újra elindult a Millió lépés az iskoládért-kampány: a kezdeményezés egyik arca a még mindig csak 13 éves szolnoki lány, Miskolczi Anna, akinek kálváriája egy vérvétellel kezdődött, majd kiderült, hogy egy új, életmentő szervre van szüksége. Édesapja, Miskolczi László habozás nélkül nyújtott segítséget, elmondása szerint még a szívét is odaadta volna gyermekéért.

Tovább olvasom

Itt vannak a hős mentőtacskó emlékszobrának látványtervei

A Szol24-en július elején olvashattak róla, hogy az országosan ismert mentőtacskó, Smile átkelt a szivárványhídon. Pár hónappal később az Életjel Mentőcsoport vezetője, Turi László bejelentette, hogy egy civil kezdeményezés keretében egy emlékművel szeretnék őt megörökíteni. Ehhez támogatást kértek, most pedig elkészültek Farkas Ferenc szobrászművész látványtervei.

Tovább olvasom

Szalay Ferenc mégsem lesz önkormányzati képviselő, Mohi Márk jön a helyére

Bár úgy tűnt, élni fog a neki járó listás helyével és részt vesz a következő ciklus önkormányzati munkájában Szolnok városát évtizedekig vezető Szalay Ferenc, ma mégis arról adtak hírt, hogy lemondott mandátumáról, azt pedig a 9. választókerületben induló, de Füle István mögött csak a második helyen végző Mohi Márk kapja meg. Önt meglepte a váltás? – szavazás a cikkünk végén.

Tovább olvasom

„Nem tudunk úgy kalkulálni, ahogy csettint az állam” – a vendéglátósok kiszámíthatatlan helyzete

Szeptember közepén Szolnok városának egyik kedvelt étterme, a Medvetáncoltató jelentette be, hogy a megnövekedett költségek és a mindennapi kiadások következtében nem tudnak tovább talpon maradni, kénytelenek bezárni. Kis túlzással azt nevezhetnénk meglepetésnek, ha a megyeszékhelyen élők egy új vendéglátóhely nyitásáról, és nem egy meglévő bezárásáról olvashatnának, a Szapáry úton található Stage Pizza & Bar szintén erre a sorsra jutott a nyár folyamán. A Medvetáncoltató tulajdonosa, Ötvös Béla a tavaly októberi beszélgetésünk során már figyelmeztetett intő jelekre, amikor arról beszélt, hogy a közeg haldoklik és kevesen képzelik el ebben a jövőjüket. A…

Tovább olvasom

Időzített bomba volt, soron kívüli felújításra szorul a mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) megkezdte a mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium épületének állapotfelmérését, és azonnali biztonsági lépések megtételét javasolta a fenntartónak – áll az ÉKM csütörtöki közleményében.

Tovább olvasom

Kívánságlista a jövőnek – Mit várhatunk Szolnok új vezetésétől?

Szolnok régmúltja, impozáns épületei és maradandót alkotó személyei helyett Bajnai Zsolt, a blogSzolnok szerkesztője Korszaknyitás című cikkében egy sokunk által keresett, ugyanakkor nehezen megtalálható, idealisztikusnak nevezhető világot írt le, amelyben szeretné hinni, hogy az emberek alapvetően jók és jóra törekszenek. Az apropó az önkormányzati választás: öt évvel ezelőtt és most is írt egy kívánságlistát. Bár előbbiből nem valósult meg szinte semmi, „a remény hal meg utoljára”.

Tovább olvasom

Üzemcsarnok égett Szolnokon

Csütörtök délután, körülbelül 14 órakor tűz ütött ki egy szolnoki üzemépületben, az Újszászi úton. A lángok egy hűtőkészülékből indultak ki, amikor a hűtőkompresszor helyiségében keletkezett a tűz, amely gyorsan átterjedt a tetőszerkezet egy részére is. A tűz mintegy 3 négyzetméteren pusztított, de a helyzet gyors beavatkozásnak köszönhetően hamar irányíthatóvá vált.

Tovább olvasom

Gulyás Márton kérdezte Szolnok és Jászapáti új polgármesterét

Mi történik, ha a kormány megvonja a forrásokat egy ellenzéki várostól? Hogyan navigál egy új fideszes vezető egy ellenzéki többségű testületben? Október elsején, vagyis az új önkormányzati ciklus első napján ezekre a kérdésekre kereste a választ leköszönő, továbbra is regnáló és újonnan megválasztott városvezetőktől Gulyás Márton és a Partizán. A műsorban több megyei érintettség volt, Györfi Mihály (Szolnok) és Illés Gergő (Jászapáti) polgármesterek beszéltek a következő évekről.

Tovább olvasom

Ismét a látványtervezés kerül reflektorfénybe az idei ATAFF Szolnoki Filmfesztiválon

A szolnoki filmfesztiválok hagyománya egészen a ’60-es évek végére nyúlik vissza; a rendezvény 2018-ban vett új lendületet, amikor felvette a magyar származású, Oscar-díjas látványtervező, Trauner Sándor nevét. Ezáltal a látványtervezők kiemelt szakmai találkozójává vált ez a néhány nap, miközben a múltat is sikerült megőriznie. Október 15. és 20. között ismét Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál (ATAFF) Szolnokon.

Tovább olvasom